Protokollháború

A vádhatóság és a titkosszolgálat között két éve kötött protokollumok margóján robbant ki jókora botrány a napokban. Rendes országokban egy ilyen vita arról kellene szóljon, hogy meddig terjedhetnek a polgárok megfigyelésének határai, úgy, hogy a bűnüldöző szervek is hatékonyan tudják végezni a dolgukat, de a tisztességes adófizetők szabadságjogait se sértsék a vizsgálatokhoz szükséges információgyűjtés közben. Nálunk, finoman fogalmazva, kevésbé rendes országban ilyesmiről szó sincs, itt a játék a főügyész fejére megy, akinek talán már ki is szemelték a politikai sugallatokra kellően érzékeny fülű utódját.

A cirkusz a napokban még habosodni fog, hallunk majd számos, a dolog legális oldalát pártállások érdekei szerint magyarázó véleményt, ámde arról nem sokat fognak például beszélni, hogy már felfüggesztett érvényű, de még titkos iratok hogyan is landolnak egy kormánytanácsos lábtörlőjén, hogy aztán az egyébként a törvénnyel hadilábon álló illető majd nyilvánosságra hozhassa. Ez a lejáratásra az egyik legjobb recept, amint eléggé kényelmetlenné válik valaki a hatalom számára, árnyékban rejtőző jótét lelkek menten kiszivárogtatnak róla valamit. A főügyészségen az augusztus 10-ei csendőri fellépéssel kapcsolatban zajló vizsgálat pedig már eléggé kényelmetlenné vált a hatalom számára ahhoz, hogy a vádhatóság főnökének hátán elverjék a port. Erre a volt korrupcióellenes főügyész menesztésekor már kidolgoztak egy működőképes receptet: az igazságügyi miniszter indít egy vizsgálatot, aminek nyomán jelentés készül, amellyel kapcsolatban teljesen mindegy, hogy mit mond a szakmai felügyelet, az íródeákká lefokozott elnökkel amúgy is kirúgatják az illetőt.

A játék most is erre megy. A játszmának lehet néhány azonnali nyertese, a vesztesek tábora viszont sokkal népesebb. Mert minden ilyen mocsárcsatával egyre messzebb kerülünk attól, hogy egyszer egy rendes országban élhessünk. Olyanban, ahol az adófizetők pénzén eltartott intézmények – nem csak az igazságszolgáltató gépezet, amelynek hitelét már aligha lehet tovább rombolni, hanem az összes többi is – ugyanolyan tisztességesen végzik a dolgukat, mint a becsületes polgárok, akik eltartják őket, teljesen függetlenül attól, hogy melyik politikai oldal van éppen hatalmon, avagy ellenzékben. Amennyire csak ebben az évtizedben sikerült lezülleszteni az ország intézményrendszerét, több törvényhozási cikluson át is kemény dolga lenne egy, az adófizetőkkel is törődni képes politikumnak ahhoz, hogy helyretegye. Már ha lesz aki egyáltalán elkezdje ezt a munkát bő két esztendő múlva.