Friss hír szerint emelkedhet a kötelező magánnyugdíjalaphoz való hozzájárulás. De ez közel sem jelenti azt, hogy fog is. És van a dologban egy jókora ziccer, amit egy értelmes ellenzék a világ kincséért ki nem hagyott volna, viszont az olyan balga, amilyen nekünk van, észre sem vette a lehetőséget.
A hír mögött az van, hogy a progresszív ellenzékiek beadtak a szenátusba egy törvénytervezetet, ami arról szól, hogy a kötelező magánnyugdíjalapokhoz való éves hozzájárulást évi 1 százalékkal kellene emelni a 10 százalékos értékhatár eléréséig. A regáti kétházas törvényhozásnak olyanok a szabályai, hogy abban a házban, ahol benyújtanak egy tervezetet, az égvilágon semmit nem kell vele csinálni, egy adott határidő után akkor is hallgatólagosan elfogadottnak minősül, ha nem bocsátják vitára. Pont így járt progresszívék ötlete is. Ezután a tervezet átmegy a másik házhoz, és ott már kötelező vitázni és szavazni róla, hogy törvény legyen belőle. A mostani és a várható parlamenti erőviszonyok mellett annyi esélye van átmenni, mint annak, hogy fehér hollót látunk holnap reggel a szomszéd háztetőn.
Maga az ötlet, hogy növekedjen a magánalapokba jutó nyugdíj-hozzájárulás, egyáltalán nem rossz, hiszen amióta a rendszer működik, ezek az alapok jól teljesítenek, és ha valamilyen gazdasági katasztrófa nem történik, akkor a leendő nyugdíjasoknak az ide félretett pénze szépen gyarapodik. Azonban már maga az a tény, hogy egy lényegileg semmit nem jelentő lépést – mármint, hogy a hallgatólagosan elfogadott tervezet egyik fiókból átment a másikba – diadalként jelent be az ellenzéki társaság, jól mutatja, hogy ez számukra nem több egyszerű szavazatkunyerálásnál. Nem az érdekli őket, hogy a majdani nyugdíjasoknak tisztességesebb legyen a megélhetése, csak az, hogy az olcsó szlogenekkel erdőbe vihető szavazók rájuk pecsételjenek az idén.
Egy értelmes ellenzék viszont egy ilyen tervezet kidolgozásával egy időben hangosan számonkérte volna az utóbbi bő másfél évtized kormányain – tehát minimális részben saját magán is –, hogy a magánnyugdíjrendszer elindításakor leszögezett feltételeket eszük ágában sem volt betartani, és ezzel komoly összegeket loptak el a leendő nyugdíjasoktól. Vannak néminemű enyhítő körülmények, mert volt időközben gazdasági krízis, amikor a válságintézkedések felülírtak minden egyéb teendőt, de ettől még tény, hogy amikor lett volna honnan, akkor sem tették oda azt a pénzt, amit ígértek. Mert nem jószántukból vezették be annak idején ezt a rendszert, hanem külső nyomásra. Itt nincs politikai akarat arra, hogy a hosszú távú megtakarítás kultúrájára építkező kezdeményezéseket támogassanak. Mert azok függetlenségre nevelnék a választókat, az abszurdisztáni politikumnak viszont kiszolgáltatott, könnyen befolyásolható szavazók kellenek, akik egy-egy bér vagy nyugdíjemelés hírére hálásan nyomják a pecsétet. És ebben a haza pártjai között konszenzus van.
