2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A probiotikumok orvosi használatának elterjesztését szorgalmazzák

  • 2013-05-08 12:57:13

Az emberi szervezetellenálló képességének javításában fontos szerepet játszó probiotikumok kórházi és klinikai használatának elterjesztését szorgalmazták egészségügyi szakemberek múlt pénteken Budapesten, egy nemzetközi konferencián.

Az emberi szervezetellenálló képességének javításában fontos szerepet játszó probiotikumok kórházi és klinikai használatának elterjesztését szorgalmazták egészségügyi szakemberek múlt pénteken Budapesten, egy nemzetközi konferencián.

A probiotikumok élő mikroorganizmusok, megfelelő adagolásuk az emberi szervezet számára előnyökkel jár – mondta Peter Cartwright brit szakember. Mint kiemelte: újabb és újabb kutatások bizonyítják a probiotikumok hasznosságát, ezért azt szorgalmazzák, hogy az ilyen készítményeket az orvoslásban gyógyszerként alkalmazzák.

Székely György, a budapesti Szent János kórház belgyógyászati és gasztroenterológiai osztályvezető főorvosa amellett emelt szót, hogy az egyes betegségek kezelésekor a szteroidokkal együtt probiotikumokat is adni kellene a betegeknek, ugyanis egyes gyógyszerek jelentős mértékben károsíthatják a bélflórát.

Utalt arra, hogy a tudomány már évtizeddekel ezelőtt bebizonyította, az antibiotikumok – bármilyen fontosak is a betegség leküzdésében – nem képesek szelektálni a jó és a rossz baktériumok között, ezért a szervezet igényli a baktérium-utánpótlást, a jótékony bélflóra helyreállításához pedig probiotikumokra van szükség.

Wacha Judit, a Semmelweis Egyetem sebészeti klinikájának belgyógyász-gasztroenterológus főorvosa egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a probiotikumok megfelelő adagolásával megelőzhető a gyermekek elhízása, elősegíti az anyagcserét, a felnőtteknél segíti a cukorszint egyensúlyban tartását, illetve a koleszterinszint csökkentését is.

A főorvos azt is elmondta, hogy a probiotikumokat már a terhesség első percétől alkalmazni lehet, az segíti megóvni a születendő gyermeket az első baktériumoktól, amelyekkel már a szülőcsatornában találkozik, de még a szülés után is védi a gyermek immunrendszerét, a koraszülöttek pedig hamarabb elérik a megfelelő testsúlyt és magasságot.

A konferencián a szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy még jobban meg kell ismerni az egészséges bélflóra összetételét. Tovább kell vizsgálni a bélrendszer és az agy közötti összefüggést is. Sokszor ugyanis pszichiátriai betegségek okozzák a bélproblémákat, így nem elegendő, ha csak a tüneteket kezelik. Szó volt arról is, hogy a száj baktériumflórája is veszélyeztetett, pótlásra szorul, a bőrgyó-gyászatban pedig már zajlik az emberi bőr baktériumállományának feltérképezése. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató