2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ múlt hét végi kongresszusán az ország vezetői egyhangúlag azt állították, hogy a szövetségnek ott a helye a kormánykoalícióban. 

Az államelnök azt üzente, nehéz idő vár ránk, és most mindennél fontosabb, hogy felelős és hozzáértő politikusok vezessék az országot. Az államfő szerint az RMDSZ bebizonyította, hogy felelős szervezet, nemcsak az általa képviselt romániai magyarság, hanem az ország irányítása szempontjából is. 

A miniszterelnök szerint az RMDSZ a profizmust és a hozzáértést jelenti a kormányban, és amióta közösen kormányoznak, megerősödött benne a meggyőződés, hogy az RMDSZ-ben komoly és hozzáértő politikusok dolgoznak. Mint mondta, a jelenlegi bonyolult helyzetben a koalíció három pártja lehetőséget teremt arra, hogy egyesítsék erőiket, hogy ellenállhassanak a belső és külső támadásoknak.

Hasonló véleményt fogalmazott meg a nagyobbik kormánypárt és a képviselőház elnöke is. Kijelentette: a koalíciónak a jelenlegi felállásban kell folytatnia a munkát, az RMDSZ-nek továbbra is ott a helye a kormányban. Ugyanis meg kell állítani az állami pazarlást, le kell zárni végre a speciális nyugdíjak kérdését, és reformokra van szükség. Amit – magától értetődően – csak együtt tudnak megvalósítani.

Ezzel szemben egyesek úgy gondolják, és ki is mondják, hogy a koalíció nem működik, egymást érik a kölcsönös vádaskodások, és a koalíciós partnerek ürügyeket keresnek a szétválásra. És bár kényelmes parlamenti többséggel rendelkeznek, nem fogadtak el a lakosság számára fontos törvényeket, nem voltak képesek végrehajtani valamirevaló reformot. 

Mások ennél is tovább mennek, és egyenesen „létfontosságúnak” nevezik a koalíció szétesését még a választások előtt, mert olyant nem látott a világ, hogy két hagyományosan egymással szemben álló, és egymással versengő politikai alakulat koalícióban induljon a hőn áhított szavazatokért. Amiben igazat kell adnunk nekik.

A helyzetet katasztrofálisnak nevezik, állításuk szerint a két kormánypárt elkerülhetetlenül a kormányt használja fel választási kampányra.

Mindegyik koalíciós párt a saját érdekeit követi kampányban vagy kampányon kívül. Köztudott, hogy a pártelnök kormányfő kongresszusi kijelentése ellenére a liberálisok már tettek/tesznek kísérletet az RMDSZ eltávolítására.

A kongresszus lejárt, a kampány zajlik. Meglehet, egyelőre szükség van az RMDSZ-re, azonban a választások közeledtével – a hagyományokhoz hűen – minden bizonnyal újra felerősödnek a nacionalista hangok. Akkor kiderülhet, mikor hamukáztak a politikusok.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató