2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Matl Péter e sorozatával tudatosan kilépett és kilép a kárpátaljai magyar közegből.”


Kedves marosvásárhelyi Testvéreim!
Hölgyeim és Uraim!
Őszinte szívvel örülök a mai alkalomnak, és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek Székelyföld történelmi és kulturális központjában, azon a helyen, ahol Fülöp G. Dénes nagytiszteletű úr szolgált, gondozta gyülekezetét, és feleségével, Ila asszonnyal – megannyi nemes cselekedet mellett – kiterjedt diakóniai intézményrendszert hozott létre. Köszönöm a Fülöp család Beregszászon dolgozó tagjának, Zsuzsannának, hogy kezdeményezte Matl Péter munkácsi szobrászművész Po pjaty – Ötösével című kiállításának marosvásárhelyi bemutatását, Ila asszonynak pedig azért mondok köszönetet, hogy az eseménynek a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai terme lehet a helyszíne. 
1944. november 13-án kelt a 4. ukrán front katonai tanácsának parancsa, miszerint Kárpátalján nyilvántartásba kell venni és gyűjtőhelyekre kell irányítani minden 18 feletti munkaképes magyar és német férfit.  Ez az ukáz szolgált alapul a malenykij robothoz, a háromnaposnak indult közmunkához. Aztán lett belőle, ami lett: etnikai szempontú megtorlás, testi-lelki nyomorítás és sok-sok halál. A soha haza nem tért tízezernyi magyar férfiember hiányát e kis közösség korfája máig jól mutatja.
1944 fagyos ősze óta Kárpátalján a november elsejék után sem szűnik a gyászérzés, a november az ottani magyarság számára megmaradt az emlékezés, a fájdalmas és dacos emlékezés hónapjának.
A sztálini szovjet vezetés a kárpátaljai magyarságot a kollektív bűnösség elve alapján teljes egészében bűnösnek nyilvánította. A szolyvai lágerben összegyűjtött foglyokat szelektálták, és ha valaki ruszinul, szlovákul el tudta mondani, vagy hajlandó volt elmondani a Miatyánkot,  hazaengedték: a  kényszermunkások válogatásának fő szempontja ugyanis a magyarsághoz való tartozás volt.
Brenzovics László, a meghatározó kárpát-aljai magyar szervezet, a KMKSZ vezetője, ukrán parlamenti képviselő mártíroknak nevezi a későbbi áldozatokat, hiszen elmenekülhettek volna szülőföldjükről, vagy megmenekülhettek volna, ha megtagadják nemzetiségüket, vallásukat – de nem tették! „Mert meg akartak maradni magyarnak, s ezzel a magatartásukkal nekünk, ma élő nemzedékeknek is példát mutatnak, hogy küzdjünk nyelvi, oktatási jogainkért, a szülőföldön való megmaradásunkért.” 
Ez az idézet évekkel ezelőtti, fájdalmas és szörnyű, hogy Kárpátalján ma is kifejezetten időszerűek a magyar nyelv és a magyar nyelvű oktatás megvédésére felhívó szavak! Az ukrán vezetés, az ukrán politikai elit támadja, és szerzett jogaitól, köztük iskoláiban az anyanyelv oktatásától, használatától megfosztani igyekszik az ország lakosságához képest maroknyi magyar közösséget. 
Ukrajnában előbb Sztálin, aztán Lenin szobrai ledőltek ugyan, a posztszovjet televényében azonban a gulágos szemlélet és szellem igencsak virulens maradt. A kárpátaljai mindennapok részei a fenyegetések, a nemzeti sorsközösség vállalása miatti titkosszolgálati zaklatások, zsarolások. Csak az erőteljes, igen határozott anyaországi kiállás és fellépés képes gátat szabni az ukrán állami politika szintjére emelt kisebb-ségellenességnek. 
Amikor bő két évvel ezelőtt Matl Péter, a vereckei honfoglalási emlékmű, az ópusztaszeri turulos nemzeti összetartozás obeliszkjének alkotója családi érintettség miatt is fontosnak tartotta, hogy több kárpátaljai köztéri málenykij robotos emlékmű elkészítése után új kifejezési formára, a pasztellgrafikára találva idézze meg, idézze fel a kárpátaljai magyarság történetének legtragikusabb eseményét, nos, akkor még nem gondoltuk, hogy mostanra mennyire konkréttá és jelen idejűvé válhat képeinek figyelmeztetése. 
A művész alapos, humánus, nyitott és erős hitű. A személyes emlékei, a családi emlékezetforrás kiegészítéseként történészek tanulmányait olvasta el; kutatók munkáiból, köztük Dupka György írásaiból szerzett ismeretek teszik hitelessé ezt az egyedülállóan izgalmas képi világot. A hol jobban, hol csak sejtetően megrajzolt alakjai; a szálfaegyenesen álló vagy megroggyant, összebújó, egymást támasztó és támogató figurák mind igen emberiek, és én úgy látom, élni, túlélni akaró lények. Vannak kapaszkodóik is: álmaik az otthonról, a családról; a lelkeikben megjelenő templomok; a feszületek az imákhoz; a lágerben a titkos úrvacsoraosztáskor kehellyé átlényegült bádog ivóedény és a remény, hogy megmaradhatnak. Persze, ezreknek nem adatott meg a remény beteljesülése, számukra a keresztek a szenvedést jelenítették meg – a feltámadás ígéretével.
Matl Péter e sorozatával tudatosan kilépett és kilép a kárpátaljai magyar közegből. Tucatnyi helyszínen, iskolákban és kiállítótermekben, kultúrházakban és konzulátusokon mutatta be képeit, ezzel együtt küldetésének tartja, hogy a képzőművészet eszközeivel megfogalmazott gondolatai, érzései és felhalmozott ismeretanyaga jusson el a többségi ukrán nemzet képviselőihez, valamint jussanak el külföldre, Szlovákiába, és most ide, Marosvásárhelyre, aztán majd további erdélyi településekre is. 
A művész, a magyar hazafi emlékeztetni és inteni, figyelmeztetni akar. Inteni és figyelmeztetni, mert botorság lenne állítani, hogy a gulág csak szovjet, kárpátaljai sajátosság. Hiszen lényegét tekintve gulág volt a recski, a kistarcsai munkatábor, a kitelepítésekre használt Hortobágy vagy a Duna-delta, ahol Fülöp G. Dénes nagytiszteletű úr elítélt társaival, köztük Páskándi Gézával osztotta meg nyirkos szalmazsákú priccsét a dermesztő lakóbárkán.
Matl Péter int és figyelmeztet, mert nem vagyunk-e tanúi, hogy a gulágos hajlam, bár már nem az évtizedekkel ezelőtti brutális és a kreált ellenséget fizikailag is megsemmisíteni kész formában, de még mindig tetten érhető, mondjuk, a kisebbségek jogkorlátozására irányuló törekvésekben, vagy a magyarok történelmi élettereibe betelepített egyéb etnikumok és vallások privilegizált erősítésében?
Csüggedjünk hát? Engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk valamiféle kishitűség? Nem! Erőt adhat, hogy a külhoni nemzettestek elhivatott támogatását megvalósító anyaország számára minden magyar fontos Kárpátalján, Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és minden más helyen. Ennek tudatában lehetünk bizakodók, és ebben segíthetnek minket a maihoz hasonló alkalmak, együttlétek. Nem kevésbé fontos, hogy kétségeink oszlatásában számíthatunk Matl Péter művészetére is.
És ugye, jól ismerjük a Marosvásárhelynek szabad királyi városi rangot adományozó Bethlen Gábor jelmondatául választott Pál apostoli igét: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Kell-e ennél nagyobb megerősítés?
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!  
Szalipszki Endre nyugalmazott főkonzul
*Elhangzott 2018. június 22-én a marosvásárhelyi Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai termében lezajlott tárlatnyitón     

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató