Pipacsok és sirályok

Annyi közhelyet hallunk Rómáról, hogy időnként olyan érzésünk támad: szinte ismerjük a várost, amely csábító úti célként jelenik majd’ minden korosztály számára.

Tömeg, szemét a Lateráni bazilika előtt - Fotó: Bodolai Gyöngyi

Annyi közhelyet hallunk Rómáról, hogy időnként olyan érzésünk támad: szinte ismerjük a várost, amely csábító úti célként jelenik majd’ minden korosztály számára. A zarándokok fegyelmezett csoportjai a pápai városrészt, a templomokat keresik fel elsősorban, s közben megtekintik a város nevezetességeit. A szépművészet kedvelői a római múzeumok gazdag gyűjteményeiben gyönyörködnek. A történészek, régészek a romvárost, a római császárok fórumait, a katakombákat, az antik műalkotásokat bemutató múzeumokat keresik fel elsősorban. Az átlagturista az útikönyvek gazdag kínálatából próbál válogatni.

Valahogy így voltunk mi, amikor május elején a magunk szervezte négy nap alatt beleszippantottunk Róma levegőjébe. Amikor a Marosvásárhely–Róma járat gépe landolni készült a nemzetközi Fiumicino röptéren, az útikönyvet olvasva Fellini híres filmjének, a Dolce vitának a képei peregtek képzeletemben. Láttam a Rómába érkező ambíciós újságírót játszó Marcello Mastroiannit, ahogyan elmerül az édes élet örömeiben a feledhetetlen alakítást nyújtó hölgyek társaságában. És velem jött Alberto Moravia Római lánya is, aki a házasság szertefoszló illúziójából kijózanodva a prostitúciót próbálta rendes mesterségként elfogadni.
Az ellentétek városa
Az úttal kapcsolatos elvárásaim részben teljesültek, s amit négy nap után magammal hoztam, az örökkévalóságra való törekvés hiábavalósága és a pillanat varázsa volt. A félig-meddig leomlott falak bemélyedéseiben, az időmarta romok között piros volt a hely a virágzó pipacsoktól. Makacs térhódításuk arról győzött meg, hogy az égig érő kövek is elporladnak, a fényűző paloták, oszlopos templomok szépsége egyszer odavész, s ami örök, a mindig újjászülető természet a maga törékeny, mulandó, sokszor jelentéktelennek tűnő apró szépségeivel. Bámulatba ejtő műemlékek között Róma másik arcát a sirályok rajzolták meg, amelyek fészket raknak a templomok tetején, s mindig mindenütt szinte kéznyújtásnyira pipiskednek az embertől, elfogadják kezéből az ételt, s a forgalmas helyeken hagyják, hogy megsimogassa őket.
Mint utunk során kiderült, aki nem szervezett kirándulásra indul, tanácsos mindent előzetesen interneten lefoglalnia, másképpen hosszú sorállás után sem lehet biztos abban, hogy bejut egy híres múzeumba, képtárba. A számításunk jól sikerült, amikor Róma közlekedési csomópontja, a Termini környékén foglaltunk szállást. Telefonon nem tanácsos érdeklődni, mert hamar kijelentik, hogy román turistát nem fogadnak, holott a szállodák a valóságban korántsem olyan puccosak, mint ahogy a képeken látni lehet. Egyébként a Termini körüli régi bérházak szinte minden emeletén külön kicsi szálloda működik. Bár ukrán vendéglátónk otthonosan vette tudomásul, hogy erdélyi magyarok vagyunk, a kért poharat soha nem kaptuk meg, s nem is találkoztunk többet vele, csak a takarítónővel. A központi állomás környéke nem nevezhető látványos városrésznek, viszont arról a pontról minden megközelíthető.
Félelmetes majális
Bár terveinkben az első délutánra egy nyitott buszos városnéző séta szerepelt, engedtünk a csábításnak, s végigsétálva a sugárúton, amelyen a városba érkeztünk, a római majális helyszínére értünk, ahol a legnevesebb olasz énekesek koncerteztek. Csakhogy éppen szünet volt, s az elénk táruló látvány kétségbeejtőnek és félelmetesnek bizonyult. A tér egyik felén a Lateráni bazilika, a pápák második legfontosabb római temploma áll, s mögötte a hajdani városfal. A másikon a csodálatos mozaikkal díszített Sancta Sanctorum a Szent Lépcsővel, amely Pilátus palotájából való, s amelyen Krisztust kísérték a római helytartó elé. A két híres templom között szeméthegyek között ittas és a kábítószer hatásától bódult fehér és színes bőrű fiatalok sokaságába sodródtunk, akik valószínűleg a téren töltötték az éjszakát is. Olyan erős iszonyt éreztem, s az eleredő esőben olyan félelem fogott el, hogy azt sem tudtam, hogyan meneküljek ki a tömegből. Megnyugvásként gondoltam a korábban látott Havas Boldogasszony (S. Maria Maggiore) bazilikára, amely azon a helyen épült, ahol a püspöki álom szerint nyár közepén havat hozott a Madonna. Éppen pompás kazettás mennyezetét és mozaikjait csodáltuk, amikor az őrök kitessékeltek a hét órai záróra miatt. Így hát kívülről nézegettük Róma legmagasabb (75 m) harangtornyát, s elidőztünk a teret díszítő szökőkút mellett, amelyet galambok őriztek.
Paloták és fejetlen szobrok
Első teljes napunkat Rómában a romoknak szenteltük, már csak az illendőség kedvéért is. A méreteivel lenyűgöző Colosseum bejáratánál kiállhatatlanul hosszú sor kígyózott, így hát a világhálón olvasott eligazítás alapján a Palatinus díszes kapujánál kezdtük az antik város maradványainak látogatását, s a bejáratnál a Colosseumba és a fórumokra is sikerült jegyet váltanunk. Pityergő esőben sétálunk Róma város születésének helyén, ahol a nőstény farkas szoptatta Romulust és Remust. A jellegzetesen laposan szétterjedő koronájú római fenyőfák között a császárság idején épült paloták, a domusok romjai láthatók, s a palotákat összekötő föld alatti folyosó, a díszes Criptoporticus, Livia, Augustus feleségének háza közelében. A XVI. században palotát építő Farnese családnak köszönhető, hogy a palatinusi romok megmaradtak, s ma is látható a fényűző palotájukat körülvevő első botanikus kert maradványa. A Domus Augustana fölötti kolostorban a Palatinus múzeuma tekinthető meg, sok fejetlen, különleges formájú szoborral, amelyek az ásatásokkor kerültek napvilágra.
Még megnézzük Domitianus palotáját, amelyet az afrikai eredetű császárutód építtetett tovább, majd a lépcsőkön ereszkedünk le a romvárosba, a Forum Romanumra, a császárok fórumára. Kövek, oszlopok, megmaradt épületrészek között keresem a győzelem mámorát, amellyel a harci szekéren érkező babérkoszorús hadvezérek tekintettek szét az ünneplő tömegen. A Szent úton vitték utolsó útjukra a híres halottakat.
Szüzek és császárok
Bár dicsőségének, hatalmának csúcsán minden császár megépítette a maga fórumát, az út mellett sorakozó épületekből, templomokból kettő-három maradt meg viszonylagos egységben. A piactéren bírák ültek, velük szemben a peres felek, az ügyvédek és a tanúk. Jómódú polgárok, szegények, uzsorások, pénzváltók, szajhák s a csőcselék lepte el a piacot – képzelem bele a romvárosba a hajdani pezsgő életet, s akár el is csodálkozhatunk, hogy kétezer év alatt szinte semmit sem változott a világ. Oszlopok, diadalívek, az óriási méretű Maxentius bazilika maradványai – a hiúság, a hatalomtól megrészegült császárok nagyravágyása, amiből csak a romok maradtak meg, s a köztük nyíló pipacsok, amit kontyába tűzött egy lány. A tüzet őrző s nagy tiszteletnek örvendő Vesta-szüzek házának helyén is csak csonka oszlopok, néhány fejét vesztett szobor, s az udvaron levő kert és medence látszik. Holott a hat-tízévesen kiválasztott lányoknak egy pillantása is elég volt, hogy a halálra ítéltnek megkegyelmezzenek, ha a tűz kialudt, mulasztásukat élve eltemetéssel büntették. Augustus fórumán kidőlt oszlopok között szintén a pipacs az úr. Kicsit odébb hosszan nézzük a dákokat legyőző császár, Traianus fórumát, amely utolsó a sorban, s a győzelem emlékére emeltetett hatalmas oszlop teljes épségében őrzi a dákok ellen folytatott küzdelem jeleneteit. Fantasztikus munka eredménye az aprólékosan elkészített dombormű, amely apró részleteivel a győztes rómaiaknak állít emléket.
A halál színpada
A Colosseum, a Róma jelképévé vált körszínház valójában a mellette levő téren álló Neró Napistenné átalakított, idétlenül magas szobráról kapta a nevét. Az óriási amfiteátrum árkádos emeleteit is valamikor szobrok díszítették, s a nézőtérről a gladiátorok küzdelmét, az elítéltek és állatok kivégzését követhette a szájtáti tömeg. Spartacus alakjára gondolok a nevét viselő film alapján, s a szépen berendezett múzeumban az ötletes emelőszerkezetet nézem, ahogy csörlőkkel és ellensúlyokkal az óriási díszleteket s az állatokat a porondra emelték. Az antik Rómáról szóló könyvben olvasom, hogy a száz napig tartó avatóünnepségen 5.000 állatot öltek meg, s az évszázadokon át tartó vadászat fajok kihalásához vezetett Észak-Afrikában. A múzeumban a kereszténység története is nyomon követhető, hisz mártírjai közül sokan haltak meg az arénákban. A véres élvezetek leáldozásával a Colosseumot építőanyaga miatt bontani kezdték. A déli napfényben minden titkát feltárja a hatalmas körszínház, amelynek lépcsőin ezrek jönnek-mennek közömbös pillantást vetve a halál egykori színpadára.