2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kormány félmilliárd euróval tartozik az önkormányzatoknak. 

A Romániai Önkormányzatok Szövetségének (AMR) ügyvezető elnöke azt mondta, hogy a kormány az európai forrásokból megvalósítandó projekteket, az építkezéseket kockáztatja, ha nem fizeti ki nagyon gyorsan a pénzt. 

Ahhoz, hogy a munkálatok befejeződhessenek, az önkormányzatoknak fizetniük kell az építtetőknek. Ha nem zárják le év végéig a munkálatokat, akkor saját költségükön kellene folytatni, ami lehetetlen, hiszen az összegek óriásiak. Az AMR ügyvezető elnöke szerint a helyi hatóságok és az Európai Bizottság „végezte a dolgát”, a probléma a kormánynál van.

Siralmas a helyzet, mert sok fontos megkezdett munkálat félbe-szerbe marad, ha nem sikerül nagyon gyorsan pénzt kiutalni az önkormányzatoknak. Az is igaz, hogy bizonyos összegeket célzottan lehet felhasználni. 

Azonban az embereket felháborítja, hogy a sok panasz ellenére máris kezdődnek a karácsonyi – közpénzes – bulik. Felháborítónak tartják, hogy – mint minden évben –  a helyi hatóságok most sem szégyellnek óriási összegeket költeni a karácsonyi díszkivilágításra, a legváltozatosabb lámpákra és dísztárgyakra, állítólag a lakosság megörvendeztetése céljából. Ilyen szempontból az idei év különleges, hiszen nem lesz újabb karácsony a jövő évi választások előtt.

Ám sok helyen minden képzeletet felülmúl az ünnepre való készülődés költségvetése. Egy Kolozs megyei 4000 lakosú község példának okáért úgy döntött, hogy 360 ezer euróba kerülő karácsonyi fényeket bérel. Azaz a lakosság fejenként 90 eurót fizet, hogy lássa a fényeket. Mert a díszkivilágítás mind közpénzből történik. A konstancai városháza 900 000 eurót különített el karácsonyi és újévi ünnepi világításra.

Egy Iaşi megyei község a tavaly a helyi költségvetésből 100 ezer lejt különített el a városháza előtti első közösségi karácsonyi vásár megszervezésére. Az ünnepi kivilágítás tavaly 45 ezer lejbe került, ami hozzávetőlegesen 9300 euró. Idén azonban az ünnepi karácsonyi díszkivilágításra szánt közpénz a tavalyinak több mint a kétszerese. A SEAP szerint a község ünnepi kivilágítási csomagja egyebek mellett óriás, prémium 4D, világító kültéri Robin medvét is tartalmaz, ami héa nélkül „mindössze” 14 500 lejbe kerül. 

Az önkormányzatok „spórlási” igyekezetéből ennyi is elég. Ha hozzáadjuk a honatyákat és a többi „speciálist”, tiszta lesz a kép. Vagy a legújabbat, hogy hétfőn a szenátus első házként elfogadta a Moldovai Köztársaság európai uniós integrációját támogató intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet. A PNL-s törvényhozók kezdeményezése értelmében a jogi személyiséggel rendelkező autonóm közigazgatási intézmény feladata technikai segítséget nyújtani a moldovai intézményeknek és hatóságoknak a csatlakozási tárgyalások során. Az intézet vezetését az államtitkári rangú elnökből és helyettes államtitkári rangú alelnökből álló tanács látja el, fejenként 15 ezer lejes fizetéssel. 

Emlékeztetünk, hogy a nyáron az akkori pénzügyminiszter azt mondta, „nem akar ijesztgetni” senkit, ezért nem fedi fel a költségvetési hiányt. Szerinte a munka adóterheit csak Románia demográfiai egyensúlyának helyreállításával, munkahelyteremtő programok elindításával egy időben lehet(ne) csökkenteni. Semmi esetre sem euróezrek kidobásával közvilágításra. Akkor sem, ha jövőre választások lesznek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató