Csütörtöki kimerítő
Globalitikusok – akikben minden globális, a gondolattól a pocakig és ülepig – azt mondják, hogy a világ egyetlen nagy falu. Másfelől számtalanszor arra biztattak bennünket, elvetemült világ- és Európa-járókat, hogy bátran mondjunk le távol-keleti vagy dél-arábiai, tűzföldi álmainkról, részesítsük előnyben a hazai falusi turizmust. Ebből következően – hurrá – akkor vagyunk néhány ezren, millióan, akik a világ-faluturizmus híveivé szegődnénk.
A dolog persze feltételes módot kíván, ugyanis az az akadálysor, amelyet az egyes államok és törvényhozások felállítanak, már-már lehetetlenné teszi, hogy ebbéli vágyainkat bár mérsékletesen kielégíthessük. A vesztegzár arra int, hogy hátrébb az agarakkal és akarattal, itthon nézzünk szét.
Elsőként persze az ember a hazai tengerpartra gondol, amely minden évben az előrejelzések, a reklámsajtó szerint gyökeresen megújult, floridázott, kaliforniázott a holtszezon, a hosszúkásan elnyúló és viharos telek után, ezen a nyáron eldorádó lesz Mamaia és eufória lesz Eforia (Nord, sőt az egykori Vasile Roaită-Sud is), Neptun-Venus-Uranus hatvankét holdjával (ilyen elterültségű ugyanis a homokpartja) stb. Aztán kiderül, hogy ugyan dehogy, a régi rossz szokások, beidegződések, csalások és pénzsóvárgás marad, eldorádó helyett csak Eldu Raduval találkozhatunk, aki ócska trükkjeivel az utolsó garasunkat is eldulajdonítja. Ráadásul járnak az ellenőrök, akik a kötelező távolságtartás betartatásán ügyködnek, miközben ott játsszák ki a szabályokat-tilalmakat az ügyeskedő regátiak és köztársaságpártiak, ahol csak lehetséges. A távolságtartás pedig akár még hasznos is lehet verekedő házasfelek és becsípett korcsmatöltelékek esetében.
Aztán szóba jöhetnek nyaralásra a hegyi üdülők, divatos és látszólag elfelejtett fürdőhelyek Szovátafürdőtől Pofafürdőig. Mind-mind zsufi, ugyanis mindenki ugyanazon elmefuttatás mentén jutott arra a következtetésre, hogy itt van a közelben, lehet, hogy olcsó, lehet online szállást foglalni stb. stb. Lehet, hogy szerencsénk van, lehet, hogy rajtavesztünk. Lutri az élet, lutri a nyaralás. Amilyen szerencsénk van, nem a mi számunkat húzzák ki, hanem a fogunkat egy szombat esti kibírhatatlan fájdalom végén. Közben még a vírus is mutálódhat. Átköltözik az egyik világrészből a másikba. Ő bezzeg akadálytalanul utazhat, terjeszkedhet. Mutáns, nem migráns.
Volnának azok, akik hétvégi házzal rendelkeznek, ahová eddig is kijártak a szerencsés, a honnyaralós népek, amikor csak lehetett, amikor volt benzin és járhatók voltak az utak. Ott mindig akad javítanivaló, önhajszolásra kiváló alkalmak. Valamint felmérhetjük a jó szomszédok és a medve okozta kis figyelmességeket.
A többiek számára marad az otthon, amelynek szépítése, csinosítása, átrendezése sohasem késő. Vehetünk új (használt) foteleket, kávézóasztalkákat, annak ellenére, hogy az orvos sok járást és kávémegvonást rendelt el. Rendelhetünk új laptopot, amelyet fiaink-leányaink, ájti ismerőseink felspéciznek, vásárolhatunk okostévét, aminek segítségével a hold túlsó oldalát is megtekinthetjük egy kattintással, ha már az innencső oldalát unjuk. Tehetünk laminált padlót az összekaristolt régi parkett helyett, bemehetünk a kínai boltokba, ahol olyan szőnyegeket választhatunk, amelyek perzsául hatnak, de tulajdonképpen az összegyűjtött ásványvizespalackok átszelídített csavaros kupakjaiból szőtték teher- és műhelyhajókon szorgalmas délkelet-ázsiai hangyák és pókok.
Kertészkedhetünk, telerakhatjuk balkonjainkat szebbnél szebb délszaki virágokkal, és kertészeti útmutatókat bújhatunk. Vagy legrosszabb esetben regényt írhatunk, csak arra ne számítsunk, hogy valahol közönség előtt be is fogják nyilvánosan mutatni, mert Pandémia tündér irigy és gonosz, megfoszt a szembedicséret, a százas példányszámban dedikálás és a közös fényképezés, a tévéhíradónak nyilatkozás bűvös-bűnös üzelmeitől…
Itt fejeztem volna be, amikor a felettes énem reám förmedt, ugyan öcsi, kit érdekel manapság a kulturális hír! A hírek arról szólnak, hogy hányan, hol, mikor, mennyire tragikusan…
