2025. október 21., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két meglepően jó idegenbeli meccs és győzelem után elhitték magukról a marosvásárhelyi városi sportklub kosárlabdázói, hogy annyira jók, hogy hazai pályán, a közönséggel a hátuk mögött úgy is nyernek, ha csupán aláírják a jelenléti ívet. Rosszul gondolták. És ismételten fel kell tennünk a kérdést, hogy melyik a csapat igazi arca? Mert úgy tűnik, képtelenek átlagosan játszani, ha nem nagyon jó a teljesítmény, akkor gyalázatosan gyenge. A Nagyszebeni CSU elleni bajnoki az utóbbi kategóriába sorolható.

Hogy a hazai csapat milyen mentalitással állt pályára, jól példázza, hogy az első négy perc alatt öt (egy mérkőzésre való) eladott labdát szedtek össze. Eközben a palánk alatt tehetetlenül nézték, ahogy a vendégek egymás után gyűjtik be a támadó lepattanókat, és alakítanak ki nagy előnyt úgy is, hogy a rosszabb hatásfokkal dobnak. De hát az első félidőben másfélszer annyi kísérletük volt, mint a marosvásárhelyieknek, akik elfelejtettek egy olyan egyszerű védekezési játékelemet, mint a kizárás. Szerény 47%-ot értek el a szebeniek mezőnyből, ám sebaj: összeszedtek 53 (!?) lepattanót, ebből 21-et támadásban, több mint kétszer (!!) annyit, mint a CSM. És tudják, hány támadó lepattanójuk volt a marosvásárhelyieknek a mérkőzésen? Egy. Nem tévedés: egyetlenegy!

Diggs nyitó triplája után Nagyszeben úgy szerzett egy 18-2-es parciálist, hogy számos kísérlete kimaradt, aztán pedig, amikor úgy tűnt a szünet után, hogy képes lehet fordítani a hazai csapat, a vendégek nemes egyszerűséggel többször is kivették Scott és Sampson kezéből a labdát, Sánta kihagyta palánk alatt, és egy újabb 15-2-es parciális megpecsételte a meccs sorsát.

A hazai gárdában nem volt egyetlen játékos sem, aki megpróbálta volna magával vinni a csapatot. A legtapasztaltabbak sem tudtak mit kezdeni az agresszív nagyszebeni védelemmel szemben, azért is, mert a társaik állva várták volna a labdát, ami könnyűvé tette az ellenfél védelmének a dolgát. Martinić ezúttal szinte láthatatlan maradt, Reljić sem igazán látszott, a három amerikai pedig igazolta, hogy leigazolásuk nem volt telitalálat, néha kiábrándító, milyen trehány módon kezelik (és veszítik el) a labdát. Mivel Corpodeannak sem ment ezúttal (0/5 a félkörön túlról), durva 20 pontos vereség volt a vége. Hazai pályán még szenvedett vereséget korábban is a csapat, de az emlékezet homályába vész, hogy mikor láttuk ilyen rosszul játszani. S akkor így lehetünk-e optimisták a folytatás kapcsán? Milyen lesz a CSA Steaua Sharks elleni idegenbeli találkozó szombaton 18 órától? A nagyon jó vagy a nagyon pocsék kategória?

Jegyzőkönyv

Kosárlabda Nemzeti Liga, 5. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Nagyszebeni CSU 76:96 (18-27, 19-18, 20-30, 19-21).

Marosvásárhely, Simon László Sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Alin Faur (Temesvár), Stretea Máté András (Nagyvárad), Costin Bogdănescu (Bukarest). Ellenőr: Stelian Bănică (Bukarest).

Marosvásárhelyi CSM: Scott 20 pont (3), Diggs 10 (1), Sánta 10, Sampson 10, Popa 8 (1), Reljić 6, Martinić 4, Bodó 3 (1), Corpodean 2, Major 3 (1), Kiss. 

Nagyszeben: Randolph 25 pont (1), Stone 17, Edwards 13, Zétosz 11 (2), Pratt 9, Fîntînă 5, Blidaru 5 (1), Roschnafsky 4, Drăgan 3 (1), Parker 2, Adamović 2.

Eredményjelző

Kosárlabda Nemzeti Liga, 4. forduló: Nagyszebeni CSU – Temesvári SCM 66:101; 5. forduló: SCM U Craiova – Bukaresti Dinamo 83:77, CS Vâlcea 1924 Râmnicu Vâlcea – CSM BBA Petrolul Ploiești 98:84, Bukaresti Rapid – Galaci CSM 84:63, SCM Temesvár – Bukaresti CSA Steaua Sharks 94:91, CSO Voluntari – Nagyváradi CSM CSU Raiffeisen 76:81, FC Argeș Pitești – Zsilvásárhelyi CSM 67:60, Marosvásárhelyi CSM – Nagyszebeni CSU 76:96. A Brassói Corona állt.


Fotó: a marosvásárhelyi városi sportklub közösségi oldala




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató