2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Köztudott, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt egészségügyi óvintézkedések közepette hagyományos katonai díszszemle és közönség nélkül, az állami vezetők szűk körének részvételével ünnepelték meg kedden Bukarestben Románia nemzeti ünnepét, a Román Királyság és Erdély egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 102. évfordulóját.
 Az államfő a román nemzet egyesítése során hősi halált halt katonák és a koronavírus-fertőzésben elhunyt román állampolgárok emlékére helyezett el koszorút a bukaresti diadalívnél, majd rövid beszédben emlékezett a különböző korosztályok hőseire.
Az elnök ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy vasárnap – tegyük hozzá: járvány ide, járvány oda – el kell menni szavazni, mert a szavazás jó alkalom lesz egy – szerinte – tisztességesebb, dolgosabb, jobb parlament megválasztására. Természetesen a nemzeti ünnepen is a Szociáldemokrata Párt járt az eszében.
De vannak más rögeszmések is. Országszerte betartották az előírásokat, kivétel az úzvölgyi katonatemető volt, ugyanis itt ünnepeltek a román nacionalisták. Idén harmadik alkalommal. A magyar katonatemető a rögeszméjükké vált. Emellett rájuk a járványügyi előírások sem vonatkoznak. Az ünnepséget a jól ismert Calea Neamului (Nép Útja) egyesület szervezte, amelynek elnöke, Mihai Sorin Tîrnoveanu szokás szerint ezúttal is Facebook-oldalán hívta meg az ünneplőket a sírkertbe.
Így aztán december elsején kora délután több százan jelentek meg a helyszínen, népviseletbe öltözve, román zászlókat és az 1916-os úzvölgyi harcokban részt vevő román katonai alakulatok zászlóinak másolatát lobogtatva.
Tîrnoveanu pedig kihasználta az alkalmat, és arra kérte a jelenlévőket, álljanak folyamatos őrséget, és ha látják, hogy „buldózerekkel közelítenek a temetőhöz a magyarok, szóljanak, és pár órán belül több százan, egy nap alatt több tízezren ide jövünk, és nem tud minket megállítani sem az RMDSZ, sem Magyarország, sem a korrupt politikusok”. Természetesen nem hagyhatta szó nélkül a hétfő este kihelyezett helységnévtáblákat sem, amelyeket szerinte „sunyi módon az éjszaka leple alatt” állítottak fel az RMDSZ-es politikusok.
Tehát a nacionalisták a járványügyi korlátozásokat semmibe véve, óvintézkedések nélkül ünnepeltek az úzvölgyi katonatemetőben. Fordított esetben bizonyára azonnal „intézkedtek” volna. Az úzvölgyi esetről egyelőre nem szólnak a hírek. Választási kampány van.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató