2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mikházi Csűrszínházban bemutató előadásként játszták Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjátékának színpadi adaptációját. 


A mikházi Csűrszínházban bemutató előadásként játszták Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjátékának színpadi adaptációját. Sok-sok szenvedély, őszinte, hazug szó, álság és igazság, szex és szerelem, szelídség, brutalitás. Az előadás a Soproni Petőfi Színház, a csallóközi Csavar Színház, a mikházi Csűrszínház, valamint még két magyarországi, a Forrás Színház és a Malom Színház együttműködésében jött létre, Sopronban bérletrendszerbe kerül, felvidéki, magyarországi turné is lesz. Mi – köszönettel – betekintést nyertünk a rendezés folyamatába.
Kerek hét próbaidő. Esik. Pomezanski György budapesti újságíró nézi az eget, már csak ilyen ez a Kárpát-medence. Elég lenne a csapadékból, ami a szürke égből hol szitál, hol zuhogva esik, az áldással időnként alászáll valami szokatlanul idegen maneleszerűség, a sors hozza valahonnan, pedig a Csűrszínház a nyárnak ilyenszerű segédeszközeiből nem rendelt. Jövök a javaslattal, próbaszünetben lehet venni jó adaggal a vastag havasalji levegőből, közel a történelem, lehet nagyokat hallgatni kolostori csendben, kétezer éves tűzhelyet nézni a római várban, esetleg budapesti embernek egy bejelentkező medve is elég lenne élménynek, ha kimegy a Nyárád partjára márnára, szóval lehet szabadulni percekre, órákra Ingmar Bergmantól. 
Igen, Ingmar Bergman Mikházán. Mármint Jelenetek egy házasságból című darabja. A nagy svéd filmrendező, író könyve, filmje, a darab valamennyi színpadi adaptációja egy (szerintem sok-sok) mai házasság felbomlásának történetét mondja el, a szeretet és a taszítás bonyolult lélektanát elemezve. Ha valaki azt mondja, hogy minden házaspárnak kötelező lenne megnéznie Bergman kultikus alkotását, akkor ez zonálisan totál bejön, azazhogy csak részben: előadás előtt egy nappal Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház gazdája már-már azon van, nem válaszol telefonhívásokra; sajnálja, restelli a visszautasítást, de folyamatosan mondja, sajnáljuk, minden jegy elkelt, még állójeggyel sem szolgálhatunk. 
Esetleg Sopronban, Kassán, valahol... 
Szóval egy házasság, illetve annak „megromlási” története.
Marianne (Kiss Szilvia) és Johan (Gál Tamás) már-már bántóan tökéletes házasságban él: Johan magabiztos, céltudatos alkat, kissé cinikus és egoista is, Marianne csendesebb, megalkuvóbb. Johan pszichológus, Marianne ügyvéd, elsősorban válásokkal, családjoggal foglalkozik. Van két gyermekük, boldogan élnek. Johan felszedi Paulát, magára hagyva a két gyerekkel Mariannt. Johan Párizsba megy szeretőjével, végül teljesen összeomlik, gyengébbé, gyávább alakká válik, de nem tud véglegesen szakítani Marianne-nal, és visszatér hozzá. Közben fontoskodóan üres beszédek, drámai jelenetek, sok-sok álságos pillanat, szeretkezés, verbális és fizikai agresszió, vagyoni osztozkodás. Ismerős?
Túl vagyunk sok-sok próbán, sőt a főpróbán is túl vagyunk, Pataki István rendező (a Soproni Petőfi Színház igazgatója, valamint Kiss Szilvia és Gál Tamás felvidéki művészházaspár készséggel jön a Csűrszínház ernyője alá megbeszélni a történetet.
 – Adott két jó színész, Kiss Szilvia és Gál Tamás, önálló produkciókkal dolgoznak Felvidéken, ami nagy szabadságot jelent, és sok-sok kompromisszumot – mondja a rendező, aztán belelendül: a darab aktualitása egyelőre nem fog veszíteni semmit érvényességéből. Izgalmas, ugyanakkor lehangoló, hogy ez a fajta liberális életvitel milyen mértékben bomlasztja szét a családot, a társadalom legkisebb egységét. Többé-kevésbé így élünk ebben a civilizációban. Ha a társadalom legkisebb egysége felbomlik, akkor maga a társadalom is felbomlik. Nézzünk körül csak Svédországban. Ez és az ilyenszerű életvitel vastagon visszaköszön. Az előadás végkicsengése az, hogy két ember keresi élete értelmét. Ez a keresés az élet értelmét firtatja, valószínűnek tartom, hogy ateista módon ezt élni lehet, csak meghalni nem. És a lét értelmét kereső, kapirgáló gondolkodás, ami az előadás legvégén ott van. Ez a fajta filmpörgetés: hogy is élünk, mit tehettünk volna másképpen, lehettünk volna-e önazonosak a saját életünkben, és lehetnénk azok, akik. Lehet-e hazugság nélkül élni? Érdemes lenne-e úgy élni az életünket, ahogy az mindenkinek megadatik, de valahogy mégis mellette járunk? Ez az előadásnak a lényege. Azontúl, hogy egy házaspár szövevényes, felkavaró, fordulatos történetét csipegeti a kiváló író, szerintem az előbb mondottak a leglényegesebb kérdések, engem ezek foglalkoztattak. Nyilván a szöveg maga zseniálisan jó, Ingmar Bergman világsztár, zseniális filmrendező, szerintem annál még jobb író – fejti ki a rendező. 
Jövök a magam szempontjával, a rendezés folyamatába betekintve azt mondom: a szerző és – hála a Jóistennek – a darab szereplői, Marianne és Johan könyörtelen pontossággal és végtelen empátiával beszélnek két ember kapcsolatának bonyolultságáról. Én a nézőtérről nézve nem akarom, hogy ez a párkapcsolat – végső soron a család – tönkremenjen. Van úgy, hogy összeszorul az öklöm a tehetetlenségtől, tovább várva reménnyel a pörgést, valami megváltó dramaturgiai fordulatot. Elképzelhetőnek tartom (itt egy kis szubjektív), hogy ha nem Kiss Szilviát és Gál Tamást látom a színpadon, akkor nem visel meg annyira a történet. Nem fordít ki sarkamból. Persze ez nem így van, tudunk még emlékezetes jelenetekről, csakhogy... 
Rendező: – Ismeretségünk nem is olyan új keletű. Ez egy 25 éves ismeretség. Ez tulajdonképpen úgy indult, hogy felmerült a közös munka igénye, más darabok is terítéken voltak, végül belehúztunk ezzel a történettel. Olyan darabot kerestünk, amiben ők színészileg meg tudják maradéktalanul mutatni magukat. Most felnőttelőadásról van szó Bergman kapcsán, viszont Tamás és Szilvia sok-sok meseelőadást vitt színre. Nyilván a színészi létezésnek nagyon fontos momentuma az, hogy minden műfajban frissen és felszínen maradjon az ember. Így jött szóba a Bergman-darab. A svéd szerzővel egyébként nem is olyan régen foglalkoztam, három éve az Őszi szonátát rendeztem, Farkas Ibolya marosvásárhelyi színművésznő játszott benne, így nálam Bergman műsoron maradt. Nem volt ez egy koncepció, az együttgondolkodás eredményeképpen jött létre az előadás. 
Emlékeztetem a rendezőt: Bergman azt mondta, külön örömet okozott számára a tudat, hogy a házasság jeleneteivel bosszanthatja az összes, művészileg kifinomult embert, akik utálnak mindent, ami érthető. Érdekel, hogy ez az előadás Pataki András részéről provokáció, demonstráció?
 – Nem. Ez egy dupla csavar. De amiről Bergman beszél, azt úgy tudnám megfogalmazni, egyetértve vele, hogy én is megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, ha a néző nem érzi magát rosszul egy színházi előadáson, és nem gondolom, hogy akkor vagyok művészi minőségű rendező, ha szoronganak a nézők és az órájukat nézik. Közönségbarát színházat is lehet játszani, igyekszünk ezt a célt minőségi módon elérni.
Kérdezem: abból kiindulva, hogy Gál Tamás és Kiss Szilvia házaspár, könnyebb-e vagy nehezebb-e együtt játszani Bergman darabját, mint esetleg egy vadidegennel? Annyit elmondok, az újságírónak most nincs semmi keresgélnivalója mások – teszem azt a művészházaspár – magánéletében, de azt bizonyossággal mondom, hogy ilyen vagy ilyenszerű konfliktusokkal az emberek nagy része szembesül. Nos, a kérdésem az, hogy ilyen esetben mi történik a színésszel lélektanilag a színpadon, és mit gondolnak, mi zajlik a nézőtéri lelkekben? 
Gál Tamás: – Van amiből építkezni, mert ilyen ez az élet, hasonlóságokkal tele. Így van ez a mi baráti körünkben is, a dolgoknak intenzíven részesei voltunk. Szeretjük az egyik felet is és a másik felet is, így őrjöngünk a két fél között. Tulajdonképpen ezt a történetet számtalanszor végignéztük a mi barátainkon is. Nagyon várom a felvidéki előadást, hogy milyen hatással lesz az ottani emberekre, mert ismerem a közönséget. Mint ahogyan önök is, ha beülnek egy előadásra, mindenki ismer mindenkit, és ugyanilyen a felvidéki nép is. Mi profi színészek vagyunk, ebből élünk, azért hozzáteszem, hogy a profizmushoz az is hozzátartozik, hogy nem kell embert ölnünk ahhoz, hogy el tudjunk játszani egy gyilkost, nem kell megcsalnom a feleségem, hogy el tudjam játszani feleségem megcsalását, vagy mi van akkor, ha ő csal meg engem... A színésznek képzelőereje van, azért is színművész. Én nem állok másképpen ehhez a darabhoz, mint bármely más színdarabhoz. Tény, hogy Szilvinek a fizikája, a teste számomra egy ismerős birodalom, és abszolút nem esik nehezemre, hogy akként viselkedjek. Ezek őszinte tapintások, 17 éve vagyunk házastársak, sok-sok mindenen átmentünk.
A színművésznő a férjére figyel, árny sem suhan át az arcán, bár hol kisüt, hol felleges az égbolt. 
– Nagyon nagy izgalommal fogadtam Tamás javaslatát, hogy próbáljunk meg Pataki András rendezővel dolgozni. Amikor megtaláltuk a darabot, nagyon megijedtem, mert nem éltem át azt, ami az előadásban történik. András iszonyatos elemzéseket csinált velünk, nagyon mélyre mentünk. Ha úgy élünk, mint Bergman hősei, akkor olyan sebeket szakíthattunk volna fel magunkból, hogy nem vagyok biztos abban, össze tudjuk hozni ezt az előadást. Rengeteg kérdés merült fel bennem, amire nem tudtam választ találni, így Andrással dolgozva megkaptam a válaszokat, most már meg tudom érteni azt a felet is, akit eddig nem akartam megérteni. 
Mit gondolnak, aki nem ismeri a darabot, aki simán megúszta az életét, hogyan szembesül a színpadon elhangzó verbális és látható fizikai agresszióval? Esetleg egy színésznek is lélektani próbatételt jelent Bergman színpadra adaptált műve? 
Szilvia művésznő: – Azt gondolom, azért volt iszonyatosan hosszú az elemző próba, mert a rendező mindig hangoztatta, hogy nem sérülhet a magam és a férjem kapcsolata. A rendező lélekben megtámasztotta az előadást, semmi sem volt idegen tőlünk, amit kért.
Tamás szerint minden színész más, viszont őt akkor sokkolta a darab, amikor Bergman darabját legalább harminc napig elemezték (orosz színházi metódus), majd Mikházán öt nap alatt került térbe a darab. A „szüzességünket” az elemző próbák alatt veszítettük el – teszi hozzá Gál Tamás.
A produkciót vastapssal ünnepelte a Csűrszínház közönsége, a rendezőt, a felvidéki színészeket, Szélyes Nagy Andrea gyönyörű kosztümjeit. Gondolom, hazafelé menet kinek-kinek volt mit megbeszélni. 
Felkavaró nyár ez...
Lokodi Imre

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató