2020. július 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Értékelni fogjuk a pillanatot, amikor újra együtt lehetünk”

Hamarosan itt a nyár, és az előadóművészetekkel foglalkozó intézmények számára ez minden évben az évadzárást jelenti. De mit lehet tenni karantén idején, egy nem szokványos helyzetben? Több interjúban, cikkben is boncolgattuk a témát, most Barabási Attila Csabát, a Maros Művészegyüttes vezérigazgatóját kérdeztük arról, hogy változott-e valami az együttes életében a szükségállapot bevezetése óta, illetve arról érdeklődtünk, hogy a hamarosan bekövetkező évadzárás árnyékában látjuk-e még az együttest fellépni szeptember előtt.

– A tavasz elején nyilatkoztál legutóbb lapunknak az együttes életét is nagyban befolyásoló állapot miatti intézkedésekről. Változott-e valami azóta?

– Igen, van változás. Márciusban, miután beállt a szükségállapot, jócskán volt szabadnapunk, amiket kiadtunk. Márciust így lefoglaltuk. Áprilistól a munkatársaink otthonról dolgoztak, ami azt jelentette, hogy minden reggel 9 órakor online beléptünk, megbeszéltük a napi teendőket, fizikai és elméleti dolgokkal foglalkoztunk du. 2 óráig. Van egy csoportunk, ahova a munkatársak feltöltötték, hogy mivel foglalkoztak. Ez jól működött, de nem tartott sokáig, mert húsvét előtt elmentünk két hét szabadságra április végéig. Május elsejétől pedig a 2003/53-as munkatörvényi rendelet alapján 75 százalékra csökkentett fizetést vagyunk kénytelenek adni a 89 személyből 81-nek. Aki továbbra is bent dolgozik, az a személyzet: a takarítónő, aki a két épületünket – az Arany János utcait és a kövesdombit – tartja tisztán, az igazgató, az aligazgató, a könyvelőség és tagozatonként egy-egy ember, akik pályázatokkal, azok elszámolásával és átszervezésével foglalkoznak, valamint az autóbuszvezetőnk, aki erre az időszakra karbantartó is lett: az autóparkunkat gondozza, illetve ha valami elromlik, megjavítja. Ennyien maradtunk. 

A helyzetünk szomorú, most kezd még feszültebb lenni. Eleinte mindenki megijedett, próbált óvatos lenni, de ahogy tavaszodik, mindenki ki szeretne jönni a házból. Ezek az emberek azt az életmódot választották, hogy táncpróbákra járnak s előadásokat tartanak, és most olyanok, mint a szárnyaszegett madár. De vannak ennek az állapotnak pozitív vetületei is: több kollégánk aktívan részt vesz a táncházmozgalomban, online énektanítást vállal, Kásler Magda például igen intenzíven tevékenykedik, online népdalóráit több százan követik. Kiküldi az érdeklődőknek a szöveget, majd a résztvevőkkel együtt énekelik a dalokat. Több online videót készítettünk és tettünk fel a közösségi oldalunkra, ugyanakkor többen végeznek internetes oktatást különböző csoportokon keresztül. Internetes belső csoportjainkban a hangulat nagyon családias, jobban figyelünk egymásra, örvendünk annak, hogy ki mit sütött, főzött otthon, a gyerekeink otthoni szereplései is összefogtak bennünket. Értékelni fogjuk a pillanatot, amikor újra együtt lehetünk, és egy kicsit megfontoltabban, higgadtabban fogjuk a napjainkat élni a munkahelyen, a színpadon, a hétköznapokban. 

Ugyanakkor olyan állapotot élünk, amelyben nem tudunk tervezni. Május 15-e után biztos nem fogunk visszajönni dolgozni, nem úgy néz ki, hogy lehetne. A kényszerszabadság, amelyre a Maros Megyei Tanács felkért, hogy alkalmazzuk, a szükségállapotra szól, ám 15-e után szerintem ez meghosszabbodik, mert a közeljövőben nem látom annak lehetőségét, hogy a kollégáink visszajöjjenek dolgozni. Elméletileg 75 százalékot kapnak a fizetésükből ez idő alatt, ha pedig véget ér ez az állapot, illetve ha vissza is jöhetnek dolgozni, valószínűleg spórolnunk kell majd a fizetésekkel, mert nem szeretnénk szerződéseket felbontani. Inkább összehúzzuk magunkat, lecsökkentjük a munkaidőt, és 75 százalékos fizetéseket biztosítunk az év végéig az alkalmazottaknak. 

– Hogyan látod, lesz még aktivitásotok ebben az évadban, vagy csak ősztől látjuk viszont az együttest színpadon?

– Ebben az országban nagyon bizonytalan állapotok uralkodnak, a politikusok is kapkodnak, próbálják követni a nyugati példákat, de mégsem, szóval nem stabil a helyzet. Annyit tudok, hogy szeptemberben Sopronban már várnának egy előadással, és októberben a Hagyományok Háza várja a húsvétra Budapestre tervezett előadásunkat, amely természetesen a tavasszal elmaradt. A vírus miatt elmaradt márciusi, magyarországi turnénkat is valószínűleg pótolni fogjuk októberben. Zajlanak ez ügyben a tárgyalások, a Hagyományok Háza mellett még hat helyszínen igényelték a fellépésünket. Ez jó dolog, mert ezek szerződéses előadások, anyagi bevételt jelentenek az együttesnek a hosszú, stagnáló időszak után. A nyáron viszont nem látom aktívnak a Maros Művészegyüttes tevékenységét, mert a falu- és városnapokra kirendelt összegeket a polgármesteri hivatalok és a megyei tanács átirányította a vírus elleni harcra. Emiatt sok helyre nem fognak meghívni, és még az sem biztos, hogy megengedik a nagy tömeggel járó rendezvényeket. Félek, és aggódom a kollégáimért, mert a fizetés-visszavágás a kezdő táncosoknál, zenészeknél komoly gondot jelenthet: miatta nagyon sokan ezer lej körül keresnek, és ebből eltartani a családot, az otthont, kifizetni a házbért lehetetlen. Azt szeretném, hogy mindenkit megtartsunk, hogy amikor lejár ez a cécó, mind itt legyünk, hiszen a művészegyüttesnek minden emberre szüksége van. Olyanná lettünk mind szakmai, mind emberi szempontból, mint egy lánc, amelyből ha egy szem kiesik, a lánc elszakad, ezért van szükségünk mindenkire, függetlenül attól, hogy a művészi vagy a kiszolgálószemélyzethez tartozik. Azért aggódom, hogy nehogy a kollégáink elmenjenek, mert nem tudják magukat eltartani ebből a kicsi fizetésből. Olyanok is vannak közöttük, akik Marosvásárhelyre költöztek, családosok, lakbért is kell fizetniük. Nem szeretnénk elveszíteni őket. De nem látjuk a jövőt, ingoványos talajon lépkedünk. Az aligazgatónk, a román tagozat vezetője reménykedik, hogy a nyáron felléphetnek pár előadással, a magyar társulat esetében jelenleg nem látok ilyen lehetőséget. Évadzárás is lesz, május-júniusban bezárnak az előadó-intézmények, a város- és falunapok idei megszervezése kérdéses. Annyi bizonyos, hogy amikor megengedik, hogy ötven vagy száz ember szerepeljen, mi abban a pillanatban, lehet, hogy már másnap fellépünk! Mert hiányzik a közönség, az előadás, a próba, az összefogás, és erre szükségünk van. Visszaterel majd arra a vágányra, amelyből kidöccentünk.

– Ha lehetséges lesz, gondolom, szeptember körül kezditek a következő évadot.

– A szabadságokból megmaradt két hetet valószínűleg nyáron adjuk ki, amikor nincsen ránk igény. A fennmaradó időben bejárunk majd dolgozni. A terv a következő: ha a korlátozások miatt nem is tudunk előadásokat tartani, minden előadásunkat rendbe tesszük, párat közülük felújítunk. Azt is tervezzük, hogy minden egyes koreográfiát – itt különböző tájegységek általunk táncolt autentikus néptáncaira gondolok – tudományos és dokumentáló szándékkal lefilmezünk és archiválunk. Továbbá a pályázatból megvalósult és májusra tervezett új előadásunkat befejezzük. Készen szeretnénk állni arra a pillanatra, amikor megnyílnak a kapuk, hogy azonnal újat tudjunk mutatni a közönségnek. Már nagyon várjuk.