Ősz van. Tagadhatatlanul ősz van. Vagyis mifelénk a klímaváltozás egyelőre még nem radírozta ki az évszakok sorából Petőfi kedvencét. Tudom, az örök ellenzékiek most nekem fognak szökni, és azt fogják mondani, hogy a kiskőrösi vagy kiskunfélegyházi születésű világhírű poéta ugyanúgy kedvelte a nyarat, a tavaszról nem is szólva. A telet meg azért szerette, mert akkor a család összebújik, és a pattogó rőzseláng mellett verset olvas.
Apropó, versolvasás. Nem biztos, hogy vannak még a versolvasás terén elkeseredett ellenzéki harcok, és egyáltalán arra sem lehet számítani, hogy évről évre növekedik a versolvasók száma. Elvben mindenki lehet verskedvelő, nem kell hozzá különösebb előképzettség, csupán érzékenység. Adottság a szép meglátására és érzékelésére. Amit – ha tényleg szükség van valamiféle oktatásra, versérzékenyítőre – gyermekkorban kell belopni a jövendő irodalomfogyasztó tudatába és öntudatlanságába. Jó gyermekversekkel, dalokkal, modern szellemes rigmusokkal, olyanokkal, mint az Alma vagy a Kaláka együttesé, azokról a költőkről nem is szólva, akik úgy írnak, hogy a költemény szinte kiált a megzenésítésért. Pl. az örök és kimeríthetetlen Kányádi Sándor. A gyerek beszéde lesz színesebb, kifejezőbb, érzelmi kultúrája szélesedőbb, befogadó.
A vers megszeretéséhez nem szükséges filosznak lenni, elég, ha az ember elfogadja, hogy van egy beszédforma, amely rímekre, (gondolat)ritmusokra épít szabadon vagy kötötten, nem kell hozzá verslábszámlálót beszerezni, elég, ha a költő ismeri és mesterfokon tudja alkalmazni, használni, vele különleges érzést teremteni. El kell fogadni, hogy a költő szokatlanabb kifejezéseket, mondatokat használ, melyeket a közönséges alkatrészekből épít át nem szabványos házzá (randa blokká), hanem kristálypalotává, jégkunyhóvá, szívkórházzá, hegyfokon szikrázó világítótoronnyá, pazar játszótérré.
A versszeretés nem zárja ki számítógép-kezelési titkok ismeretét, műszaki bódulatát. Olykor a költő is egyenesen számítógépbe írja őszi borongós hangulatának letisztázott képzeteit. Nem utánoz, nem utánérez, csak veszettül őszinte. Nem fél a következményektől.
Szóval ősz van. Ilyenkor érnek be a gyümölcsök. Mi, városi gyerekek ezt óvodáskorunk óta tudjuk elméletben. Méhész ismerősöm mondja, az idén kevés méz lesz. Viszont vincellér barátom kijelentette, hogy ilyen szőlőtermés, mint a 2019-es évjárat, rég nem volt. A vincellér szót nemrégiben egy borostalálkozón használtam kérdés formájában, kérdvén, van-e vincellérképzés nálunkfelé. A tanult borászati szakértő nem értette már a szakszót, pedig született magyar és képzett szomölié. (Ezt a külföldi mesterségjelzőt viszont sokkal többen értik.)
Ilyen a világ. A klímát változtató világ. Nálunk is egyre többen esküsznek arra, amit annak idején Auguszta néni tanított nekünk egyik angolórán. Tudod, mondta, már a köd sem a régi. És ezt akkor mondta, amikor a klímaváltozásról csupán a szakemberek szűk fagylalttölcsére vitatkozott, még nem szűrődött ki a demográfiai robbanás tereire, csak a szén-dioxid-kibocsátás az egyre szaporodó autópark és erőltetett iparosítás révén. Na most már Románia is kampányba fogott, és belépett a klímavédők sorába. Miközben háta megett csattog az erdőirtó fejsze („s a széles fejsze mosolyog” – József Attila), és Erdélyről elmondható, hogy medvével őrzött terület (egy szellemes pólófeliratot idéztem ezzel). Az országos kampány szervezői egy megjegyezhetetlen angolkóros zagyvaléknévvel illetik a mozgalmat. Talán azt kéne megértetni, hogy a hatás verbálisan akkor érhető el, ha értik a mozgalomban részt vevők anyanyelvükön az anyanyelvet szülő táj szépségét, egyediségét, visszafordíthatatlan (?) romlásának ellenszereit.
Máskülönben politikai ősz van: az államelnök-választás szürete. Ilyenkor javallott a kimozdulás a tág és maradék természetbe. Versolvasóknak különösképp. Megállíthatunk ugyan egy kampányszekeret, és felkérezkedhetnénk rá. De jobb gyalogolni. És ne fussunk olyan elnöki szekér és ábránd után, amely nem vesz fel. Meg sem áll, (b)ősz kocsisa lenéz. Talán olvassunk/hallgassunk verseket az urnanyitás és -zárás között. Próbált.
