Őszi jegyeskurzus
A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében október 4-én újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen.
A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében október 4-én újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen. A jegyeskurzus egyházi és szakmai segítség házasságra készülő, illetve párkapcsolatukat elmélyíteni kívánó fiataloknak, közösségben való felkészülés a szentségi házasságra és a keresztény családi életre. A kurzus nyolc hétig tart. A találkozókat kedd esténként 7 órától tartják, a meghívottak lelkész, orvos, pszichológus szakemberek és keresztény házaspá-rok. Az együttléteken az előadások mellett beszélgetésekre, csoportmunkákra is sor kerül. A szervezők elsősorban a 2017-ben házasságra lépő párokat várják, de olyanok is jelentkezhetnek, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat és kapcsolatukat. A kurzus házigazdái: Sófalvi Szabolcs és Adél. Jelentkezni október 3-ig lehet Szénégető Istvánnál: szenegetoi@gmail.com, 0743-138-784 vagy a Sófalvi házaspárnál: adelasofalvi@yahoo.com, 0744-799-055. A következő kurzus február 2-án kezdődik, arra is lehet már jelentkezni.