Orvostörténeti kalandozás a Tékában
2014-10-29 17:00:58
- Bodolai Gyöngyi
A Gelencei orvosi könyvecske gazdag hasonló „gyógyszerekben” – hallottuk a Beszélő könyvek szerda esti rendezvényén, amely az 1700–1800-as években Marosvásárhelyen folyó orvoslást vette számba, s ennek kapcsán a Teleki Tékában található gazdag orvostörténeti anyagról is szó esett.
Igencsak meglepődne ma az a szemfájós beteg, akinek azt tanácsolnák, hogy szénné égetett vakondok faolajjal kevert porával gyógyítsa magát. A Gelencei orvosi könyvecske gazdag hasonló „gyógyszerekben” – hallottuk a Beszélő könyvek szerda esti rendezvényén, amely az 1700–1800-as években Marosvásárhelyen folyó orvoslást vette számba, s ennek kapcsán a Teleki Tékában található gazdag orvostörténeti anyagról is szó esett. Lázok Klárának, a Téka vezetőjének ezúttal Spielmann Mihály történész, a Téka könyvei és az erdélyi orvostörténet jó ismerője, valamint Berekméri Róbert Árpád történész, levéltáros, az ispotályok történetének kutatója volt a beszélgetőpartnere. A népi gyógyszerekről, a hasznos egészségügyi tanácsokról szóló jeleneteket Barabás Olga rendezésében Puskás Győző és Gönczy Katalin adta elő meggyőző átéléssel.
A Teleki Tékában sok az orvosi témájú könyv. Ezekből láthattak ízelítőt a freskós terem alkalmi tárlójában a résztvevők, köztük orvosok és orvostanhallgatók is.
A könyvek között volt az Ars Medica (Egész orvosságról való könyv), az eddig ismert első magyar orvosi mű, mely az emberi test betegségeit és gyógykezelését tárgyalja. A könyvet 1577-ben adták ki Erdélyben, szerzője Váradi Lencsés György, akiről nem sikerült kideríteni, hogy hol végezte orvosi tanulmányait. A kéziratot a 1757-ben Rhédei Zsigmondné báró Wesselényi Kata asszony másoltatta le Erdőszentgyörgyön. A kéziratos könyvet betűhív másolatban, a XVI. századi helyesírás szerint dr. Varjas Béla adta ki 1941-ben. Az Ars Medica a korabeli orvosi szókincset próbálta magyarítani, s a tudós orvoslás mellett a népi orvoslás praktikáit is felhasználta. Ahogy fejtől lábig mindenféle nyavalyáról ír, a szerző a gyógymódok mellett feltüntette, hogy próbált, ami azt jelenti, hogy nem halt bele a beteg – mondta humorosra fordítva a szót Spielmann Mihály. Véleménye szerint a 18–19. század azért annyira gazdag orvosi könyvekben, mivel kevés volt az orvos, s az emberek a könyvek alapján próbálták saját magukat gyógyítani.
A beszélgetés során szó esett Pápai Páriz Ferenc Pax corporis, a testi békéről szóló, 1696-ben megjelent könyvéről, amely 17 kiadást ért meg. Gyakorlati tanácsaiban a népi és a tudós orvoslás fonódik össze. A Falusi emberek patikája című könyvet Benedeki Enyedi Ó János, a parajdi császári és királyi tekintetes só-tisztség mellett levő királyi seb-orvos adta ki. Ebben az időben nem választják külön az emberi és állati orvoslás praktikáit, ugyanis az embert jobban érdekelte barmának egészsége, mint a sajátja.
A továbbiakban Spielmann Mihály részletesen szólt Kibédi Mátyus István tevékenységéről, akinek munkásságát orvostörténész édesapja sok éven át tanulmányozta.
A református kollégiumban végzett, majd a híres nyugat-európai egyetemeken orvosi diplomát és gyakorlatot szerzett kibédi származású orvos 1756-ban tért haza szülőföldjére, s 1757-ben Küküllő megye és Marosszék első főorvosává választották. Utazásai során állt modellt Kolozsváron Boér Márton festőnek, akit marosvásárhelyi Ebhát utcai házában gyakran látott vendégül. Az elkészült portré, amit kedden este a közönség is láthatott, bekerült a Teleki Tékába. Kibédi Mátyus István szabad óráiban anyanyelvén írta meg a Diaetetica I-II. kötetét, majd a könyv sikerét látva készült el a hatkötetes Ó és Új Diaetetica, amelynek kiadását az igényes pozsonyi Landerer kiadóra bízta. „Az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására. Istentől adattatott nevezetesebb Természeti Eszközöknek… elé-számlálására” szolgáló könyvét a megelőző orvostudomány előhírnökének tekinthetjük. Közegészségtan, környezet-egészségtan, munkaegészségtan, táplálkozástudomány, ásványvízelemzés, testnevelés, anya-, csecsemő- és gyermekvédelem, geriátria, balneológia, növényleírás – mind jelen van a hat kötetben, amit szép magyar nyelven írt meg. Az egészség megfogalmazásáról szóló részletet a vendég előadók tolmácsolták.
Kibédi Mátyus István végrendeletében gazdag könyvtárát és nyomdáját a kollégiumra hagyta.
A marosvásárhelyi ispotályok történetét Berekméri Róbert Árpád idézte fel. A Szent Lélek rend által működtetett első ispotály keletkezésének helyét nem ismerjük. A levéltári forrásokban viszont sok adat található a Gecse Dániel utca végén, a mai Kistemplom helyén a reformátusok által építtetett és fenntartott ispotály működéséről, ahol a test és a lélek gyámolítása mellett feltehetően gyógyítottak is. Az ispotálymester és -bíró vezetésével, valamint az egyháztanács (Consistorium) felügyelete alatt nagyon szigorú rendszabályok érvényesültek. Az 1730-as évektől, a katolicizmus térhódításával komoly vita alakult ki a felek között az ispotály tulajdonjoga miatt. A katolikusok azt kérték, hogy a hat szerencsétlen református mellé vegyenek be katolikus rászorulókat is. Ebből peres ügy lett, s a városi tanács kivette az egyház kezéből a fenntartás jogát, de mivel nem költöttek rá elég pénzt, az 1800-as évek kezdetén az ispotály és mellette levő templom tönkrement, s a helyén kezdték meg a Kistemplom építését – hangzott el többek között Berekméri Róbert Árpád válaszában.
Majd Spielmann Mihálytól hallottuk, hogy a Kövecses és a Rákóczi (ma Avram Iancu) utca sarkán felépült régi kórházban 1812-ben már 36 beteget ápoltak. A szegény betegeket ingyen látták el, a módosabbaktól kezelési díjat kértek.
A marosvásárhelyi országos polgári gyógyintézet egyik alapítója, aki az intézet történetét is megírta, Szotyori József orvos elsőként alkalmazta a városban a himlő elleni oltást. Szerepet vállalt a közéletben, s vagyonát jótékony célokra hagyományozta.
Marosvásárhely tiszteletre méltó és jelentős orvosai közül dr. Gecse Dániel emlékét idézték a beszélgetés során. A református kollégium kibédi származású végzettje Budapesten, majd Bécsben tanult. Orvosi szaktudása mellett jótékonykodása miatt vált kedveltté, mivel sok szegényt ingyen gyógyított. Hosszú hányódás után 1815-ben telepedett le Marosvásárhelyen, 1817-ben városi főorvosnak és kórházi orvosnak választották. Gondoskodott arról, hogy két külön teremben a megesett lányok ingyen szüljenek, mivel maga is törvénytelen gyermekként jött világra.
Institutum philanthropicum („emberbaráti intézet”) néven alapítványt hozott létre. Először 2000 forintot tett le a marosvásárhelyi református főiskola pénztárába, amihez végrendeletében még 6000 forintot csatolt, s anyja halála esetére egész vagyonát az alapítványra hagyományozta. Ennek az összegnek, amelyből az alaptőke terhére nem lehetett kivenni, a számítások szerint 1920-ig egymillió forintra kellett volna nőnie, a kamatot pedig jótékony és közhasznú célokra fordítani.
Gecse Dániel sajnos nem tudhatta, hogy száz év múltán milyen változások következnek be Erdélyben, amikorra a pénz már elértéktelenedett, a földekbe fektetett összeg pedig a jobbágyfelszabadítás utáni földosztáskor elúszott, így célját a jó szándék ellenére nem érte el.
Az említett időszakban az átlagéletkor nagyon alacsony volt, járványok pusztítottak, a férfiak harcokban estek el, a nők közül sokan gyermekágyi lázban a rossz higiéniai körülmények miatt vesztették életüket.
Az érdekes orvostörténeti adatokban gazdag előadás az erdélyi származású Felvinczi György magyar fordításából ismert mű (A salernói iskola könyve az egészség megőrzéséről) néhány jó tanácsával zárult. Lázok Klára pedig további kutatásra biztatta a jelen levő egyetemi hallgatókat.
