2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Orvosi-élettani Nobel-díj

  • 2012-10-10 12:42:23

A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi Nobel-díjat.

Amint szerdai lapszámunkban olvashatták, a brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.

Az illetékes bizottság indoklása szerint a két tudós azzal a felfedezésével érdemelte ki a díjat, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható. Eredményeik forradalmasították a sejtek és szervezetek fejlődéséről szóló ismereteket.

Valamennyien a megtermékenyített petesejtből fejlődünk ki. A fogamzást követő első napokban az embrió éretlen sejtekből áll, amelyek mindegyike képes még a felnőtt szervezet bármilyen sejttípusává fejlődni, ezek a sejtek az embrionális őssejtek. Az embrió továbbfejlődésekor ezek a sejtek specializálódnak, hogy a felnőtt testben különböző feladatok ellátására legyenek képesek. Így lesz belőlük idegsejt, izomsejt, bőrsejt vagy májsejt. Az éretlen sejtből érett sejtté válás folyamatát korábban véglegesnek, visszafordíthatatlannak gondolták – olvasható a bizottság indoklásában (www.nobelprize.org).

Gurdon és Jamanaka felfedezései megmutatták, hogy bizonyos körülmények között a specializálódott sejtekben megfordítható a „fejlődési óra”, bár kialakulásuk közben genomjuk változásokon esik át, ezek a változások visszafordíthatók.

John B. Gurdon 1962-ben fedezte fel, hogy a sejtek specializálódása visszafordítható. Klasszikus kísérletében egy békapetesejt éretlen sejtmagját egy érett testi sejt magjával helyettesítette. Ebből a módosított petesejtből normális ebihal fejlődött ki, az érett sejt DNS-e minden olyan információval rendelkezett, amelyre a béka valamennyi sejtjének kifejlődéséhez szükség volt.

A sejtek visszaprogramozása óriási jelentőségű felfedezés volt. A brit fejlődésbiológus bebizonyította, hogy a sejtmaggal át lehet vinni a tulajdonságokat egy másik sejtbe – mondta az MTI-nek Sarkadi Balázs akadémikus. A kulcsfelfedezést azonban Jamanaka Sinja tette – jegyezte meg.

Jamanaka 2006-ban fedezte fel, hogy az egér érett sejtjeit miként lehet visszaprogramozni éretlen őssejtekké. Meglepő módon csupán néhány gén bejuttatásával sikerült érett sejtekből úgynevezett indukált pluripotens őssejteket (iPS sejteket) létrehoznia, olyan éretlen sejteket, amelyek képesek a test valamennyi sejttípusává fejlődni. A Jamanaka által vezetett japán kutatócsoport meghatározta azokat a nagyhatású, úgynevezett transzkripciós faktor géneket, amelyeket ma már Jamanaka-faktorként is emlegetnek.

Áttörést jelentett a biológiában, hogy emlőssejteket is vissza lehet programozni. Jamanaka Sinja az egérsejtek után emberi sejteket programozott vissza. Kutatásainak köszönhetően részben lehetővé válik betegségmodellek létrehozása, a jövőben ez lehet majd az alapja a gyógyító munkának is” – emelte ki az akadémikus.

Gurdon eljárása sejtmagátültetéses klónozásként, röviden klónozásként vált híressé. A közvélemény akkor figyelt fel igazán erre a területre, amikor a klónozás emlősökben sikerült, méghozzá felnőtt sejtből visszaalakítva, a Dolly báránnyal. Ez már egy másik, Sir Ian Wilmut által vezetett kutatócsoportnak az eredménye volt a skóciai Roslin Intézetben – fogalmazott Dinnyés András, a Szent István Egyetem tanára.

Ma már tudott, hogy az érett sejtnek nem kell feltétlenül örökre az elért specializálódott állapotban maradniuk. Az emberi sejtek újraprogramozásával a kutatók új lehetőségeket hoztak létre a betegségek tanulmányozására, valamint a diagnosztikai és terápiás módszerek fejlesztésére.

Az idei díjazottak „nagyon fontos, érdekes új eszközrendszert kínálnak a gyógyszerfejlesztéshez, illetve a gyógyításhoz, módszerüknek a személyre szabott orvoslásban lehet szerepe” – magyarázta Dinnyés András.

Példaként a tudós kiemelte, hogy egy betegcsoportból, például Alzheimer-betegekből kinyert sejtekkel így létre lehet hozni olyan kísérleti eszközrendszert, amellyel a kóros folyamatra jellemző elváltozásokat tudják az őssejtekből előállított idegsejteken modellezni.

Gurdon 1933-ban született Nagy-Britanniában, doktorátusát Oxfordban szerezte 1960-ban, utána az amerikai Caltech-en (Kaliforniai Műszaki Egyetem) kutatott, majd a Cambridge-i Egyetemre tért vissza. Jelenleg a cambridge-i Gurdon Intézetnél tevékenykedik.

Jamanaka Sinja 1962-ben született Oszakában, orvosi diplomáját a Kobei Egyetemen 1987-ben szerezte meg, doktorátusát pedig 1993-ban az Oszakai Egyetemen. Jelenleg a Kiotói Egyetem professzora.

2009-ben a két kutató együtt kapott Lasker-díjat az őssejtkutatás területén elért eredményeiért, Jamanaka 2011-ben elnyerte az amerikai Albany Orvosi Egyetem díját, majd idén ő kapta a rangos finn elismerést, a Millenniumi Technológiai Díjat is.

Goran Hansson, a Nobel-díjak odaítéléséért felelő bizottság titkára a bejelentéskor elmondta, hogy Jamanakát és a másik díjazottat, John B. Gurdont is sikerült elérnie telefonon. „Mindkét díjazottal beszéltem telefonon, mindketten egyaránt boldogok és várják, hogy Stockholmba jöjjenek” – idézte fel Hansson. A japán tudóst otthonában, családja körében sikerült elérni, míg Gurdont munka közben, a laboratóriumban.

A legmagasabb orvostudományi elismeréssel, a Nobel-díjjal összesen 8 millió svéd korona (263 millió forint) jár.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató