Orgonamuzsika orgonista nélkül (1.)

A XVII. században nagy lendülettel fejlődni kezdenek a természettudományok.

 Ennek a lendületnek az előzménye jóval korábbra,  1202-ig nyúlik vissza, amikor Leonardo Fibonacci javasolja a nullás számjegy használatát, ő is nevezi el zérónak az új számjegyet. A névadásban az arab „szifr” szót használta fel, amely üreset, semmit jelent. Az igaz, hogy a nullás számjegyet már 500 körül használták Indiában, onnan lassan eljutott az arab világba, de keresztény területre „nem tehette be a lábát”, mert akkoriban eretnek tudománynak számított a nem keresztény szerzők műve. Így a nulla Fibonacci javaslata után széles körben csak a XV. században terjedt el. A zérós számjegy használata hihetetlenül megkönnyítette a bonyolultabb matematikai számításokat.

Az 1600-as években a tudósok szó szerint élet-halál harcot vívtak az elfogult vallásossággal. Bár Giordano Bruno máglyán lelte halálát, Galileo Galilei visszavonta tanai egy részét, a lavinát már nem lehetett megállítani, a tudósok egyre több csodálatos megállapítással lepték meg a világot.

Giordano Bruno máglyájának füstje még érezhető volt a tudományos levegőben, amikor 1601-ben vagy 1602-ben egy újabb tudós született: Athanasius Kircher. Nevét születése napjáról kapta, ugyanis május 2-án éppen Szent Athanasius ünnepét ülték. Nevével együtt mintha egy védőszentet is kapott volna. Kircher többször került életveszélybe, de csodával határos módon mindig megúszta. Tizenöt évesen csatlakozott a jezsuitákhoz, mert a jezsuiták rendkívül színvonalas képzést biztosítottak. Apja javaslatára egy rabbi tanította idegen nyelvekre. A tehetséges fiúból később híres nyelvész is lett.

Életvidám ember volt, mert érezte, hogy elpusztíthatatlan. A harmincéves háború idején pedig akkor is papi ruhában járt, amikor az felért az öngyilkossággal. Fel is figyeltek a csuhás fiatalemberre a protestáns katonák, és csak azon múlt az élete, hogy halálmegvető bátorsággal állt a fa alatt, amely épp az akasztófája lett volna. Az egyik katona szíve megrendült, amint a bátor szerzetesre tekintett, és szabadon engedte Kirchert.

A würzburgi jezsuita rend a fiatalembert Bécsbe rendelte. A háború miatt azonban túl kockázatosnak bizonyult a szárazföldi út, ezért a terv szerint nagy kerülővel, a Földközi-tengeren hajózva ment volna Bécsbe. Az útitervben azonban valaki hibát vétett, mert már az út elején kifizették a hajóskapitánynak a teljes útiköltséget. A kalózhajlamú tengerész aztán nem várt sokáig, az első szigetnél kirakta a papokat a hajóból, és továbbállt. Kirchernek és sorstársainak minden aprópénzüket össze kellett szedniük, hogy egy ócska halászbárkán valaki visszavigye őket a kikötőbe. A következő hajó erős viharba keveredett, így a tudós pap csak Rómáig jutott el. Ekkor döbbent rá arra, hogy az ő küldetése Rómába szól, nem Bécsbe. 1634-ben le is telepedett Rómában.

Nem háborgott a sorsa ellen, mert meggyőződése volt, hogy semmi sem történt véletlenül. Beszámolt arról is, hogy egyszer elsodorta egy folyó, aztán túlélt egy pestisjárványt, majd vágtató lovak lábai közül került ki ép bőrrel.

Tudós papként mindennel foglalkozott. Kitűnő nyelvérzékének köszönhetően ez első egyiptológusok egyike. Nagyon közel állt az egyiptomi hieroglifák megfejtéséhez – később azonban kiderült, hogy néhány helyen tévedett. Megállapította, hogy az ókori egyiptomi és a kopt nyelv között szoros a kapcsolat. 

Kircher a vulkánokat is tanulmányozni kezdte. Alig érkezett Rómába, rendkívül aktív tevékenységet mutatott az Etna és a Stromboli vulkán. Ezt a kalandot túlélte, miközben legalább négyezer ember halt meg a kitörések következtében. Földtani munkássága pontosnak számított abban a korban, ezért 2012-ben egy geológuscsoport kircheritnek nevezett el róla egy 2010-ben felfedezett ásványt. Kircher védőszentjének a vulkánok tanulmányozásakor is résen kellett lennie, mert a tudós egy heves kitörést követően egy istenkísértéssel felérő ötlettől vezérelve leereszkedett a fortyogó Vezúv kráterébe. Egy másik alkalommal csodával határos módon szabadult meg a halál markából, ugyanis belezuhant az Etna vízgyűjtő kráterébe. 1638-ban a vulkánok tanulmányozása idején túlélt egy rendkívüli földrengést is, miközben közel tízezren pusztultak el a katasztrófában.

Valódi polihisztor volt. Azt vallotta, hogy a világot nem lehet megismerni, ha csak egy részletére figyelünk; a világ minden jelensége együtt jelenti a nagy egészet. Csillagászati ismeretei is naprakészek voltak. Nem véletlen, hogy őt hívták meg Galileo Galilei pere után, hogy megcáfolják Galilei állításait. Kircher kényes helyzetbe került, mert sejtette, hogy Galileinek igaza van, de nem mondhatott ellent a pápának sem. A veszélyes helyzetet időhúzással sikerült megoldania, ugyanis abban a korban egy könyv kinyomtatása (ez esetben Galilei könyvéről van szó) nemcsak a technikán múlt, hanem a jezsuita cenzorok belátásán is.

Kircher az orvostudomány terén is beírta nevét a történelembe. Rómába érkezése után hamarosan egy kezdetleges mikroszkóppal ajándékozták meg. Az eszköz segítségével a tudós pap a láthatatlan világ tanulmányozásába kezdett. Ő volt az első orvoslással foglalkozó ember, aki mikroszkóppal dolgozott. Ugyancsak ő fogalmazta meg először, hogy a betegségek terjedését szemmel láthatatlan kis élőlények okozzák. Amikor 1656-ban pestisjárvány dúlt Rómában, úgy vélte, hogy mikroszkóp segítségével azonosítani tudja a kiváltó okot. Látott is valami apró kis „férgeket”, sőt egymáshoz tapadó vörös vérsejteket, és azt a következtetést vonta le, hogy a betegség terjedését kórokozók segítik elő. Csodával határos módon Kircher megúszta a pestises kísérleteket is, miközben a betegséggel küzdő orvosok közül többen is meghaltak.