Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-09-08 15:00:00
*Fotó: az F1 közösségi oldala
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat. A 27 éves holland pilóta idei harmadik, karrierje 66. futamgyőzelmét aratta.
A dobogó a két McLaren-versenyzővel lett teljes, a világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri „átadta” a második helyet a brit Lando Norrisnak, akinek így csökkent a hátránya csapattársával szemben.
A rajtot Norris kapta el a legjobban, Verstappen megpróbálta leszorítani, de ezáltal le kellett vágnia az első sikánt, ami miatt át kellett adnia a vezető pozíciót riválisának. A holland nem adta fel, a negyedik körben a célegyenesben simán hagyta le riválisát, és fokozatosan el is lépett tőle.
Az élmezőnyben ezt követően nyugalom alakult ki, nagyobb csatákat csak a hetedik hely környékétől láthattak a nézők.
Verstappen 16 körrel a vége előtt állt ki kerékcserére, amelyet követően Norris és Piastri mögé érkezett vissza a pályára. A McLaren boxában Norris csapata hibázott, így Piastri mögé tudott csak visszajönni a versenybe, azaz a világbajnoki pontversenyben még nagyobb hátrányba került volna csapattársával szemben. Az ausztrál fülére rászóltak, hogy engedje el Norrist, majd ezt követően szabad köztük a verseny, ő ezt meg is tette, támadásra azonban már nem volt lehetősége.
Eközben Verstappen senkitől sem zavartatva, könnyedén húzta be a győzelmet.
A világbajnokság két hét múlva Bakuban folytatódik.
Forma-1-es Olasz Nagydíj, Monza (53 kör, 306,720 km)
* pontszerzők: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:13:24.325 óra, 2. Lando Norris (brit, McLaren) 19.207 másodperc hátrány, 3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 21.351 mp h., 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 25.624 mp h., 5. George Russell (brit, Mercedes) 32.881 mp h., 6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 37.449 mp h., 7. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 50.537 mp h., 8. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 58.484 mp h., 9. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 59.762 mp h., 10. Isack Hadjar (francia, RB) 63.891 mp h.
* pole pozíció: Verstappen