2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Öt gól, piros lap és MTK-siker Debrecenben

  • 2024-09-29 16:00:00

  • -

Az MTK öt gólt és egy piros lapot hozó, fordulatos mérkőzésen győzött Debrecenben a magyar labdarúgó NB I 8. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Órák óta tartó esőzés közepette, de jó talajon kezdhették meg küzdelmüket a csapatok. Eleinte a vendégek birtokolták többet a labdát, szervezettebbnek is tűntek ellenfelüknél, a támadásaik ötletesebbek és tudatosabbak voltak. Jurina többször fejjel veszélyeztetett, egy alkalommal Megyerinek bravúrral kellett hárítania. Bő fél óra után aztán góllá érett az MTK fölénye, Bognár passza után Jurina lábbal már nem hibázott, a hazai kapus a csúszós talajon tehetetlen volt a lövéssel szemben. A Debrecen, amely Durasek sérülése miatt korán cserére kényszerült, némileg váratlanul egyenlített, de a gól lendületet adott az együttesnek, s az első játékrész hajrájában már irányított.

A szűnni nem akaró esőben a szünet után is lüktető maradt a játék, mindkét csapat hajtott a győzelemért, bár igazi nagy helyzet sokáig nem alakult ki. Az 59. percben aztán eladta saját 16-osánál a labdát a DVSC, Bognár nagyszerű egyéni megmozdulásának köszönhetően pedig ismét előnybe került a fővárosi gárda. A folytatásban is az MTK játszott veszélyesebben, de éppen amikor „ébresztőt fújt” a közönség, jött az újabb hazai egyenlítés Szűcs révén. A hajrára megfogyatkoztak a kék-fehérek, miután Varju lekönyökölte Dominguest, amiért piros lapot kapott, ennek ellenére egy újabb remek találattal ismét vezetést szereztek, amit ezúttal már nem engedtek ki a kezükből. A ráadásban még vizsgált egy büntetőgyanús debreceni esetet a VAR, de végül nem ítéltek 11-est, Demjén pedig a 90+4. percben bravúrral akadályozta meg az újabb hazai gólt.

A fővárosi együttes ezzel megszakította hárommeccses kudarcsorozatát, míg a DVSC egymás után másodszor szenvedett 3-2-es vereséget, így Máté Csaba vezetőedző irányításával még nem szerzett pontot az élvonalban.


Jegyzőkönyv

NB I, 8. forduló: Debreceni VSC – MTK Budapest 2-3 (1-1).

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2321 néző, vezette: Pintér.

Debreceni VSC: Megyeri – Stojkovic, Dreskovic, Lagator, Pellumbi – Kocsis D. (75. Sagojan), Szűcs, Dzsudzsák, Durasek (15. Braga, 75. Silue), Vajda (46. Domingues) – Bárány.

MTK Budapest: Demjén – Varju, Beriasvili, Kádár, Antonov – Molnár Á. (87. Horváth A.), Kata, Bognár (83. Végh), Kosznovszky, Molnár R. (77. Hej) – Jurina (83. Németh K.).

Gólszerzők: Kocsis D. (41.), Szűcs (76.), illetve Jurina (33.), Bognár (59.), Hej (86.).

Piros lap: Varju (81.). 

Sárga lap: Stojkovic (26.), Domingues (81.), illetve Kata (40.), Kádár (73.).


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató