2025. december 28., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Volt, amiért ünnepelni a mérkőzés után (Fotó: a CSU Craiova közösségi oldala)



A CSU Craiova fölényes, 5-0-s győzelmet aratott az FK Csíkszereda ellen a labdarúgó-Szuperliga 21. fordulójának zárómérkőzésén, és ezzel 35 év után újra az első helyen zárja az évet a román élvonalban – már amennyiben az elődnek tekintett korábbi, Universitatea nevű klub sikerét vesszük alapul, amelyhez ennek a mostani sportszervezetnek valójában semmi köze.

A találkozót a Ion Oblemenco Stadionban rendezték, ahol több mint kilencezer néző előtt az oltyán csapat már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. A hazaiak nagy lendülettel kezdtek, és bár a székelyföldiek Eppel révén a nyolcadik percben próbára tették Popescu kapust, a folytatás egyértelműen a Craiováról szólt.

A gólgyártást a mindössze 18 éves David Matei indította be, aki a 18. percben Ștefan Baiaram pontos passzából volt eredményes, majd a 33. percben Monday Etim előkészítéséből megszerezte pályafutása első dupláját is az élvonalban. A félidő hajrájában Carlos Mora is feliratkozott az eredményjelzőre, miután ismét Baiaram volt az előkészítő, így a szünetre 3-0-s hazai előnnyel vonultak a csapatok. Lehetett volna ennél sokkal durvább is az eredmény, hiszen a Craiova további lehetőségeket is kidolgozott, Mora és Baiaram is közel járt az újabb találathoz, míg a vendégek védekezése egyre nehezebben bírta a nyomást.

A második játékrészben a CSU visszavett a tempóból, de így is magabiztosan irányította a mérkőzést. A csereként beállt palesztin támadó, Assad Al Hamlawi a 70. percben növelte az előnyt Etim átadásából, majd a 86. percben Mora passzát követően beállította az 5-0-s végeredményt. A Csíkszereda helyzetét tovább nehezítette, hogy a 90. percben Raul Palmeș megkapta második sárga lapját, így a székelyföldi alakulat tíz emberrel fejezte be az összecsapást.

A hajrában még egy különleges pillanat is jutott a hazai közönségnek, hiszen a 16 éves Denys Muntean személyében újabb fiatal tehetség mutatkozott be az élvonalban.

A győzelemmel a CSU Craiova folytatta öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát, míg az FK Csíkszereda zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el (ezeken a meccseken összesen 14 gólt kapott!). Az oltyán együttes 40 ponttal vezeti a tabellát az év végén, megelőzve a Rapidot, a Botosánt és a Dinamót, és kedvező helyzetből várhatja a tavaszi folytatást.


Jegyzőkönyv

Szuperliga, 21. forduló: CSU Craiova – FK Csíkszereda 5-0 (3-0).

Craiova, Ion Oblemenco Stadion, 9368 néző. Vezette: George Cătălin Roman.

CSU Craiova: L. Popescu – Romanchuk, Stevanovic, Screciu – Carlos Mora, D. Matei (68. Băsceanu), Mekvabishvili, Cicâldău (87. Houri), Samuel Teles (68. Fl. Ștefan) – Etim (85. Denys Muntean), Baiaram (46. Al Hamlawi).

FK Csíkszereda: Pap – Pászka, Palmeș, Celic, Ferenczi – Veres (62. Bloj), Csűrös – Anderson Ceara (69. Szalay), Jebari, Bakos (34. Tóth-Pál) – Eppel.

Gólszerzők: David Matei (18., 33.), Carlos Mora (40.), Assad Al Hamlawi (70., 86.).

Kiállítva: Raul Palmeș (90.).

Sárga lap: Palmeș (31.), Ferenczi (73.).


Ilyés: „Rémálom volt!” – Coelho: „Decemberben nem dől el semmi”

Élesen eltérő hangnemben értékelt a két vezetőedző a mérkőzés után. Míg a vendégek trénere, Ilyés Róbert „rémálomként” írta le a találkozót, és kemény döntéseket helyezett kilátásba, addig a craiovaiak mestere, Filipe Coelho óvatosságra és nyugalomra intett, az év végi listavezető pozíció ellenére.

Ilyés Róbert csalódottan nyilatkozott a súlyos vereség után, és elsősorban játékosai hozzáállását bírálta. A csíkszeredai vezetőedző szerint több futballista fejben már a téli szünetre készült, nem pedig a Craiova elleni mérkőzésre. Úgy fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy csapata ennyi területet hagyjon az ellenfélnek, és hogy a párharcokban nem mutattak kellő agresszivitást. Elismerte, hogy a Craiova keretének minősége magasabb, ugyanakkor hangsúlyozta: a futball „férfias játék”, ahol a hozzáállás megkerülhetetlen. Ilyés szerint a román bajnokság kemény, és aki ezt nem fogadja el, annak nincs esélye. A tréner jelezte, a rövid téli szünetben értékelik az idény első felét, és a klubvezetéssel együtt nehéz, de szükséges döntéseket kell meghozni, hogy a csapat jövőre más arcát mutassa.

A győztes CSU Craiova vezetőedzője, Filipe Coelho jóval higgadtabban értékelt. Bár csapata az év végén az első helyen áll, hangsúlyozta: decemberben még senki nem nyer bajnokságot, és nem is esik ki senki. Elmondta, tisztelik az ellenfeleket, és a 5-0-s siker „csupán három pont”, semmi több. Coelho szerint az elmúlt hónapok rendkívül megterhelőek voltak, sok mérkőzéssel, győzelmekkel és vereségekkel, ezért most a pihenésé a főszerep, hogy a csapat feltöltődve kezdhesse a tavaszi folytatást. Kiemelte, hogy az alakulata még nincs a legjobb formájában, ezért tovább kell dolgozniuk.

A portugál szakember ingerülten reagált arra a kérdésre, miért nem lépett pályára Nsimba, hangsúlyozva: számára a csapat az első. Mint mondta, minden játékos egyenrangú, ő pedig mindig a legjobb tizenegyet küldi pályára. Coelho szerint a sikerek a közös munkából születnek, nem az egyéni teljesítményekből, és a Craiovának továbbra is bátran, de csapatként kell célokat kitűznie maga elé.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató