Év végi kimenő
Öcsém minden esztendő végén irigylésre méltó részletes képes beszámolót továbbít rokonainak és ismerőseinek az elfutott, eliszkolt munkás esztendőről. A beszámoló fejezetekre tagolva, témakörök szerint csoportosítva közli az év folyamán történteket szakmai, családi, közéleti, utazási, orvosi és egyéb vonatkozások tekintetében. Tőlem azonban ilyen nem várható, ugyanis… Csönd. Nincs mentségem erre a hanyagságra, és természetesen a jövő irodalom- és sajtótörténészei majd bosszankodhatnak a súlyos adathiány miatt.
Hogy némiképpen enyhítsek ezen a krízishelyzeten, persze egyet-mást megoszthatok a széles (szűk) olvasói körömmel. Például ezt az esztendőt sem úsztuk meg háborúk nélkül, pedig nekünk azt mondták, tanító bácsi, kérem, hogy a XXI. század békés lesz, vagy nem is lesz egyáltalán. Most kérem, mit higgyünk? Van is, meg nincs is. Csak a békesség hiányzik veszettül. Persze az év folyamán többször is találkoztam olyanokkal, akik szemében a cár utánzata nem volt agresszor, és egyáltalán nem érzett együtt a megtámadott, szorongatott, ostromolt ukránokkal. Sőt egyenlőségjelet tett a nagyhatalmak közé kispolgári opportunista, meghunyászkodó, kisállamipolitika-idegen módon.
Izraeli barátainkért egész évben aggódtam. Veszteségeik, veszteségeim, sikereik talán a béke megteremtéséhez vezetnek, vagy legalábbis a térség nyugalmát elősegíthetik. A feltételes mód indokolt. Velük vagyok, voltam. Másként nem tehetek.
Utaztunk. Voltunk skótföldön és Velencében, megfordultunk Budapesten és Luxemburgban. Átszaladtunk Francia- és Németországba. Sőt a belgák sem maradtak látogatatlanok. Vártam a feleségemet Stockholmból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, és haza Észak-Olaszországból meleg családi otthonunk félárnyékában. Több utazást is terveztünk, de aztán a valóság és a lehetőség (fizikai állapotom) ezeket egyelőre lenullázta. Ami késik azonban, nem múlik.
Szereztem, vettem, kaptam újabb két tucat könyvet – szépséges irodalmat és szakmai értekezéseket –, ezekkel is gazdagodva, és gazdagítva gondokkal az utódokat: mi történjék majd ezekkel a kötetekkel, ha majd a csütörtökök elfogynak a könyvgyűjtő számára? Mindenesetre mondottam, valamelyik közkönyvtár talán megkönyörül az utókoromon. Beröpült gyűjteményembe három-négy új bagoly, és vagy 150 képeslappal gyarapodott a gyűjtemény, amelyhez a kegyes adakozók jóvoltából – köszönet érte – cipősdobozokhoz is jutottam, melyekben a gyűjtemény törzsanyaga tároltatik. Sokat képeslapoztam, sokkal többet, mint az előző években – hiába, a nyugdíjas kor erre is teret biztosít, ha felismerjük az idő erre csábító fuvallatát –, így számolgattam is, anélkül hogy elvégeztem volna az összesítést. A gyűjtemény többülése során afrikai lapok is kerültek a dobozokba, ami a világképem szélesedését is jelenti, ámbátor továbbra is eurosovinisztának vallom magamat. (Az euro ez esetben földrészt és nem külföldi fizetőnemet takar!)
Tartottam előadásokat, hallgatóságom tapsa még most is a fülembe cseng, voltam háziorvosnál és szakorvosnál – kiváló munkát végeztek, köszönet és hála érte – rendelőintézetekben és kórházban (a koszt nem betegnek való – egyéni vélemény), kaptam jó tanácsokat, gyógyszert, máskor cikkhonoráriumot, beadott Időtár-kéziratomra nem volt anyagi alapot, de biztatást eleget, ezzel szemben elbeszéléseim mégiscsak elnyerték egy szponzor és a kiadó támogatását.
Jártam zsinagógában, templomban, üzletben, vásárban. Mindenütt haszonnal.
Elfogyasztottam 2x365 kávét (kis bögrével – a magyar népnyelvben mára ismeretlenné vált a csésze, ámbátor mégsem nevezik az ismeretlen égi repülő tárgyakat repülő bögrealjaknak), legalább ugyanennyi joghurtot, kefírt, szánát, vert tejet, 20 mititejnél többet nem, de sok tányér húslevest és csorbát, töltött káposztát, kenyeret (orvosaim kétségbeesésére), krumplit és avokádót, sajtot, margarint és gyümölcsöt. Nem dohányoztam, három palack fehérbornál több nem csúszott le a torkomon. Vendégeskedtem, és vendégek jártak nálunk, elküldtem 25-30 e-mailt, és írtam 10 rövid elbeszélést, ötvenkét heti jegyzetet. Legalább hat sorozatot követtem a Netflixen. (Ugye, nem baj?) Nem lettem gazdagabb, nem voltam a szokottnál kétségbeesettebb vagy vidorabb. Józan fejjel sokat játszottam a számítógépen. Nem tettem meg a lottón az idén sem a nyerőszámokat, és nem szaladgáltam a foci vagy Nap körüli pályán. Unokáim száma változatlanul hat, rögeszméim viszont szépen kihajtottak.
Olvastam tíz könyvet – melyeknek vastagsága, színvonala, nyomdai kiállítása, ára és irálya változó, miként az élet és az irodalom. Éltem.
