Önkéntesként Kenyában

A gyerekek szeretete, kedvessége újra és újra visszacsalogatja

November végén tért haza, miután két hónapig volt Hungary Helps-önkéntes Kenyában, Hajdu Hilda, marosludasi származású, de jelenleg Kolozsváron élő fiatal nő, aki egy rákos gyerekeket felkaroló egyesületnél dolgozik, és amint alkalma van, önkéntesként segédkezik egy kenyai iskolában. Az ottani gyerekek kedvességükkel, szeretetéhségükkel hamar belopták magukat a szívébe, így már három alkalommal repült el hozzájuk, és szeretne újra visszatérni.

Érdeklődésemre, hogy miként is került kapcsolatba Kenyával, Hilda elmondta, egy kedves ismerőse tíz évvel ezelőtt kiment önkénteskedni három hónapra, ott ismerkedett meg a helyi iskola alapítójával, és elkezdődött egy szép együttműködés. Hazajött, és elkezdett pénzt gyűjteni az iskolának. 2011 óta támogatják erdélyiek a Sargy iskolát, ahol utólag ő is önkénteskedni kezdett. – A projekt neve, a Van egy téglám Kenyában, szimbolikus név, hiszen téglajegyeket nyomtattak, azokat adták el, és a befolyt összeggel az iskolát támogatták. A tanintézet kezdetben egy bádogépületben működött, 20-30 gyerekkel, és odáig fejlődött, hogy ma már téglaépületben zajlik az oktatás, mintegy 250 gyerek jár oda – árulja el Hilda, majd hozzáteszi, hogy Kenyában fizetni kell az iskolát, az állami oktatást is, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak, ezért sok kis magániskolát hoznak létre „civilek”, ahol olcsóbb az oktatás. A Sargy iskola, ahol önkénteskedik, szintén így jött létre. A helyi tapasztalat az, hogy sok gyerek kimarad az oktatásból, egyrészt, mivel az fizetős, illetve amiatt is, hogy sok esetben a szülők inkább elküldik halászni őket, ugyanis Rusinga-szigeten, amely a Viktória-tó mellett fekszik, a halászat a fő megélhetési forrás.

Hilda 2013-ban szerzett tudomást arról, hogy támogatókat keresnek egy kenyai iskolának, szimbolikus örökbefogadás révén lehetett felkarolni az oda járó gyerekeket, így Hilda elvállalta egy helyi kislány támogatását, majd egy évvel később, amikor a Van egy téglám Kenyában projekt irányítója jelezte, hogy van lehetőség önkénteskedésre, azonnal kapott az alkalmon. Három hónapra utazott el akkor, és a Sargy nevű iskolában segédkezett. 2015-ben három hétre tért vissza, idén szeptemberben pedig egy két hónapos önkéntes misszióra mentek el Kenyába, Rusinga szigetére tizenketten a Hungary Helps és a Magyar Önkéntes Liga jóvoltából, a Blythswood Románia Van egy téglám Kenyában projektjének keretében.

– Első alkalommal három hónapot töltöttem ott, az iskolában tanítottam angolt, matematikát, kézművességet, a tanároknak segítettem. Ott az a szokás, hogy a gyerekeket próbálják minél hosszabb ideig az iskolában tartani, reggel 7-re mennek, és délután 5-ig ott vannak, a házi feladatokat is ott oldják meg. Az iskolában angolul beszélünk, Kenyában ugyanis két hivatalos nyelv van, az angol és a szuahéli, és bár a törzsi nyelvük a luo, azt nem szabad használni az iskolában, mert Kenyában rengeteg törzs van, mindeniknek saját nyelve, ezért próbálják egységesíteni a nyelvhasználatot. Minden gyerek, aki iskolába jár, valamennyire beszéli az angolt, az idősebbek, illetve akik nem jártak soha iskolába, nem tudnak angolul.

A muzunguból kedves ismerős lett

Hilda szerint az ott élők nagyon szeretik a fehér embert, hiszen valahol a reményt látják benne. – Tudják, hogy azért vagyunk ott, hogy segítsünk, támogassuk őket a munkánkkal, de tanszerekkel és ruhákkal is. Ugyanakkor kuriózumként kezelnek, simogatják, szagolgatják a hajunkat, nagyon barátságosak. A fehér embert muzungunak hívják, így szólítanak, amíg nem ismernek, kiáltják, hogy Muzungu, hogy vagy? – számol be.

Az önkéntesek feladatai azonban nem merültek ki a tanításban, hanem az iskola fejlesztésében is segédkeztek, öntözőrendszert építettek az iskola kertjében, a kertet felásták, fákat, bokrokat ültettek.

Emellett az özvegyek számára is szerveztek foglalkozásokat, ugyanis gyakori Kenyában, hogy a férfiak korán meghalnak, és ott maradnak az özvegyek a sok gyerekkel; általában az 5-6 gyerekes családmodell a jellemző. Az özvegyen maradt nők pedig még szegényebbek, hiszen nincs férfi, aki például halászatból eltartsa a családot, így rajtuk is próbáltak segíteni, kaptak gabonát támogatásként, illetve terápiás foglalkozásokat tartottak számukra. Ezt két másik kollégája végezte, Hildának az iskola volt az elsődleges területe. – Kreatív foglalkozásokat tartottunk a gyerekeknek, próbáltuk ezáltal érdekesebbé tenni a tananyagot, rajzokat, segédeszközöket készítettünk nekik. Újdonság, hogy most vezették be az áramot az iskolába, eddig nem volt, így vittünk 3-4 laptopot, és próbáltuk őket megtanítani a számítógép használatára. Rendkívüli élmény volt, mert ezek a gyerekek most láttak életükben először laptopot, féltek hozzányúlni, nehogy elrontsák. Megmutattam nekik a szövegszerkesztést, mindenki leírta a nevét, valamint a Google Mapsen megkerestük az iskolájukat, a házaikat. Óriási élmény volt számukra. 15-20-an járnak egy osztályba, és három laptop volt, gyúródtak előttük, hogy ki üljön oda először – emlékezett vissza mosolyogva Hilda.

Havi 15 euró

– Az iskolában vannak alkalmazott tanárok, nagyon jó színvonalú az oktatás, a pedagógusok sokat foglalkoznak velük, a mi munkánk valójában csak egy plusz volt. A Sargy nyolcosztályos iskola, az igazi nehézség az ott élők számára az, hogy ha befejezik a gyerekek a nyolcadik osztályt, tovább kell menni középiskolába, amit fizetni kell, a szülők pedig nem biztos, hogy meg tudják engedni maguknak a tandíjat. Hiába rendelkeznek a gyerekek megfelelő tudással ahhoz, hogy helytálljanak a középiskolában, anyagilag nem mindenki engedheti meg magának. Az iskola alapítása óta tavaly végezte el az első generáció a tizenkettedik osztályt, és öten közülük most egyetemre járnak, elsőévesek. Az egyik közülük a kislány, akit én kezdtem támogatni 2013-ban – újságolja örömmel Hilda. Érdeklődésemre, hogy miből állt ez a támogatás, hozzáteszi, havi 15 euróval segítette a kiválasztott kislányt, viszont ez a kezdeményezés úgy van kitalálva, hogy nem a gyerek kapja az összeget, hanem az iskola, és ebből fedezik a gyerek taníttatását, illetve kap reggelit, ebédet, tanszereket, egyenruhát. – Ez az összeg nekünk aprópénz, de annyira szegények, hogy egy tanárnak a havi fizetése 320 lejnek megfelelő összeg. Nagyon szűkösen, de meg tudnak élni belőle, hiszen nincs más lehetőségük. A 15 euró egy gyereknek a havi költsége az iskolában – magyarázza.

Sok gyereknek az iskolában kapott ennivaló a napi étkezése

Amikor az életkörülményekről faggatom, Hilda megjegyzi, az iskolai étkeztetésre óriási szükség van, mivel nagyon sok szülő nem tud élelmet csomagolni a gyerekének. Hildától megtudjuk, hogy egy porridge nevű, kásaszerű eledelt kapnak az iskolában reggelire a gyerekek, ami gabonából készül, cukorral, úgy kell elképzelni, mint a folyékony tejbegrízt. Ebédet jelenleg nem kapnak, mivel a járvány óta a támogatók száma igencsak megcsappant, viszont nagyon nagy szükség lenne az ebédprogram újraindítására. Van olyan gyerek, aki annyit eszik egész nap, amit kap az iskolában, mivel a szülők nem tudnak otthon enni adni neki. Nagy a szegénység, a családok zöme tapasztott sárházban lakik, a téglaház ritkább. Nincs áram, sem víz a házaikban, a tóból hordják a vizet, azzal mosakszanak.

A fő ételük a puliszka, ami fehér kukoricából készül – tehát nem sárga, mint amihez mi vagyunk szokva –, azt mindennap esznek. Emellé egy kelkáposztához hasonló zöldségből készítenek főzeléket. Ez a fő étrendjük. Ezenkívül rizset főznek, halat esznek, ha sikerül fogni, de olyan is előfordul, hogy a halászok üres kézzel térnek haza. Húst nagyon ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztanak, emellett lencsét, paradicsomot, zöldhagymát, ezzel ízesítik az ételeiket, fűszereket nem használnak.

Hilda megjegyzi, az ottléte alatt neki a hús hiányzott nagyon, de alkalmazkodott, a piacon bőven volt friss zöldség, sokféle gyümölcs, tehát a lehetőség adott, viszont a helybélieknek általában nincs pénzük, hogy ezeket beszerezzék.

A szeretetet, amit kapnak, tízszeresen viszonozzák

Miután Hilda már többször járt Kenyában, arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi volt eddig a legmeghatározóbb élménye, mire ő gondolkodás nélkül azt válaszolta, hogy a gyerekek szeretete. 

– A kenyai gyerekek nincsenek ahhoz szokva, hogy valaki megsimogatja a fejüket, cirógatja őket, foglalkozik velük, az ottani kultúrának nem része az, hogy a gyerekek érzelmi fejlődésére hangsúlyt fektessenek, így bármilyen kis szeretetet kapnak, azt tízszeresen viszonozzák. Ez az, ami visszavonz, most is vissza szeretnék menni, amint adódik rá lehetőség – jelenti ki határozottan.

Mint mondta, az iskolánál még rengeteg a teendő, a további tervek között szerepel újabb tantermek építése, ugyanis három osztály még mindig bádogépületben tanul. Ugyanakkor szeretnének egy informatikatermet 15 számítógéppel, hogy minden gyerek egyszerre le tudjon ülni a gép elé.

A projektet itt lehet követni: www.facebook.com/brickinkenya

Ha valaki támogatni szeretné a kenyai iskolát, itt megteheti: www.blythswood.ro/tamogass