Naponta tapasztaljuk a feldühített természet goromba válaszát önpusztító életmódunkra, benzingőzben pácolt agyunkkal mégis képtelenek vagyunk felfogni, hogy az emberiség napjai megszámláltattak. Az időjárási kilengéseket megállítani már nem lehet, esetleg csillapítani. Hőségrekordok szülte erdőtüzek és helyi özönvizek tették keservessé a nyarunkat. A szakemberek azzal vigasztalnak, hogy lehet még ennél rosszabb is. Bármennyire szörnyű is kimondani: a szomszédságunkban zajló, túlmediatizált, geopolitikai indíttatásból fenntartott birodalmi öldöklésnek kevesebb áldozta volt, mint az elmúlt havi árvizeknek és földcsuszamlásoknak. Egyetlen kiút van: legyen béke, és a hadigépezet etetésére szánt milliárdokat fordítsák a valós környezetvédelmi kutatásokra és beruházásokra. Tudom, naiv elképzelés mindkettő, de akkor is cselekednünk kell, ha a döntéshozói trónusokba juttatott politikusaink nem így gondolják. Sajnos, napjainkban kevés a nyíltan lázadó lelkű egyén, és szinte mindenki a közösségi média rejtőzködő világában éli ki forradalmi indulatát. Pedig néha csak egy kis hétköznapi kurázsira lenne szükség, és arra, hogy simulékony puhányságunkat feladjuk. Ne nyeljünk le minden maszlagot, bárki mondja is. Itt van például az évente hagyományosan megrendezett marosvásárhelyi kerékpáros hétvége. Nemes célból jött létre, lelkes csapat szervezi évek óta. De végső soron mégis csak egy eredménytelen magamutogatás. Semmi nem változott. Hiába van új városvezetés, a legkörnyezetbarátibb közlekedési eszköznek nincs helye a forgalomban.
Csak ígéretekkel van tele a padlás. Tudom, hogy vannak tervek, de ahogy mifelénk mennek a dolgok, ezek megvalósítását érzésem szerint még unokáink sem fogják látni. Telnek az évek, és csak azt látjuk, hogy egyre életveszélyesebb az autók közt szlalomozva kamikaze módon bringázni, mivel a városközpontba vezető kerékpársávok csak álmainkban léteznek. Erre nincs közpénz, csak az autós diktatúra kiszolgálására. A nemrég felújított utcákban is csak arra figyeltek a hivatal emberei, hogy legyen elég parkolóhely, akár a gyalogosjárdák megcsonkításával. Ezt a felületet sajnálták átadni a bicikliseknek. A civil szervezetek pedig mintha belefáradtak volna a szélmalomharcba. Néha közzétesznek egy-egy holland vagy skandináv jó példát, keseregnek egy sort, és marad minden a régiben. Sőt a mostani tanévkedési akciójuk nevetséges: a kerékpárral iskolába versenyük kivitelezhetetlen. Az úttesten életveszélyes, a járdán nemcsak hogy tilos, de veszélyes a gyalogosokra, és az iskolák nem rendelkeznek biztonságos kerékpártárolókkal. Minek folytatni a sort, Önök, kedves olvasóim, talán jobban tudják. Ha ilyen kis dolgokban képtelenek vagyunk változtatni, hogyan akarjuk megmenteni bolygónkat? Egyébként az ügy pikantériája, hogy Románia európai kerékpárgyártó nagyhatalom a minap közölt hír szerint.
