2019 júliusától bocsátották közvitára az interneten az egyes büntetőügyek házi őrizetbe helyezett gyanúsítottjainak ellenőrzését lehetővé tévő nyomkövető karperec és a hozzá kapcsolódó elektronikai rendszer kiépítésére vonatkozó törvénytervezetet. Mind a civil szféra, mind a belügyi tárca fontosnak tartotta egy olyan infrastruktúra létrehozását, amely mobil vagy rögzített eszközök segítségével lehetővé teszi az elektronikus nyomon követést a bírósági és végrehajtási büntetőeljárásokban – elsősorban a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtva segítséget. Amint elhangzott, tavaly 51 nőt gyilkoltak meg családon belüli erőszakos cselekmények során, a 2019-ben kiadott távoltartási parancsok pedig több mint egyharmadát megszegték, ez az arány 40 és 50 százalék között van az elmúlt öt év tekintetében. Az elektronikus nyomon követés ugyanakkor lehetővé teszi a folyamatban részt vevő hatóságok felelősségének meghatározását, ami nem elhanyagolandó szempont.
Szerdai hír, hogy a képviselőház egyhangúlag elfogadta az elektronikus karperec használatára vonatkozó jogszabálytervezetet, ami az egyik képviselő szerint tökéletes példa a jogalkotó hatóság, a végrehajtó hatóság és a civil társadalom együttműködésére.
Csak az érthetetlen, hogy egy hasznosnak, fontosnak tartott dologban ez a példás együttműködés miért valósul meg olyan lassan? Miért kellenek évek, míg egy társadalmi igényből jogszabálytervezet, majd jogszabály lesz? Persze értjük, hogy adott érdekcsoportoknak esetleg nem fekszik ennek a rendszernek e bevezetése, és most nem a családon belüli erőszak elkövetőire, hanem inkább a bírósági felügyelet alatt levő, például gazdasági bűncselekményeket elkövetőkre, és, miért is ne?, politikusokra gondolok.
Persze az is érdekes szempont, hogy a bírósági és végrehajtási büntetőeljárásokon kívül milyen területeken használható egy hasonló, hatékony rendszer. Az Amazon e-kereskedelmi vállalat tervét például, hogy az olaszországi elosztóközpont dolgozóinak elektronikus karpereccel kelljen a munkájukat végezni, heves tiltakozás fogadta, ugyanakkor például Izraelben a jelek szerint jó kezdeményezésnek bizonyult, hogy az országba beutazóknak nem kell a szabályok szerint karanténba vonulniuk egy szállodába, helyette hazamehetnek, mozgásukat pedig nyomkövető karkötőn keresztül figyelhetik a hatóságok.
Persze, lehet, hogy a jogalkotó hatóság, a végrehajtó hatóság és a civil társadalom együttműködéséből megszületett jogszabály (amely létrehozza az elektronikus megfigyelőrendszert, szabályozza működését, az elektronikus megfigyelőeszközök használatát, a riasztások esetében a fellépést, valamint a rendszeren belüli adatvédelmi intézkedéseket) még évekig alkalmazhatatlan lesz, hiszen a rendszer gyakorlatba ültetése bonyolult és költséges. De a jogszabály kipipálva.
