Csütörtöki kimenő
(Nincs tévedés. Nem Nyárádtő. Bár ott is nagy a hőség.)
Az idei nyár – eleddig tapasztalati úton szerzett benyomások, élmények és izzadmányok alapján állítható – minden tekintetben kimerítette a nyár fogalmát. Azt, amelyről a tankönyvek fölé hajolva zimankós télen vagy borongós hűvös őszön, esetleg dideregtető és mindig késő tavaszon álmodoztunk, amit reméltünk, vártunk, óhajtottunk, elképzeltünk, gondolatban és idegeinkben átéltünk. A nyár, íme bekövetkezett. Afrikai eredetű hőhullámmal. Ezt nem lehet kerítéssel feltartóztatni, befóliázni, kiutasítani, továbbküldeni, hazaszállítani, kiparancsolni. Ez itt terpeszkedik, és napok óta tematizálja a közbeszédet, a híradókat és talán a sürgősségi kórházakat. De mindenesetre, a fagylaltárusoknak, párakapusoknak, cukrászdáknak, gelateriáknak és ájszkrimikben fetrengő egyedeknek dolgot és jövedelmet, felüdülést és loholást nyújt, ad, adományoz, nyakára küldi a megállás nélküli melót. Amíg a hőség tart. Az pedig a meteorológiai intézet jelentése szerint és Mari ángyó válla, térgyeizületyje jelzése alapján maradós.
Megteltek a standok, vízpartok, vizes élőhelyek, melyek egy része a zsufi miatt élhetetlen, fürdenek, pancsolnak, csobbannak, kutyaúszást mívelnek, vizes világbajnokságot vívnak Fukuókában, sprintelnek a délceg ifjak, izmaikat mutogatják a hiú hímek, domborítják csábos domborulataikat a nők és a dombok, amelyeken, ha még van növényzet, könnyen kigyúlhat a tartós szárazság okán. Mint például Spanyolországban, Kaliforniában menetrendszerűen minden esztendőben, Görögben vagy másutt is tombol. Érdekes, erről minden média örömmel vegyes borzongással és ál- (valódi) sajnálattal számol be, de például az unalmas, szorgalmas, tervszerű és fáradságos újraerdősítésről soha vagy aligha. Mert azt gondolom, hogy a hazai ritka esetektől eltekintve, ott ez állandó foglalatosság, mert ahogy elnézem pl. a kaliforniai tüzeket, ha ott semmit sem erdősítenének, nem ültetnének újabb csemetéket, nemes fákat, cserjéket, lassan a Júdeai-sivatagra emlékeztetne a táj Santa Monica vagy San Diego környékén.
Nálunk, emlékeim szerint, régente volt olyan tavaszi erdőültetési, fásítási kampány, amit 90 után is támogatott egyik kereskedelmi vagy kereskedelmietlen tévécsatorna. De hogy mi lett a végeredmény, az homályba vész. Nem az erdők homályába, angyalkáim. (Ez olyan kuszálikos volt – melyért az olvasótól és nevesített barátomtól bocsánatot kérek.)
A nyár a táborokról regél. Minden jobb civil szervezet vagy egyenruhás testület szervez tábort, amelynek arcéle, jellege, elfoglaltsága a legváltozatosabb emberi tevékenységekhez kötődik. Persze nincs esztergályos, marós, sublernyitogató, csilletologató, bányászati és toronydarus, hentesképző tábor. Egyebekben viszont a kínálat végtelen, az árak pedig diszkréten kúsznak fölfelé évről évre. De minden sátor megtelik. Sőt a kimaradók számára fájdalmas kudarccal egyenlő a nyár.
A tökéletes nyár a nagymamák és nemcsakék számára a befőzést jelenti. Nálunk a barack, a meggy, az áfonya, majd ősszel a megunhatatlan és legyőzhetetlen zakuszka hódít. Nem teszünk el télire paradicsomot, az eper valahogy lassan fogy, viszont a savanyúságok terén nem vagyunk válogatósak, minden jó, ami savanyodik, savanyítható, erjeszthető. Hiszen feltételezzük, hogy a hosszú, bőséges és zsíros téli ebédek alkalmával hús is kerül az asztalunkra, bár drágul, amiből sütünk, főzünk, pörkölünk és párolunk. Kísérőnek marad a pityóka, puliszka, zöldborsó, fuszulyka, tarhonya, laska (tészta). Bácskából hoztunk némi gyufatésztát. Ez a bajai örökségünk.
A nyár olvasás szempontjából is gyümölcsöző – papíron. Magunkkal visszük a strandra, nyaraláshoz, a kertbe pokrócra, fűbe heveredve a könyvet, de őszig csak a 39. oldalig jutunk el az 1200 oldalas regényben, melyet a szerző tíz évig fontolgatott, írt, húzogatott belőle, lektori javaslatra hatszor átírt, azért sem írt át, és a könyvet tulajdonképpen karácsony előtt fogjuk abszolválni. De maradandó élmény lesz. Elmeséljük társaságban, másoknak is ajánljuk melegen. (Még a nyár forróságát is őrzik a 39. lap környékén a betűsorok.) Mások pótvizsgára készülnek, a fokos tankönyvek még elviselhetetlenebbek, mint bármikor máskor, az év bármely más szakában.
Estefelé kiülünk a teraszra, macskánk mellettünk nyújtózkodik, galambokra vadászik elméletben. Mi a muskátlik és cineráriák árnyékában arra gondolunk, mikor jön már egy csöndesebb, enyhébb nap. Hiába, az ember természete elégedetlenségből, másra vágyásból, lehetetlen kívánságokból, ideákból van összerakva, melyek soha nem jutnak nyugvópontra. Vagy akkor már nem is élünk…
Cáfolatokat a kiadóba, kérem.
