Nyári élmények a hosszú kórházi kezelés után

Mindig összeszorul a szívem, amikor a hemato-onkológián kezelt gyermekek szemébe nézek, akik kénytelenek hosszú hónapokat, éveket tölteni az egyhangú kórteremben, s elviselni a kezelést a gyermekkort széppé tevő szabadban töltött idő, játékok helyett.

Mindig összeszorul a szívem, amikor a hemato-onkológián kezelt gyermekek szemébe nézek, akik kénytelenek hosszú hónapokat, éveket tölteni az egyhangú kórteremben, s elviselni a kezelést a gyermekkort széppé tevő szabadban töltött idő, játékok helyett. Bár tudják, hogy a gyógyulásukért teszik, mégis nehéz ezt a helyzetet egy gyermekkel megértetni és elfogadtatni, bármennyire is jó körülmények között folyik az ápolás. A marosvásárhelyi 2-es Számú Gyermekklinika hemato-onkológiai osztályának személyzete és a gyermekek szüleiből álló alapítvány kárpótlásul egy élménydús hétvégét akart szerezni a leukémiával és daganatos betegségekkel kezelt gyermekeknek, ami remekül sikerült.
A részletekről dr. Horváth Adrienne egyetemi előadótanárt, a hemato-onkológiai osztály vezetőjét kérdeztem.
– Hol szervezték meg a tábort, kik vehettek részt azon?
– A helyszín az Outward Bound Alapítvány szovátai tábora volt, ahol július 26–28. között 14 onkológiai kezelésen átesett, illetve fenntartó kezelésben részesülő 5–15 év közötti gyermek nyaralt. Ápoltjainkat szüleik, testvéreik, s kolléganőmmel, dr. Csepán Emőkével mi, orvosok, valamint Simó Csilla főnővér kísérte el. A tábor szervezője és támogatója a Reménység a Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Egyesület volt, amely 2012-ben alakult a szülők kezdeményezésére, s fő céljának kis betegeink életminőségének a javítását tekinti. Az egyesület élén Pakot Sándor áll.
– A hosszú kórházi kezelés után milyen programokon szórakoztak a táborozók?
– A gyermekek életkorának és fizikai állapotának megfelelő biztonságos, érdekes programok megszervezésére az Outward Bound Egyesületet kértük fel. Érdekesnek bizonyult az erdei túrázás, amelynek során az oktatók (az Outward Boundtól) játékos formában sok információt is becsempésztek a kis hegymászók fejébe, pl. tájékozódás iránytű és térkép segítségével, megfelelő ruházat és felszerelés kirándulásra, gyógynövények gyűjtésére. A gyermekek felelősségtudata, egymásba vetett bizalma fejlődött a csoportos feladatok sikeres megoldásával, pl. bekötött szemmel lesétálni a hegyről, egymás kezét fogva, libasorban, az első és utolsó látó gyerek szóbeli utasításaira bízva magukat. Bátorságuk, saját erejükbe vetett hitük szilárdult meg olyan kihívások legyőzésében, mint a falmászás, egyensúlyi próbák, kötélpálya-gyakorlatok.
– Hogyan hatott ennyi élmény a sok kórházi kezelés után?
– Csodálatra méltó, eddig nem is képzelt tulajdonságok, rátermettségek bukkantak elő a gyermekekből és családtagjaikból. Például az a 6–7 éves gyerek, aki egy erőt próbáló onkológiai kezelésen esett át, a sziklamászó gyakorlatnál gondolkodás nélkül felmászott a csúcsra, és boldogan lendítette meg a legmagasabb ponton levő csengőt. Az önismereten kívül a mellettünk élőket is jobban megismertük, új barátságok szövődtek a gyermekek között.
A nagyszerű programokért, hozzáállásért, türelemért külön köszönet Barabás Miklós és Péter Attila programvezetőknek. A szakácsnők finom főztjére a legnagyobb dicséret a gyerekek jó étvágya volt.
– Ketten is voltak orvosok, volt-e szükség beavatkozásra?
– A magunk által nagy körültekintéssel összeállított orvosi táska egy kis ragtapasz és fertőtlenítőszer kivételével szerencsére érintetlen maradt.
Testileg, de főleg lélekben és hitben is megerősödve, bizalommal tértünk haza, hogy mi, orvosok, folytassuk a gyógyítást, betegeink pedig a gyógyulás folyamatát.
Ez alkalommal tartottuk meg a Reménység a Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Egyesület évi közgyűlését, ahol kegyelettel adóztunk dr. Georgescu Lia professzor emlékének, akitől jelentős segítséget kaptunk. Új tagokkal bővültünk, s megbeszéltük a már megvalósult és folyamatban levő munkákat, illetve távolabbi célokat, terveket is.