2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Döntetlent játszott Besztercén, a helyi Gloria 2018 ellen, a labdarúgó 2. ligába jutásért kiírt osztályozó döntőjének első menetében az Unirea 2018. A feljutás tehát nyárádtői visszavágón dől el, amelyet – miután az idegenbeli találatok duplázását eltörölték – nulláról kezdenek a csapatok.

A nagy favoritnak tartott Gloria kezdte jobban az első mérkőzést, elsősorban két afrikai csatárának, Amasihohunak és Davordziénak köszönhetően, akik folyamatosan veszélyt jelentettek gyorsaságuk révén Ganea kapujára. A gólszerzéshez azonban szükségük volt a nyárádtői védők tévedéseire is, több hibát pedig büntetlenül hagytak. Az első nagy hazai lehetőség a 11. percben maradt ki, amikor egy szöglet után Ganea kapujához nagyon közel hagyta el a pályát egy lecsorgó labda. A 19. percben Davordzie, védővel a hátán, könnyedén fordult meg a tizenhatos vonalán, de lapos lövése kevéssel célt tévesztett. Három perccel később azonban Amasihohu 6 méterről már nem hibázott, miután a felszabadítani próbáló Coza lábáról hozzápattanó labda ideális gólpasszá változott (1-0). Nyárádtő első veszélyesebb támadását a 24. percben vezette, de Astafei kisodródott, éles szögből leadott lövését pedig Mociu könnyedén fogta. A 29. percben ismét Amasihohu veszélyeztetett, két védőt is kicselezve betört a 16-os bal oldalán, azonban a lövése centiméterekkel kerülte el a hosszú sarkot. Az első félidő utolsó nagy lehetőségét szintén a Gloria hagyta ki a 40. percben, amikor Mihalcea lőhetett a tizenhatosról teljesen üresen, senki által nem zavartatva, de a labdát a bal kapufa mellé küldte.

A második félidőben radikálisan megváltozott a játék képe, ezúttal Nyárádtő uralta a mezőnyt, ugyanakkor a Gloria ellentámadásai Davordzie révén rendkívül veszélyesek voltak. Az első lehetőség a 49. percben maradt ki Mociu kapuja előtt. Ekkor Fülöp ugratta ki a tizenhatoson belül Astafeit, de utóbbi félfordulásból leadott lövése elakadt a hazaiak kapusában. A 60. percben azonban már Mociu sem tehetett semmit, amikor Amancio távoli beadása pontosan érkezett Astafei fejére, aki a léc alá helyezte a labdát (1-1). A kitámadó Nyárádtő védői mögött tátongó szakadékot Davordzie próbálta kihasználni. Míg azonban a 63. percben Coza utolérte és blokkolni tudta a lövését, a 65. percben a szögből küldött lövését Ganea „bevédte”, a labda a kapus keze alatt fért be a hálóba (2-1). A 67. percben A. Popa nagy hibája után V. Mihai jutott lövéshez, de Ganea a szögletre tornászta a labdát. Ezt követően már csak a besztercei kapu forgott veszélyben. A 75. percben Trif cselezett a tizenhatoson belül, a labda elakadt egy földön fekvő védő kezében, Iulian Călin játékvezető továbbot intett, és R. Barstan a 16-osról föléküldte. A 79. percben Dat megkapta a második sárga lapját, így a Gloria már csak az eredmény megőrzésére összpontosított. Nem sikerült: a 79. percben Mociu még fel tudta szedni Astafei elől a kapu előterében, a 83. percben Fülöp 20 méteres szabadrúgása pedig kevéssel fölészállt. A hosszabbítások első percében Trif küzdött meg egy labdáért a bal szélen, a beívelést pedig Astafei közelről, ismét fejjel, a hálóba küldte (2-2). 

A feljutásról döntő találkozót szerdán 17.30 órától játsszák a nyárádtői labadarúgópályán.

Jegyzőkönyv

Osztályozó a 2. ligába jutásért, döntő, első menet: Beszterce-naszódi Gloria 2018 – Nyárádtői Unirea 2018 2-2 (1-0).

Beszterce, Jean Pădureanu stadion. Vezette: Iulian Călin (Ștefănești) – Gheorghiță Bălan (Pitești), Lucian Tănase (Pitești). Tartalék: Nicolae Dragoș (Kolozsvár). Ellenőrök: Ionel Popa (Pașcani), Raluca Șerban (Bukarest).

Gloria: Mociu – Uțiu, Bălan, L. Popa, Gallo, Dat, Chiorean (76. Zaharia), Mihalcea, V. Mihai, Amasihohu (57. Banyoi), Davordzie (89. Sucitu).

Nyárádtő: Ganea – Coza, A. Popa, Savin, Tudoran, I. Barstan, Ov. Horșia, Amancio (71. R. Barstan), Bálint (71. Trif), Fülöp, Astafei. 

Gólszerzők: Amasihohu (24.), Davordzie (65.), illetve Astafei (60., 90+1.).

Sárga lap: Uțiu (59.), Dat (71.), illetve Ov. Horșia (50.), Savin (68.), R. Barstan (90+1.).

Piros lap: Dat (79.).

Eredményjelző

Osztályozó a 2. ligába jutásért, döntő, első menet: Foksányi CSM 2007 – Bodzavásári Metalul 2-1, CS Afumați – Bukaresti CS Dinamo 1-0, AFC Câmpulung Muscel – SCM Rm. Vâlcea 2-1, CSC Győröd-Szőlőtelep – Nagyváradi FC Bihor 2-2, Beszterce-naszódi Gloria 2018 – Nyárádtői Unirea 2018 2-2. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató