2020. július 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ősidők óta az ember használ díszítéseket. Szereti szebbé, érdekesebbé tenni az őt körülvevő világot. Más díszítőelemek mellett szívesen használja a növények, virágok szépségét, formáját, színét különböző módon és különböző anyagokra. Velük díszíti a ruházatot – akár varrottas, akár szőttes –, a használati tárgyakat, edényeket, bútorokat és nem utolsósorban az épületeket. Kezdetben a formák geometrikusak voltak, majd fejlődésükkel egyre naturaliszitikusabbá váltak. Díszítenek az esztétikum érdekében, de ugyanakkor a díszítés lehet a szakrális, a lelkiség kifejezője. Az ősi kultúrákban, Egyiptomban, az antik görög és római korban, de még a barlangban lakó ember is szebbé akarta varázsolni lakóhelyét. A későbbi korok építészei is alkalmazták az ókori nagy birodalmak, de még más keleti népek, így a kínai, indiai, török népek által használt növénymotívumokat is. A román, a reneszánsz, a barokk, de még a klasszicista stílus korában is visszanyúltak a régi korokhoz ihletért. Így Európában és a magyar kultúrában is előfordulnak olyan növényeket megjelenítő díszek, melyek nálunk nem honosak. Ilyen növény például az akantusz (1. ábra), a datolyapálma, a lótuszvirág, a papiruszsás, a bódhifa vagy a felvilágosodás fája, mely a ciprusfát vagy fügefát mintázza (Szutorisz, 1905).

1. ábra. Acanthus mollis 

2. ábra. Korinthoszi oszlopfő akantuszdíszítéssel



A díszítmény általában eltávolítható dísz, míg az ékítmény a tárggyal, melyet díszít, egységet alkot. Az akantusz főként a görög akrotérionon, a korinthoszi oszlopfőn és annak római változatain fordul elő (2. és 3. ábra). A román kor gyakran stilizálja, a reneszánsz és a barokk újra a régi formájában alkalmazza.

3. ábra. Stilizált akantuszlevél elölről és oldalnézetből


A másik, görögök és egyiptomiak által díszítésre használt növény a datolyapálma, melynek felhasználásával született ornamensek a palmetták (4., 5. ábra).

4. ábra. Palmettás akrotérion (épületplasztika)

5. ábra. Palmettás motívum



A kontyvirág (Arum dracunculus, Dél-Európában honos növény) megmintázásából született az árumékítmény, amely ugyancsak görög eredetű. Vasrácsok díszítésénél gyakori. A virág tölcsérszerű, közepéből virágzati tengely nyúlik ki (6. ábra) (Szutorisz, 1905).

6. ábra. Árumékítmény


A lótusz (Nymphaea coerulea és a Nymphaea lotus) az egyiptomiak szent növényeként fontos szerepet töltött be a díszítésben. Az iránta való tisztelet onnan ered, hogy megjelenésével jelezte a Nílus áradását, amely fontos volt a talaj termékennyé válásában. A lótusznak a virága, a bimbója és a levele is megjelenik az ékítményeken. A virág 9, 5 vagy csak 3 szirmot visel (7., 8. ábra) (Szutorisz, 1905).

7. ábra. A lótusz virágábrázolási formái

8. ábra. Lótuszbimbó



Valószínűleg a lótuszvirágból származik a rozetta, mely körben elhelyezett szirmokból áll, és ugyancsak belőle származik egy liliomhoz hasonló virágdísz alakja (9., 10. ábra). 

9. ábra. Rozetta lótuszvirágból 

10. ábra. Liliomhoz hasonló virágdísz



A lótusz termőjéről oszlopot mintáztak a hinduk (11. ábra). Náluk a lótuszvirág a Föld jelképe. Így egyszerre díszít, szimbólum, és oszlopként szerkezettani szerepet tölt be. Ez példa arra, hogy a forma eszmeiséget fejez ki, de van rá eset, hogy az eszmeiség formát szül.

11. ábra. Hindu szent oszlop



Főként az egyházi használatban levő motívumok szimbólumértékűek. Bizonyos filozófiai áramlatok hatására új formák jönnek létre. Példa erre a gótika, amely a skolasztikával szembeszegülő miszticizmus hatására jött létre, és a templomai építésénél használt forma a kereszténység magasztos eszméinek szolgálatában áll. A csúcsíves forma és a gótikát jellemző bolthajtás, mely a fa ágainak hajlását követi, a mennyeiekhez való áhítatot és felemelkedést szolgálja. 

Japánban természethű ékítményre törekszenek. Épületeik formája, díszítése és színvilága is egybeolvad a külvilággal. Díszítésre használt leggyakoribb viráguk a Chrysantemum (12., 13. ábra): „E virág a magyar ornamentikának is egyik eleme, melyet őseink valószínűleg Ázsiából hoztak magukkal” (Szutorisz,1905. 531. old.). 

12. ábra. Chrysanthemumdísz, oldalnézet

13. ábra. Chrysanthemumdísz, felülnézet



A gránátalma motívuma is fellelhető a magyar ékítményeken. A gránátalma az ígéret földjének egyik legfontosabb gyümölcse. A zsidó nép kedvelte, szertartásaiban és művészetében egyaránt használta. Legfőbb megjelenítési alakja az almaforma, tetején díszlő levélkoronával (14., 15. ábra). A gránátalmadíszt az asszírok, arabok és görögök is használták. A kereszténység idején nagy jelentőségre tett szert, szimbolikus jelentéssel bírt. Keleten sok magja miatt a gazdagság, a görögöknél a termékenység jelképe volt, míg az olasz művészek Mária jelvényeként használták: „A gránátalma, főleg a virága, a szeretet s evvel a keresztény egyház szimbóluma lett” (Szutorisz, 1905. 547. old.). Miseruhákon és más szövetek mintájaként a középkor legtipikusabb dísze. A későbbi időkben koronával bővült, s így a szimbolikus jelentése is, s mint ilyen, uralkodók jelvényeként hatalmat jelent: „A gránátalma a renessance óta a magyar díszítmények kedves mintája, meglehet őseink Ázsiából hozták magukkal” (Szutorisz,1905. 548. old.). 

14. ábra. Gránátalma-díszítmény

15. ábra. Gránátalmaminta



A liliom, a gránátalmához hasonlóan, a régi zsidó, az ókeresztény, az egyiptomi művészetben is szerepel. A Földközi-tenger térségében a liliom ősidőktől fogva a fényt és az életet jelképezte. A keresztény szimbolikában a legkedveltebb virág. A Bibliában is gyakran fordul elő pl. az Énekek énekében és Máténál (6, 28, 29), ahol Jézus a mezők liliomaira hivatkozik mint az isteni gondviselésre való ráhagyatkozás példáira. Paradicsomi virág, és Krisztusnak, a világ világosságának a jelképe mellett gyakran használják Mária, a mennyek királynéjának az ábrázolásánál. Hófehér liliom formájában a szűzi tisztaság és ártatlanság jelképe, így szűzies életűek vagy tiszta lelkületűek ábrázolásánál jelenik meg, pl. Szt. Anna, Padovai Szt. Antal, Aquinói Szt. Tamás, Árpád-házi Szt. Margit és még mások ábrázolásánál. A vörös liliom a passióra utal. Stilizált liliom világi uralkodók jelvényeiben is szerepel, pl. francia királyéban. 

A liliom (tüzes és fehér liliom) a magyar ornamentikában is kedvelt. Népművészetünk is használta (16. ábra): „Bizonyos, hogy a valódi tulipán behozatala előtt a tüzes liliom szolgált alapul a díszítésnek” (Szutorisz, 1905. 544. old.). A tulipán a török háborúk után lett ismertebbé, ez kezdte a tüzes liliomot kiszorítani, azóta pedig a tulipán vagy legalábbis a tulipános elnevezés fölkarolt és általános. A magyar díszítőművészetet általában „tulipánosnak szereti nevezni” (Szutorisz, 1905. 545 old.).  A tulipános díszítés a XVI-XVII. századig vezethető vissza.

16. ábra. Székely festett bútorok liliomai


A rózsa az ókorban szépsége és illata miatt a szerelem és szépség istennőjének, Vénusznak az attribútuma, a tavasz és nyár szimbóluma, használata a művészetben e jelentés körül forog. A kereszténység átvette a rózsa földön túli jellegéről való elképzeléseket, és paradicsomi virágnak tekintette. A vörös rózsa a szentek mártíromságának a jelképe, Krisztus sebeit is szokták rózsával megjeleníteni, ez a rózsa ötszirmú pentogramma. A középkori misztika a rózsát, a virágok királynőjét a mennyek királynőjére vonatkoztatta, annak kellemét és enyheségét fejezve ki. A stilizált rózsa (rozetta) az építészeti ornamentika és a heraldika egyik leggyakoribb motívuma. A rózsa ránk nézve igen fontos, a legrégebbi ékítmény. 

 Ez a virág fellelhető pogány kori sírleletekben is. Sajátos magyar jellegű a pávaszemes rózsa (17. ábra), tulipánábrázolás. A páva, pávatoll, pávaszemes motívumokat a magyarság ázsiai vándorlása során vette át. Előfordul a magyar népköltészetben is. A kereszténység felvétele után a pávaszem ősi jelentése, amely a fény, a világosság volt, feledésbe merült, de mint pávaszemes rózsa, tulipán (18. ábra), sőt pávaszemes életfa formájában fennmaradt (19., 20. ábra). (Szutorisz, 1905)

17. ábra. Pávaszemes rózsa

18. ábra. Pávaszemes rózsa és tulipán




A keresztény szimbolikába azok a növények kerültek be, amelyeket a Biblia alapján magyarázni, értelmezni lehetett. Ilyen növény a szőlő, hisz Krisztus maga mondta tanítványainak: „Én vagyok a szőlőtőke, ti vagytok a szőlők”. A késő középkorból számos olyan ábrázolás maradt fenn, amelyen a keresztre feszített Jézus egy szőlőtőben jelenik meg, mert akkoriban az élet fáját a szőlőtőnek képzelték el. Református értelmezésben a szőlőfürt Krisztus vérére emlékeztetés, az úrvacsorai bort szimbolizálja. A szőlő mellett megjelenik a búza, ugyancsak keresztényi értelemben.

19. ábra. Élet- vagy istenfa székely kapufélfáról

20. ábra. Pávatollszerű életfa




Ősi magyar virágdíszítményeink, a rózsa, a krizantém, az életfa, a gránátalma, a tüzes liliom és a tulipán mellé szegődött a szegfű is. Régi alakjai pávafarkra, pálmára emlékeztetnek. Ezt a virágot a XII. században hozták Európába a keresztesek. A középkorban a kereszténység jelképe volt, Isten igéjének az ismeretét jelentette. A vörös szegfű a passió egyik szimbóluma. Levele és termése is szög formájú, ezért Krisztus jövendő halálára utal. 

Előfordul még a napraforgó, búzavirág, őszirózsa, gyöngyvirág, nárcisz, ibolya, lóhere, nefelejcs, írisz, rozmaring, melyek újabb kor hatása alatt keletkeztek. A rozmaring fontos a magyar ornamentikában. Levelekkel sűrűn megrakott szálon, bokrétában fordul elő. A népköltészetre is hatott, hisz így írnak róla: „Rozmaringos a kötőm, Van már nekem szeretőm, Rozmaringos a szoknyám, Hogy a babám nézzen rám”.

Mint alkalmazási mód gyakori a levélsor vagy fríz, amely felületeket határoló vagy megosztó, virággal, levéllel díszített keskeny sáv. Lehet kúszólevél, kúszóvirág formájú is. Az egyiptomi, görög és római művészetből van átvéve a levélsor, a füzérek használata, pl. babérlevél és bogyója, tölgyfalevél és makkja, továbbá különböző levél- és virágfüzérek, koszorúba font virágdíszítés, melyeket az építészetben és az iparművészetben egyaránt használtak. Egy másik használati forma a terülődísz, amikor egy felületet tömören tölt ki a minta. A megjelenítés történhet síkban ráfestéssel, de gyakori a térábrázolás is, amely faragások, stukkók és más formájú alakzat által valósul meg. A legkülönbözőbb anyagokra alkalmazzák: kőre, fára, fémre, kerámiára, üvegre. 

„A növény levele, ága, ostorindája, virága, rügye, valamint szára, tehát műalakot szolgáltat, amely műalaknak az a legfőbb rendeltetése, hogy a nyersanyagnak a szerves erő látszatát nyújtsa, s ez alapon bizonyos illúziót keltsen az emberben” (Szutorisz, 1905. 562. old.). 

Díszeink az esztétikai hatás, az üzenetközvetítés, a forma meghatározása, a szerkezettani szerep mellett a gazdagság, jólét kifejezői. Az épületek mint fizikai testek általuk szellemiséget nyernek, üzenetük van, gyönyörködtetnek. Egy város kőbe, fába vésett szellemei, melyek kultúránk, identitásunk letagadhatatlan, kézzelfogható jelei, emlékei szerte a világban és itt, Marosvásárhelyen is.

 Jáni Rozália kertészmérnök