2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nitrátsemlegesítő állomás épül

A megyében két település, Mezőkirályfalva és Gernyeszeg vállalta fel, hogy a környezetvédelmi alap támogatásával kísérleti tervként a volt szeméttelep helyén nitrátsemlegesítő állomást épít.

A megyében két település, Mezőkirályfalva és Gernyeszeg vállalta fel, hogy a környezetvédelmi alap támogatásával kísérleti tervként a volt szeméttelep helyén nitrátsemlegesítő állomást épít. A megyei környezetvédelmi hivatal szakemberei megállapították, az említett településeken az intenzív állattenyésztés miatt a talaj az istállótrágyából származó nitrátokkal szennyezett. Terveznek egy nagyobb betontározót, amely megakadályozza, hogy a káros anyagok a talajba kerüljenek. Ezenkívül mintegy 30 gazda udvarán kisebb hasonló betonlétesítményt készítenek az istállótrágya tárolására. Természetes fermentációval a szennyezett talajból olyan humuszt nyernek, amit a mezőgazdasági területek feljavítására használhatnak. A mintegy 328.500 ezer eurós támogatásból traktort, szivattyút, homlokrakodó gépet vásárolhat majd a település önkormányzata. A nyert tápföldet a helyi tanács értékesítheti, ez is jövedelemforrás lehet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató