2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a hét végén Marosvásárhelyen tartott konferenciát. Természetesen nem hagyhatták ki, hogy újra elmondják szokásos magyarellenes szólamaikat. Nem is történhetett másként, hisz a vásárhelyi találkozón jelen volt Dan Tanasă, az AUR parlamenti képviselője is, akit nem kell külön bemutatnunk a Népújság olvasóinak, és aki ezúttal sem tagadta meg önmagát. Többek között kijelentette: Magyarország a szó szoros értelmében darabonként felvásárolja Erdélyt: rögről rögre, erdőről erdőre, épületről épületre. Ráadásul intézményeket épít, amelyekre kitűzi Magyarország zászlaját, és csak magyar nyelvű feliratokat helyez el rajtuk. Véleménye szerint Magyarország úgy viselkedik Erdélyben – Bukarest cinkos beleegyezésével –, mint egy társszuverén állam.

Claudiu Târziu, az AUR társelnöke is hozta a maga és pártja szokásos formáját. Mint mondta, amellett, hogy a román állam mindezt tétlenül szemléli, az RMDSZ is folytonosan bizonyítja, hogy nem tartja tiszteletben sem az államot, amelynek a csúcsvezetésében is képviselteti magát, sem az alkotmányt, sem a toleráns román többséget, „amely nagy szeretettel viseltetik az országban élő más nemzetiségek iránt”. Kijelentette: Románia példásan bánik a nemzeti kisebbségekkel, ennek azonban nem szabad „ostobaságnak vagy gyengeségnek” tűnnie. Ezért határozottabb fellépésre lenne szükség kül- és belpolitikai szinten egyaránt. „Magyarország azért engedheti meg magának, hogy masszív beruházásokat végezzen Erdélyben, ezáltal de facto uralma alá vonva egy jelentős részt az országból, mert hagyják neki. Az ország vezetésének nincs világos elképzelése ezzel kapcsolatban, ellenben a külhoni románokat magukra hagyta”– jelentette ki. Véleménye szerint a  határon túl élő nemzettársakkal való törődés tekintetében Románia tanulhatna Magyarországtól, ám ugyanakkor jobban oda kellene figyelnie az ország közepén számbelileg kisebbségben levő románok jogainak és szabadságainak tiszteletben tartására is, „mert rosszabbul bánnak velük, mint egy idegen országban”. 

Ezek után csak mellékesen kérték a kormánykoalíciótól, hogy vonja meg a politikai bizalmat Florin Cîţutól, mivel már nincs hitele a románok előtt. Ha ezt nem teszi meg, a koalíció is hitelét veszti, és minden eddigi üzenetük hazugsággá és képmutatássá válik, jelentette ki.

Tényleg nincs új a nap alatt, és nem az AUR találta fel a nacionalista spanyolviaszt sem. A szinte kormányzás nélküli Romániában, ahol elszabadultak az árak, a kormányfő körüli botrány magasan „szárnyal”, ahol a pandémia veszélye korántsem múlt el, még mindig akadnak politikusok, akik számára a levegőnél is fontosabb a magyarellenesség. És még csak nem is vagyunk választási kampányban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató