2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

első osztályú vízilabdára

Noha megnyerte a másodosztályt a marosvásárhelyi H2O Team férfi-vízilabdacsapata, és a klub képviselői a nyár elején arról beszéltek, hogy egyezkednek a városi sportklubbal, hogy az idéntől a Szuperligában szerepelhessenek, ezt pedig teljes mértékben megvalósíthatónak látták, mára kiderült, hogy a város felnőtt-vízilabdázói továbbra is a másodosztályban szerepelnek majd.

A tárgyalások eredményeként a városi sportklub ugyan hajlandó volt átvenni részben a csapatot, de ehhez bevonta a minisztériumi alárendeltségben működő Mureșul sportklubot is, ugyanis utóbbi ügykezeli az úszómedencét, így azt ingyen használhatja, továbbá lehetősége van adminisztratív személyzet alkalmazására is. Ugyanakkor a városi klub a működés minimális költségeinek biztosítását tudja vállalni. A CSM és Mureșul közötti együttműködés létrejöttét a múlt héten jelentették be, amikor azonban azt is közölték, hogy a csapat még legalább egy évet a másodosztályban szerepel. Ezt azzal próbálták magyarázni, hogy a keretet többségében még nagyon fiatal játékosok alkotják, akiknek szükségük van, hogy erősödjenek a másodosztályban. 

Valójában arról van szó, hogy nincs pénz a Szuperligára, hiszen egy év múlva aligha lesz jobban felkészülve a csapat, mint most, illetve a Kolozsváron játszó néhány tapasztaltabb marosvásárhelyi pólós már most hazajött volna. Így azonban egyelőre csak Rudnyánszky Zalán jött. 

A csapat edzője, Cristian Iordache azt is hangsúlyozta, hogy kizárólag helyi elemekből építik fel a csapatot. Arra a kérdésre, hogy szükség lenne-e néhány „légiósra”, azaz magas színvonalú játékosra, akár belföldről, akár külföldről, akik mellett az ifjak igazán sokat tanulnának, gyakorlatilag kikerülte a választ. Úgy vélte, hogy a légiósok mellett a helyiek kevesebb játéklehetőséget kapnak, lásd a négy évvel korábbi kísérletet, amikor a marosvásárhelyi vízilabdacsapat egy évet szerepelt a Szuperligában, többnyire a Steaua Bukarest másodvonalas játékosaival. Valójában az ideális megoldás néhány húzóember lenne, akiktől a fiatalok edzésen is sokat tanulnának, és a fejlődési potenciál sokkal magasabb lenne. Ehhez azonban támogatókra lenne szükség.

Az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón kész tényként közölték, hogy a következő idénytől a Szuperligában indulnának.

A városi sportklub múlt heti sajtótájékoztatóján tettek bejelentést

Fotó: a CSM honlapja

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató