2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Címfotó: Verőfényben Borospatakán… Bálint Zsigmond fotója a kiállításon


Ez lehetne Bálint Zsigmond Visszapillantás című egyéni kiállításának a mottója. A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub korelnökének mintegy tíz-tizenöt évvel ezelőtt készült felvételeiből válogatott anyag elkerülhetetlenül szomorúságot is kever az összképbe, de egészében derűt, lelki békét, életszeretetet áraszt. Erről mindazok meggyőződhettek, akik a szeptember 12-i megnyitón zsúfolásig töltötték a Bernády Ház emeleti galériáját. A népes jelenlét nyilván a népszerű fotóművész közelgő 87. születésnapjának is szólt, de azt is jelezte, hogy a művészetkedvelők tudják, mindig élményteljes látvány kerekedik abból, ha „Zsiga bácsi” előrukkol fotóival. Ezek nem csak tárlatok százain kerültek az országban, a világban közönség elé, és szereztek jól kiérdemelt elismeréseket, kitüntetéseket neki, több albumban, kötetben is megörvendeztették a fotográfia barátait. Az előcsarnokban a tárló e kiadványokból is bemutat néhányat. Ott van a Karácsonytól pünkösdig, a Lélekőrző falvaim, a Dacolva sorssal, idővel, az Emberközelben és több katalógus is. Viszont most a kiállítás az, ami lenyűgözi a látogatókat. Ugyanaz a közeg, mint a könyveké, a vidék, a falu világa, de a nagy méretűre növelt képek hozzák igazán közel a nézőkhöz ezt a hagyományőrző, humanizmust és lélekmeleget sugárzó univerzumot. Húsz település, ahonnan a fotós hírt hozott, megannyi történet, amelyeket saját képzeletünk alapján is kikerekíthetünk. Székelyvarság, a Gyimesek, a Sóvidék, Kalotaszeg, a Nyárád-, a Homoród- és a Kis-Küküllő mente gazdagon kínálja a megörökítenivalót. A fotográfus megszállottan visszajár oda, jó ismerősei az ottani emberek, elnyerte bizalmukat, és ez még a díjaknál is értékesebb lehet számára. Fesztelenül ülnek, állnak kamerája elé, örömeiket, vágyaikat, gondjaikat, bánatukat is megosztják vele, és általa velünk, nézőkkel is. Sok idős embert fényképezett, alanyai nagy hányada már nem is él, mégsem az elmúlás gondolata uralja a tárlatot. Akárhol időzik a szemlélő benne, mindenhonnan emberség és szeretet árad felé a képekről. Jó lenne minél több ilyen derűt fakasztó visszapillantáson részt venni. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató