Nyugati „mintát” akarva utánozni, előbb a kombinált szekrényeket szedték szét, s helyezték el részleteiben a házban, azaz külön a dupla ajtós szekrényt, külön a vitrines felsőt, külön az ágyneműtartót, ráhelyezve utóbbiakra a televíziót, esetleg a számítógépet is.
Szobasarok a szerző lakásán (Lokodi Alpár felvétele)
Egyenlakás
A XXI. századi falusi és városi otthonok berendezésére mélyen rányomta a bélyegét a televíziós filmekben látott lakások képe. Nyugati „mintát” akarva utánozni, előbb a kombinált szekrényeket szedték szét, s helyezték el részleteiben a házban, azaz külön a dupla ajtós szekrényt, külön a vitrines felsőt, külön az ágyneműtartót, ráhelyezve utóbbiakra a televíziót, esetleg a számítógépet is. A rekamié, sőt a kanapé is sok helyen útban volt, helyette ágybetéteket tettek ágyaljra vagy a padlóra. Aki tehette, persze megvette az újabb, azaz legújabb szekrényt, mely a mennyezetig ér, vitrinnel, s melléje jár a bőrhuzatú, esetleg hófehér huzatú, de gyakrabban műbársonnyal bevont szembe-kihúzható kanapé. Az asztalka maradt a fotelekkel, de az újabb kisasztalnak gyakran üveg a teteje. Ez a változás lehetne a haladás, fejlődés jele is, csakhogy a berendezés teljesen kiiktatta a szőtteseket, varrottasokat. Csak az értelmiségiek őriztek meg vagy vettek kézimunkákat. A „modern”, nyugati típusú lakás ugyanis teljesen kopasz, nincs nemzeti jellege, valóságos egyenlakás, ha Nyugat-Európáról, ha Amerikáról van szó. Hogy Erdély miért tekinti ezt mintaképnek, érthetetlen. A nagyanyák gyönyörű szőttes terítői (pokrócai), a szép varrottas asztalterítők, a vetett ágy párnabütüiből átalakított díszpárnák vagy eltűntek, vagy van, aki bevallja, hogy elégette, más eladta külföldieknek vagy legjobb esetben a szekrénybe tette. Sajnálatos, hogy kézimunkáikról, szőtteseikről híres erdélyi asszonyok feladták a lakásdíszítés magyaros, hagyományos jellegét, s már a lányok kelengyéjének sem a szép kézimunkák adják meg az értékét. Szerencsére jobb esetekre is találtam példát. Falun lakó értelmiségiek, hagyományőrző asszonyok az új, modern bútort is falvédőkkel, varrottas párnákkal, terítőkkel teszik hangulatossá, egyénivé.
Városokon, falvakon kezdenek hímzőköröket szervezni, s eredeti, régi szép lakásdíszítő falvédőket, asztalterítőket, díszpárnákat, drapériákat készítenek. Példamutató az ilyen kezdeményezés! Helyet kapott néhol a népi iparművészeti tárgyakkal való díszítés is, a gyékény falvédő, szalmából fonott asztalterítő, díszkosarak, s a népies kerámiához tartozó vázák, kancsók, a fából faragott csillárok, falilámpák. Ajánlatos a vásárokon látható giccsek kerülése (gipszfigurák, pirossal festett kerámiák, nippek, művirágok).
A lakás az otthonunk, munka- és pihenőhely, a családi élet színtere – saját érdekünk ezt ízlésesen berendezni, díszíteni.
Adatközlők (1980-2011 között, akik közül többen elhunytak a gyűjtés kezdete óta)
1. Bajcsiné Kovács Zsuzsánna (1909), nyugdíjas földműves, Székelykakasd
2. Bakó B. Pál (1954), ferences pap, Sárpatak
3. Csegziné Szép Klára (1911), nyugdíjas földműves, Székelykakasd
4. Daliné Bálint Anna (1945), nyugdíjas tanárnő, Nyárádkarácsonfalva
5. Demzséné Simon Julianna (1922), háziasszony, Nyárádkarácsonfalva
A gyűjtéskor készített rajzaimat Báthory Katalin dolgozta át, s a fényképeket Bodolai Gyöngyi újságíró, Lokodi Alpár egyetemista, Szilveszter Ibolya asszisztensnő és Szente Kinga virágkötő készítette
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
