Manapság sok esetben a következőképpen fest a karácsonyra való készülődés: rohanás egyik bevásárlóközpontból a másikba, kapkodás, hogy drágábbnál drágább ajándékokkal nyűgözzük le szeretteinket, aztán napokig tartó, éjszakákba nyúló sütés-főzés, hogy sokféle finomságtól roskadozzon az ünnepi asztal.
Illusztráció
Manapság sok esetben a következőképpen fest a karácsonyra való készülődés: rohanás egyik bevásárlóközpontból a másikba, kapkodás, hogy drágábbnál drágább ajándékokkal nyűgözzük le szeretteinket, aztán napokig tartó, éjszakákba nyúló sütés-főzés, hogy sokféle finomságtól roskadozzon az ünnepi asztal. Majd mire eljön karácsony szombatja, és örülni kellene, hullafáradt, ideges az ember, háttérbe szorul a lényeg, az ünnep varázsa. Az ünnepvárásról, valamint arról, hogy miként élik meg a szeretet ünnepét azok, akik magányosan töltik mindennapjaikat, Cosma Istvánnal, a Caritas családsegítő szolgálatának pszichológusával beszélgettünk.
– Gyakran tapasztaljuk, hogy a külsőségek árnyékában eltörpül a karácsony lényege…
– Amikor ünnepre készülünk, az első fontos kérdés, amire választ keresünk, hogy mit is jelent számomra, mit üzen nekem az ünnep, mit várok el tőle, hogyan szeretném azt megélni. Ha ezekre megkaptam a saját válaszomat, az sokat segít a ráhangolódásban. Az advent a várakozás, a ráhangolódás ünnepe, ebben a várakozásban, felkészülésben azonban ott van a rohanás is, a stressz, mivel szeretnénk, hogy tökéletes legyen az ünnep. Köztudott, hogy van egy elég erős társadalmi nyomás is, hogy ez meg ez így kell legyen, ezt meg ezt meg kell vásárolni, mert ezek nélkül kevésbé ünnep az ünnep. Ezáltal olyan elvárásokat állítunk magunk, családtagjaink, ismerőseink elé, ami feszültséget okoz. Azt gondoljuk, hogy ha nem elég magas, elég dús a karácsonyfánk, nem lesz igazi az ünnepünk. Ezeket a dolgokat jó megfontolni, mérlegelni, és a mércét a külsőségekről átfordítani a belső történésekre. Ez már eleve levesz egy bizonyos terhet a vállunkról. Természetesen az ünnephez tartoznak külsőségek is, nem véletlen, hogy azon kezdünk el gondolkodni, mit süssünk, mit főzzünk, hogy ki kell takarítani a lakást, ezek is fontosak, és a felkészülés részei, de ezen túlmenően lelki nagytakarítást is végezzünk, hogy méltón tudjuk fogadni az ünnepet. Az ajándék egy másik teher lehet, kétségbeesetten keresgélünk, kinek mit vegyünk, elég nagy-e az ajándék, elég jó-e. Az ajándéknak nagy szerepe van az életünkben, akkor is, amikor adunk és amikor kapunk is, hiszen ezáltal egy érzést fejezünk ki. De fontos, hogy az ajándékozás csak eszközként legyen az ünnep része, emellett az érzésekre fektessük a hangsúlyt, amelyeket meg akarunk mutatni szeretteinknek.
– Ahány ház, annyi szokás – szól a mondás. Mennyire fontosak a rituálék, amelyek egyediek minden családban?
– Ha az ünnepekre gondolunk, az jut eszünkbe, hogy a karácsony a szeretet, a család ünnepe, az együttlét öröméé, ezekre szükségünk van. A tévében is ilyen meghitt képeket látunk, de erre ne csak karácsonykor figyeljünk oda, hanem a hétköznapokban is. Az ünnepi hangulatot nem tudjuk megvásárolni, ennek a lehetőségét meg kell teremtenünk a lelkünkben, a találkozásainkban, a kapcsolatainkban. Jó arra fókuszálni, hogy igen, rohanok, sürgök-forgok, hogy minden rendben legyen, de ha eljött az ünnep, akkor mindezt tudom-e értékelni, ott tudok-e lenni igazán a családi vacsorán, részt tudok-e venni a közös beszélgetéseken. Rendkívül fontosak az ünnephez tartozó családi rituálék. Ez az, ami ünnepkor szokott történni, és ezeknek nagyon fontos szerepük van a család életében, megerősítenek minket családi szerepeinkben, de ugyanakkor biztonságot adnak, folytonosságot biztosítanak. Ezek általában apró mozdulatok, szertartások, amelyek segítenek. Fontos, hogy gyermekként milyen rituálékat hozunk a saját családunkból, mert ezeket visszük majd tovább felnőttként az új családunkba. Ezek jó jelzések, amelyek a család értékrendjéről, a családi normákról árulkodnak. Gyerekek esetében ott a várakozás, hogy jön az angyalka vagy a Jézuska, hihetetlenek, csodálatosak a fények, lélegzetüket visszafojtva bámulják ezeket, varázslatosnak tűnik minden, elképzelik, hogy kerül mindez – a feldíszített fa, az ajándékok – oda, a szobába. Fontos, hogy ennek gyerekként is részesei legyenek. Az ajándékozást pedig ne úgy oldjuk meg, hogy: tessék, itt van!, hanem játékosan, titokzatosságot beleszőve, mert ennek van varázsa. Ott közösen kibontani, megnézni, örülni – fontosak ezek a gesztusok, hiszen nem az ajándék értéke, hanem valójában ezek számítanak. Fontos az ünnepi vacsora, mert megerősít, de akár a fenyőág is a lakásban, egy csengő, amelyek jelzik: itt az ünnep. Olvastam, hogy gyerekeket kérdeztek arról, mi is a szeretet, és egyik gyerek azt mondta, a szeretet az, amit karácsonykor, ha abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, észrevehetsz a szobában. Erre mi, felnőttek is odafigyelhetünk. Fontos, hogy tudjuk, szeretteink jól vannak, békességben élünk együtt, és ha ezt a hálát előhívjuk a lelkünkben, sokat tud nekünk segíteni. Ha visszahallgatnánk különböző karácsonyi történetekről szóló beszámolókat, akár a saját, akár mások életéből, észrevennénk, hogy nem a nagyobb dolgok maradnak meg, hanem az apróságok, amelyek élményt nyújtottak számunkra. Emellett ilyenkor felerősödik az altruizmus bennünk, azok segítése, akik kevésbé szerencsések, és ez lelkileg feltölt.
– Sajnos nem mindenütt a boldog családi kép a jellemző, vannak emberek, akik arra kényszerülnek, hogy magányosan éljék meg az ünnepet…
– A magány, a szomorúság érzése ebben az időszakban felerősödhet. A magányosan élőknek ilyenkor eszükbe jut, milyen volt, amikor együtt ünnepeltek a családdal. Vagy olyan helyzetek, amikor valami történik a családban, valakik nincsenek jelen. Gyakran idős szülők mesélik, hogy gyerekeik külföldön élnek, milyen szép is volt, amikor együtt volt a család, de erre már nincs lehetőség. Ilyenkor fontos kapaszkodókat találni, mi az, ami segíthet ebben a helyzetben. Az emberek különbözőképpen élik meg a magányt. Vannak, akik elkezdenek nosztalgiázni, hogy jaj, de jó volt, amikor másképp telt az ünnep, az emlékek előjönnek, és ezekből táplálkoznak karácsonykor. Ismerek olyan idős embert, aki egyedül él, de továbbra is díszít fát, mert neki ez fontos, akiknek pedig nincsen erre anyagi lehetőségük, legalább egy ágat. Vagy megsütik az ünnepi kalácsot. Mások meg ennek az ellentétei, előjönnek a régi emlékek, ez nagyon fáj nekik, így nem is várják az ünnepet, nem adnak neki teret, mert negatív érzéseket erősít fel bennük. Van, aki arról mesél, hogy amikor eluralkodna rajta a magány, a szomorúság, próbál kapaszkodókat találni, keresi a közösségi élményeket, apró ajándékokat készít a közösség tagjainak. Az a fontos, hogy lássuk értelmét a hétköznapjainknak, érezzük magunkat hasznosnak. Volt, aki elmesélte, karácsonykor végigtelefonálja az ismerősöket, rokonokat; nem az van benne, hogy nem hívom fel, mert ő sem hívott, ezt önmagáért teszi. Vagy elmegy templomba, közösségbe, megnézi, kinek tudna meglepetést szerezni. Meg kell keresni, mi az, ami nekem segít abban, hogy jobban érezzem magam, hogy meg tudjam élni az ünnepet. Teremtsünk alkalmakat és lehetőségeket erre. Nincsenek receptszerű dolgok, mindenki egyénileg éli ezt meg. Ne hasonlítgassuk az élményeinket, az, ahogy ezelőtt tíz évvel megéltem az ünnepet, csodálatos volt, és többé soha nem lesz olyan. De az akkor volt olyan csodálatos. És ezáltal egyfajta elvárást generálhat, hogy ha olyan nem lesz többé, akkor másnak nem tudunk örülni. És ne viszonyítsuk a saját ünnepünket másokéhoz.
Mindezek után a Népújság minden kedves olvasójának áldott, békés ünnepeket kívánok!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
