Nem „költözik haza” Király Károly

Egy éve, 2021. november 4-én Budapesten, 91. évében hunyt el Király Károly egykori politikus, a romániai magyar közélet jelentős személyisége. Búcsúztatója Budapesten volt, majd ezt követően a család mérlegelte, hogy hamvait hazahozza, és egykori pályatársai, tisztelői körében Marosvásárhelyen helyezzék örök nyugalomra. Sajnos a bonyolult ügyintézés miatt lemondtak erről. 

Mint ismeretes, Király Károly 1930. szeptember 26-án született Dicsőszentmártonban, majd zsenge fiatalkorában került kapcsolatba a kommunista mozgalommal. 1956–57 között a moszkvai Komszomol Főiskolán, majd 1964-ban a bukaresti Ştefan Gheorghiu Pártfőiskolán tanult, 1970-ben elvégezte a bukaresti Közgazdasági Akadémiát. Aktív politikai szerepet vállalt, de kész volt a hatalom és a magyar kisebbség közötti közvetítésre. 1957–1965 között a Magyar Autonóm Tartomány területi KISZ-bizottságának első titkára, 1965–1966 között a gyergyószentmiklósi rajon Pártbizottságának első titkára, míg 1966–67-ben az RKPB instruktora. 1968-ban az újonnan létrejött Kovászna megye első titkára lett. Tisztségéről 1972-ben mondott le, miután nyíltan felvállalta és kritizálta a Ceauşescu-rendszer kisebbségellenes politikáját. Karánsebesre száműzték, majd később visszaengedték Marosvásárhelyre, de 1978-ban, miután nyílt levélben tiltakozott a kisebbségekkel szembeni romániai bánásmód ellen, újra Karánsebesre küldték, sőt ismeretlenek az autójára is rálőttek. Beadványaival, a legfelső párt- és állami vezetéshez intézett leveleivel kiállt a romániai magyarok jogai mellett. Levelei külföldre juttatásával tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt Ceauşescu jogtiprásairól. Az 1989-es fordulat után a marosvásárhelyi Megmentési Front elnöke, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának alelnöke lett. Ebben a minőségében szerepet játszott a „fekete március” eseményeinek csillapításában: nyomást gyakorolt a Maros megyei rendőrség és katonaság akkori vezetőire, hogy lépjenek közbe, és állítsák le az atrocitásokat. 1990 májusában Kovászna megye szenátorának választották, majd Románia Szenátusának alelnöke is lett, de miután 1991 novemberében egyedüliként nem vett részt az ország új alkotmányának a szavazásán annak kisebbségellenes passzusai miatt, megfosztották a mandátumától. Részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakításában, 1992–1993-ban a szövetség háromszéki szervezetének az elnöke is volt. 

Neki köszönhető Kovászna megye létrehozása, továbbá az is, hogy egykor szobrot állítottak Gyárfás Miklósnak, Gábor Áronnak Kézdivásárhelyen, Csoma Sándornak Kovásznán és Csomakőrösön, Benedek Eleknek Kisbaconban. Miután visszalépett a politikából, családjával Magyarországra költözött. Mezőkovácsházán élt családjával, majd élete utolsó éveit Budapesten töltötte. 2015-ben 85. születésnapján a Parlamentben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. 

Elhunyta után a család mérlegelte azt, hogy hamvait hazatelepítse, és egykori barátai, tisztelői körében méltó búcsúztatással a marosvásárhelyi református temetőbe helyezze örök nyugalomra. Végül özvegye, Helga és lánya, Ingrid úgy döntött, hogy a hamvak hivatalos úton való hazaszállításának rendkívül nehézkes ügyintézése miatt Király Károly végső nyughelye a budapesti Kozma utcai új köztemetőben lesz. A kommunista diktatúra és a kisebbségi ügyekért kiálló egykori politikus a felvételen látható márvány síremlék alatt nyugszik. Emlékét a Nyílt kártyákkal című kétkötetes önéletírás (bővített második kiadás), valamint testvére, Király Ibolya Emlék-repeszek – Király Károly igazsága című kötetek is őrzik, abban a reményben, hogy a román történelemben méltó helyet kap majd azon személyiségek sorában, akik a nehéz időkben kiálltak az erdélyi magyar kisebbségek jogaiért, és ellenálltak egy olyan korban, amikor a rendszer ellen nyilvánosan elhangzott viccért is fővesztés járt. Megérdemelné, hogy Marosvásárhelyen is legalább egy utcát elnevezzenek róla.