2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megint hozták a formájukat a román nacionalisták és sajtósok. Felháborodtak Orbán Viktor tusványosi beszédén, holott még – a nem éppen magyarbarátságáról ismert volt miniszterelnök – Victor Ponta szerint is csak azt mondta ki, „amit mindenki gondol, de kimondani senki sem mer”. A román külügy előzetesen felszólította a magyar kormányfőt, hogy miről ne beszéljen, ő pedig felolvasta és kifigurázta a figyelmeztetést. 

A forgatókönyv egyébként hasonlított a tavalyihoz. A tábor bejáratánál román nacionalista tüntetők gyülekeztek. A román sajtó nagy része, hagyományaihoz híven, ellenséges hangnemben írt az eseményről. Egyesek tudósításokban tudatosan félrefordított revizionizmussal vádolták a magyar miniszterelnököt, és kifogásolták, hogy a szabadegyetem szervezői nem engedték az előadás helyszínére „a románokat”, illetve kiemelték ironikus megjegyzéseit a bukaresti külügyminisztérium előre összeállított „tiltólistájáról”. 

De akadtak olyan sajtósok és politikai elemzők is, akik pozitívan véleményezték a miniszterelnök beszédét, és kimondták: egy maroknyi diverzionista-szuverenista csoport botrányt akart okozni Orbán előadása alatt, „akik meg vannak győződve, hogy a hazafiság a népi ruhákban lengetett zászlókban merül ki, mert egy Romániának kedvező kormányterv kidolgozására képtelenek”.

Mások bírálták azt a stratégiát, hogy a magyar miniszterelnököt a román nép ellenségeként mutatják be, aki Putyinnal vállvetve próbálja ellopni Erdélyt. Orbánt az egyetlen ellenzéknek nevezték az Európai Unión belül Ursula von der Leyen felelőtlen politikájával, illetve „a Soros-birodalommal – a CIA civil fiókszervezetével” – szemben.

Egy másik politikai elemző szerint „Orbán Viktor az egyetlen racionális, normálisan gondolkozó és bátor vezető az egész Európai Unióban”. 

A Nemzet Útja és az Ortodox Testvériség vérig sértődött, hogy nem vehetett részt a magyar miniszterelnök beszédén, hiszen „békésen hallgatták volna végig”. „Nemes” haragjukban perrel fenyegetőznek, állítva, hogy visszaélés áldozatai, lábbal tiporják jogaikat.

 „Ma néhány órára Tusnádfürdőn Magyar Autonóm Tartomány volt, már nem volt román elnökünk, már nem volt román miniszterelnökünk, a kormányfő Orbán Viktor volt. A román nemzetállam területén számos törvényt súlyosan megsértettek, többek között az állampolgárok szabad mozgáshoz való jogát, amelyet visszaélésszerűen korlátoztak” – jelentették ki. Közben trikolórokat lengettek, és egy molinót tartottak, amelyen az állt: „Egy örök dolog van: Erdély – román föld”.

Nincs semmi új a nap alatt. Arról már írtunk, hogy korábban egy szenátor egyenesen Orbán Viktor letartóztatását követelte. A vad nacionalisták megint hőbörögtek, a román sajtó revizionistának nevezte a magyar kormányfő beszédét. 

A politikum nem vette a román nacionalisták lapját, nem reagált a sajtó(ál)hírekre sem, csupán a liberálisok első alelnöke jól ismert agresszív stílusában bírálta a román miniszterelnököt, amiért Tusványos előtt fogadta magyar kollégáját. Kihasználta az alkalmat, hogy belerúgjon a szabadesésben levő pártjával szemben erősnek mondható koalíciós partnerébe. 

Amúgy az egész világot érdeklő beszéd alatt – azon kívül, hogy a tüntetők megpróbáltak áttörni a kordonon – további konfliktus nem történt. Nem „jött össze” a botránykeltés.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató