2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az energiaügyi és az európai alapok minisztériumát ajánlották az RMDSZ-nek a vasárnapi késő délutáni koalíciós tárgyaláson. Ugyanezt tették hétfőn is, holott az RMDSZ elnöke már pénteken bejelentette, hogy nem hajlandó lemondani a fejlesztési tárcáról. Persze különböző forgatókönyvek születtek közben. Az egyik szerint az RMDSZ a fejlesztési tárca elvesztése miatt távozik a koalícióból. Ám az RMDSZ elnöke azt mondta, marad a tárgyalóasztalnál az általa ismertetett feltételek mellett, vagy amíg az államelnök ki nem nevezi az új kormányfőt Marcel Ciolacu személyében. Utána már az ő felelőssége lesz, hogy mi történik az RMDSZ-szel. 

A leendő miniszterelnök szerint a szociáldemokraták szeretnék, ha a magyar szövetség maradna a kormányban. A liberálisok ezzel szemben azt üzenték, a Kelemen Hunor vezette szervezet nélkül is folytatható a kormányzás. A liberálisok foga ugyanis köztudottan a fejlesztési minisztériumra fáj, mert így tudnák kézben tartani a területi vezetőiket a hamarosan sorra kerülő választási kampányban. 

Az RMDSZ szerint a fejlesztési tárca minden szakmai érv nélküli átkerülése egy másik párt irányítása alá egyenlő a koalícióból való kiszorítással. 

Amint várható volt, hétfőn benyújtotta lemondását Ciucă, amit már reggel megírt. Akkor adta le, amikor megjelent a Hivatalos Közlönyben. Már délelőtt összecsomagolta kedvenc szentképeit – 

lévén rendkívül vallásos –, és harci zászlóit, délután a lemondását személyesen vitte át Cotroceni-be. Du. 6-ra újabb koalíciós ülést hívtak össze, ahol elosztják a minisztériumokat.

Az államfő két héttel ezelőtt azt mondta, mihelyt lemond a miniszterelnök, megteszi a szükséges lépéseket, nem áll érdekében húzni az időt, nem akar üresjáratokat, bizonytalanságot. 

 A koalicíós huzavona közben a politikai pártok hatalmas összegeket fizetnek közvélemény-kutatásokra. A 2024-es választási év közeledtével egyre több pénzt szánnak szociológiai kutatásokra. Bár a valós demokráciákban az ilyen felméréseket bizonyos kormányzati hibák kijavítására vagy bizonyos közpolitikák kidolgozására is használják, Romániában a pártok csupán azt szeretnék tudni, mekkora a választók bizalma a különböző személyekben, illetve választási szempontból mik a közvélemény preferenciái.

Semmi sem drága számukra, ha a saját érdekükről van szó. Csak az elmúlt 27 hónapban a PSD, a PNL és az USR több mint 17,3 millió lejt fizetett olyan felmérésekre, amelyek azt mutatták, hogyan állnak a választók tekintetében. A parlamentben nem képviselt PMP is csaknem 170 ezer lejt különített el erre ebben az időszakban.

Nehéz vajúdás árán születik meg a kormányváltás.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató