Újra kampányban vagyunk. Államfőt választunk. Az elnökjelöltek száma tizennégy. Esélyesebbek, esélytelenek, teljes mellbedobással indulnak a politikai harcba, apait-anyait beleadva az ellenfelek pocskondiázásába.
Újra kampányban vagyunk. Államfőt választunk. Az elnökjelöltek száma tizennégy. Esélyesebbek, esélytelenek, teljes mellbedobással indulnak a politikai harcba, apait-anyait beleadva az ellenfelek pocskondiázásába. Durva indítás után még durvább kampányra számíthatunk tehát a következő hetekben. Máris láthatunk sárdobálást, feljelentéseket, támadást, övön aluli ütéseket, viszont még egyikük sem állt elő konkrét programmal, amellyel bár a látszatát kelthetné annak, hogy érdekli az ország sorsa, jövője, az emberek életminősége, vásárlóereje, egészsége, fejlődése. Ehelyett olyan álproblémákkal szédítik a jónépet – hogy mást ne mondjak –, mint például: a Székelyföld autonómiája Románia szétesését jelenti. Kérdés, meg tudja-e majd győzni őket Kelemen Hunor az ellenkezőjéről? Politikusok nélkül talán sikerülne, csakhogy a politikusok mindig résen állnak, és mindig készek egy kis feszültségszításra.
Egy kampány során sok mindent meg lehet tudni az emberekről, csak egy kicsit oda kell figyelni rájuk. Ami ugyan nem jellemző a politikusokra, még akkor sem, amikor éppen a szavazataikért kunyerálnak. Hallottunk már olyan politikusi kampányszövegeket, hogy helyettük égett az arcunk. Ők viszont egyáltalán nem voltak szégyenlősek. S el is érték, amit akartak.
Miközben a hírek szinte kizárólag a jelöltekről szólnak, arról is tudomást szerezhettünk, hogy egy isten háta mögötti moldovai faluban három öregember, aki ott tengeti az életét, több mint egy hete várja – mindeddig hiába –, hogy a postás elhozza a nyugdíját. Ami annyi, amennyit a volt kollektivisták kapnak. Vagyis szinte semmi. Ha megjön a nyugdíj, ezek az emberek is elmennek szavazni, hogy „leváltsák a bukaresti maffiabandát”, hogy ne csak az árakat drágítsák, emeljék a nyugdíjakat is…
Vajon ezekről tudnak-e a jelöltek? S ha igen, érdekli-e őket a sorsuk? Kérdések, mert például egy választópolgár azt mondta, olyan elnökre szavazna, aki legalább azt tudja, mennyibe kerül egy kenyér. Egy másik vélemény szerint a politikusok azokra a kategóriákra számítanak, akiket könnyű manipulálni, mert a többiek kiábrándultak, és inkább a távolmaradást választják.
Nos, bárki kerüljön az elnöki bársonyszékbe, a fent említett öregeknek egészen bizonyos, hogy november másodika után sem lesz könnyebb életük. Viharos őszre számíthatunk tehát. Ha a jelöltek nem vájják ki egymás szemét, bár ha varjakról van szó… Az elnöki bársonyszékért folyó harc minden eddiginél elszántabb, zajosabb, kegyetlenebb lesz. A választópolgár pedig azon tűnődik közben, kire adja a voksát? Nehéz kérdés, még nehezebb a döntés, ha a kampányban hadakozókat nézzük.
