Ha valaki egyszer Erasmus és Ráth-Végh István után megírná az emberi hülyeség kultúrtörténetének folytatását, valószínűleg kiemelt fejezetet szánna annak az esetnek, amely nemrég rázta meg a világ kulturáltabb felét. Arról az ominózus esetről van szó, amelynek elszenvedője egy floridai középiskolai tanárnő, aki a reneszánsz művészetről tartott óráján meg merte mutatni 11 éves diákjainak Michelangelo Dávid-szobrának a fényképét. Nosza, mi sem kellett három, az erkölcs és a korlátoltság delejes egyvelegében szédelgő szilaj szülőnek, rögtön feljelentette pornográf tartalom mutogatása miatt a pedagógust, akit – meg nem nevezetten, de valószínűsíthetően – emiatt szólított fel lemondásra az iskola tanácsának elnöke. A tanárnő le is mondott – ellenkező esetben kirúgták volna. Az már csak ráadás, hogy az iskolaitanács elnökének magyarázkodása szerint nem is a szobor megmutatása volt a gond, hanem az, hogy az óra előtt a tanárnő nem küldte el írásban a szülőknek, hogy milyen, potenciálisan „vitatott” tartalmat készül az ártatlan, zsenge, a világról mit sem tudó, a gólya általi gyermekáldásban szentül hívő gyermeklelkek tiszta szemecskéi elé tárni. Ráadásul – ó, minő traumát okozó pedagógusi tevékenység! – nem csak a Dávid-szobor, hanem a sixtusi kápolna freskói és Botticelli Vénusza is a tanárnő tantervében szerepelt! Azt a pornográf mindenit, hogy is képzelhette?! És akkor jöjjön a kontrolltortán a hab: az adott iskolában a tanároknak minden lecketervet előzetesen be kell mutatniuk a szülői bizottságnak, amelynek jóváhagyása nélkül nem taníthatnak semmit, nehogy a kisded tinédzser frádzsil lelkivilága megsérüljön. Értik? Egy olyan államban, ahol klasszik hagyománya van az iskolai lövöldözéseknek és a frádzsil lelkületű diákok által elkövetett mészárlásoknak, a puritán atyai és anyai rábólintás nélkül nem lehet megmutatni Dávid fütykösét (sem). Mert az pornográf.
Az ész megáll. Megállt Firenze polgármesterénél is, aki a közösségi médiában közzétett bejegyzésében teremtette le az adott skóla tisztikarát, és meghívta Firenzébe a menesztett tanárnőt, akinek a város részéről díjat ad át, mondván „a művészet civilizáció, és aki azt oktatja, tiszteletet érdemel”. A szobornak otthont adó Galleria dell’Accademia igazgatója pedig abszurdnak minősítette az esetet, és visszafele fordította a szentvizes stukkert, amikor azt nyilatkozta, hogy ahhoz kell eltorzult képzelőerő, hogy a művet pornográfnak lássuk. Ide jutottunk, ilyen hülyék képezik a világ egyik vezető nagyhatalmának felnövő generációit a szabadság földjén, ahol már eddig is számos klasszikus irodalmi, képző- és filmművészeti alkotást betiltottak, hol a hópihés, mindentől bedurcizó, műemlékromboló cancel culture, hol épp annak ellenkezője, a bigott vallásosság és félrecsúszott puritanizmus szent zászlai alatt.
A magunk részéről itt, a világ másik felén pedig csak örülni tudunk annak, hogy a kedves tanárnő nem az antik görög és etruszk művészet testábrázolásait próbálta ismertetni, különböző, korabeli amforákra festett alkotások szemléltetésével – tudják, olyanokkal, amelyeken a szerelmi gyönyörnek az örökkévalóságba merevített pillanatai lángolnak a fél hadsereg és két kutya aktív részvételével. Mert akkor máglyát is gyújtottak volna e holdvilágló fejek a Napfény Államában.
