A törvénytelenül szerzett vagyonok elkobzásával kapcsolatban kedden az ellenzéki szociáldemokraták terjesztettek be egy, a büntető törvénykönyvet módosító tervezetet, másnap pedig a kormány is előállt a maga verziójával.
Bár nem kapott akkora teret, mint a csapnivaló vizsgaeredmények, egy kérdéskör „konszenzust” szült az utóbbi napokban: a törvénytelenül szerzett vagyonok elkobzásával kapcsolatban kedden az ellenzéki szociáldemokraták terjesztettek be egy, a büntető törvénykönyvet módosító tervezetet, másnap pedig a kormány is előállt a maga verziójával. El is verte a port a kormányfő az ellenzéken, mondván, hogy az ő javaslatuk jobb, mert az a korrupciós bűncselekményekkel szerzett vagyonok felszámolására is kiterjed, és gyorsabb elkobzási eljárást tesz lehetővé.
A vagyonelkobzó igyekezet nem a román politikum önnön indíttatású buzgalmából lobbant fel, hanem importihletből. Már hat éve létezik egy európai szintű, a határokon átnyúló, szervezett bűnözés felszámolására irányuló szabály, mely szerint bizonyos bűncselekmények esetén az elítéltnek akár a teljes vagyona elkobozható, ha az illető nem tudja bizonyítani, hogy törvényes úton szerezte.
A szociáldemokraták tervezete ezt a szabályozást ültetné be a román büntetőjogba, amivel mindössze annyi a gond, hogy a derék ellenzékiek jó pár évet késtek a szándékkal, hiszen ezt a kérdést már az ország uniós csatlakozásakor rendezni lehetett volna, még az uniós szamárvezető is megvolt hozzá. És talán horogra került volna egy-két nagyhal is, akiknek a román törvénykezés megfelelő módosításáig még lesz idejük a nem becsületes munkálkodással szerzett vagyontárgyaiktól papíron megszabadulni.
A kormányoldal „továbbfejlesztett” törvénytervezete pedig egyben szegénységi bizonyítvány is. Mert a korrupcióhoz kötődő bűnözés ellen lassan már egy egész hadseregnyi intézmény és tisztviselő harcol a román államgépezetben, és azoknak eddig is volt jogkörük az ilyen bűntényekből szerzett vagyon elkobzására. Vagyis a kormány tervezete újfent beismeri, hogy a kismillió korrupcióellenes hatóság továbbra sem áll a helyzet magaslatán.
Félő, hogy ez a jobb sorsra érdemes törvénymódosítási szándék sem szül majd komolyabb eredményeket, azaz marad nagyjából minden a régiben: a kishalak fennakadnak a hatósági hálón, míg a nagyok zavartalanul úszkálhatnak tovább, legfeljebb néha mutatóba kapnak el néhányat, főleg akkor, ha így a hatalmi harcban is csapást lehet mérni a politikai ellenfelekre.
