2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb ötlete támadt a pénzügyminisztériumnak az adócsalás elleni küzdelem mezején, azonban ahogyan a dolgot kezelik, tálcán tolnak egy nagyon hálás kampánytémát az aranycsapat elé, amelynek az a soron következő kampányokban sok szavazatot fog érni, elsősorban a különböző konspirációs elméletek hívőinek táborában. Több adóbevétel nem lesz, cirkusz viszont óriási várható.

Állítólag adóügyi személyi kódot terveznek bevezetni, ahhoz hasonlót, mint a személyi szám, csak ezt a vásárlásoknál a számlára kellene felvezetni. Pontosat még nem sokat tudni róla, mert a témával kapcsolatban már nyilatkozó pénzügyminiszter nem mondott többet üres általánosságoknál, és a név nélkül nyilatkozó illetékesek információi finoman szólva nem vágnak egybe. Ami ebből kihámozható, hogy valami készül, de vélhetően az ötletgazdák sem igazán tudják még, hogy mi. Az lehet a dolog hátterében, hogy rossz nyelvek szerint az uniós szakik hatékonyabb fellépést követelnek az ipari méretű adócsalás ellen a haza illetékeseitől, és ezek igyekeznek valamit felmutatni. Eddig még csak egyes, a személyi adatok kezelésében és az internetes áruházak területén érdekelt szakértőknek és civileknek állt égnek a haja az ötlettől, a zaftosabb dolgok majd a nyári szünidő után, a politikai kampányüzemben jönnek.

Elvileg egy rendesen működő intézményrendszerű és korrekt döntéshozók által irányított országban lehetne ötletelni arról, hogy egy hasonló személyi adókód bevezetése milyen eredményt tudna hozni az adócsalókkal szemben, és ezért a mérleg másik serpenyőjében mennyire sérülne a korrekt adófizetők személyes adatainak védelme. Ugyanis, ha egy hasonló rendszert eléggé fantáziadús politikum által irányított országban léptetnek életbe, ezek az adatok az állampolgárok megfigyelésével foglalkozó szerveknek is tálcán adnak egy rakás olyan információt, amiért egyébként külön meg kellene dolgozniuk, ha tudni akarják. Az egy másik kérdés, hogy a honi intézményrendszert elnézve egy ilyen gigantikus adathalmazból ki és mit lenne képes értelmesen kihámozni.

Azonban az adócsalásnál maradva, eleve egy Darwin-díjas ötlet digitális módszereken agyalni egy olyan országban, ahol a lakosság feléről és így a költekezéséről sincs digitális adat a bankrendszerben, és ez nem is fog változni mindaddig, amíg a haza vidéki övezeteinek jelentős része a banki és digitális szolgáltatások fejlettsége szempontjából még a középkorba sem lépett be. Olyan méretű adócsalást, mint itt van, eleve nem a számlázással is törődő vállalkozói szférában és ügyfélkörében kell felgöngyölíteni, hanem a feketegazdaságban. Ez megint egy olyan ötlet, ami csak arra jó, hogy a törvényességgel legalább köszönőviszonyban levő cégek és adófizetők életét tovább nyomorítsák, miközben az állítólag célba vett adócsalók ismét a röhögéstől kaphatnak gyomorgörcsöt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató