2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sok ezren vették birtokba a marosvásárhelyi kiállítótereket

A marosvásárhelyi kultúrabarátok igazán szerencsésnek érezhették magukat a hét végén, míg ugyanis az ország olyan nagyvárosában, mint Kolozsvár, elmaradt a szakszervezeti tiltakozás miatt a május 18-i múzeumi éjszaka, a Maros Megyei Múzeum részlegei különleges, megújult látványvilággal és izgalmas programokkal várták a látogatókat szombat délelőttől vasárnap hajnali 2 óráig.


Népszerű volt a múzeumpedagógiai foglalkozás
Fotók: Nagy Tibor



A 11 órai nyitáskor a Kultúrpalotába már megérkeztek az első résztvevők, köztük a 18 éves Şai Alexia, aki barátnőjével közösen neki is látott a Fedezd fel a múzeumot! című kvíz megoldásának. Beszélgetésünkkor a koncertterem orgonájának sípjait már megszámolták a lányok, és éppen a Pallady. Intim napló című tárlat festményei között keresték a karosszékben ülő, virágos kalapos nőt ábrázoló alkotást. Alexia elmesélte, hogy tavaly önkéntesként vett részt a programsorozatban, Mikházán segített az illatfelismerős tevékenységben, az is nagy élmény volt, most azonban kötelezettségek nélkül adhatja át magát a 15 órás múzeumi éjszakának. A rendezvény első órájában a Modern Román Művészeti Galériában előkészített puzzle-okat is célba vették a kisebb látogatók.

Életnagyságú őshüllők világában

A múzeumtúrás délelőtt egyik legnépszerűbb helyszíne minden bizonnyal a megújult természettudományi részleg volt, ahol gyerekeket, felnőtteket egyaránt lenyűgöztek Az utolsó dinoszauruszok Erdélyben című időszaki kiállítás életnagyságú őshüllő-rekonstrukciói. Az aprónép a dinótojásokba is szívesen bebújt, de a múzeumpedagógiai teremben zajló jelmezkészítés, dinoszauruszazonosítás iránt is nagy volt az érdeklődés. Egy édesanya kisfiával, a hétéves Dáviddal ottjártunkkor az alapkiállítás őslénytani anyagát vette szemügyre, közben érdeklődésünkre elmondta, hogy első alkalommal vesznek részt a rendezvényen, és a Horea utcai részlegről a Kultúrpalota felé veszik az irányt. A kiskamaszok és tinédzserek számára nagy valószínűséggel a VR-szemüveggel megcsodálható fatörzsbarlang volt a legvonzóbb célpont, de az Élet a Maros folyóban című diorámára is sokan kíváncsiak voltak.


„Kicsi dinó nagytól tanul” 


Polcz Alaine életútján

A megyei múzeum várbeli épületében az egy nappal korábban nyílt Világjáték. Polcz Alaine 100 időszaki kiállítás délben kezdődő kurátori bemutatása volt a legizgalmasabb programpont. Dr. Török Petra közvetlen, számos érdekes részletre kitérő ismertetőjének népes hallgatósága betekintést kaphatott a kolozsvári születésű, nehéz sorsú pszichológus, író életébe és az őt körülvevő világba a gyermekkor védett mikrokozmoszától a fiatalkori háborús traumákon, majd a Mészöly Miklóssal kötött második házasság magasságain és mélységein át az elmúlással naponta szembenéző szakember hospitalizációs lélekmunkájáig. (A tárlatot a későbbiekben is érdemes megtekinteni.) 

A gyereknép sem unatkozott a várban. A múzeumépület mögött zajló régészeti tevékenységre szervezett csoportok is jelentkeztek, a marosvásárhelyi 10-es számú napközi otthon kis csapata is „kincset” keresett.


A Polcz Alaine-kiállítás megnyitóján



Élmények a cella mélyén

Az idei rendezvénysorozat egyik új partnerintézménye a megyeszékhelyi – 1884–85-ben Királyi Törvényszéki Fogházként épült – börtön volt, ahol egy különleges minikiállítás várta a nagyszámú érdeklődőt. Kora délután legalább 30-40-en – kiskamaszokkal érkező szülők, baráti társaságok, párok – várakoztak a büntetés-végrehajtási intézmény hátsó bejárata előtt, ahova a biztonsági intézkedések betartásával léphetett be egy-egy 15 fős csoport. 

– Én még sosem láttam rabot – jegyezte meg az előkészületek alatt kissé megszeppenve egy nyolc-kilenc év körüli kislány, aki aztán Veres Ilona, az intézmény gazdasági és adminisztrációs igazgatóhelyettese magyar nyelvű bemutatójától annyira felbátorodott a régi idők rabvilágának tárgyi emlékeit – bilincset, rabruhát, ágyat – és számos írásos dokumentumot felvonultató cellában, hogy a mostani elítéltek rácsok mögött zajló oktatása kapcsán egy igazi gyermekszívből jövő kérdést is megkockáztatott: ha a rabok is írnak tesztet, akkor az iskola is egy nagy börtön? Veres Ilona egyébként azt is elmondta, hogy jelenleg közel 370-en vannak a vásárhelyi intézményben, ami 170 százalékos telítettséget jelent.


„Utazás” az első világháború időszakába



Kitartottak a döntésük mellett

Az esti órák egyik fő látványossága kétségkívül a természetrajzi múzeumra kivetített fények játéka, az úgynevezett videomapping volt, amelyre több száz fős tömeg volt kíváncsi. A projekciók egyik szünetében, 10 órakor Ötvös Koppány Bulcsút, a Maros Megyei Múzeum igazgatóját a szakszervezeti tiltakozástól való távolmaradás okáról, illetve arról kérdeztük, hogy a tapasztaltak alapján mennyire érzi sikeresnek az idei múzeumi éjszakát. 

– A különböző helyszínekről összegyűjtött információk alapján kb. 5000-6000-en vettek részt a Múzeumok éjszakája rendezvényein. Igaz, tavaly nagyobb volt a részvétel, de az elmúlt öt év tükrében ez mindenképpen kedvező eredmény – szögezte le az intézményvezető, aki szerint az, hogy az európai múzeumok napja idén egybeesett pünkösd szombatjával és a csíksomlyói búcsúval, egyértelműen kihatott a programok látogatottságára. A múzeumi alkalmazottak országos tiltakozása kapcsán Ötvös Koppány elmondta, hogy a Maros megyei mellett még számos hazai intézmény szervezte meg az eseménysorozatot.

– Nálunk a Múzeumok éjszakája nemcsak arról szól, hogy kinyitjuk a múzeumot délután, és éjfél utánig be lehet nézni, hanem számos programmal készülünk a partnerintézményeinkkel együtt. Ez rengeteg szervezési munkát igényel, szerződéseket, egyezségeket kell kötni, mindezt nem hagyhatjuk az utolsó percre. Mi március 17-én akartuk elindítani az esemény reklámkampányát, de számítottunk a tiltakozó akcióra, ezért felvettem a kapcsolatot a Romániai Múzeumok Országos Hálózatával, a programsorozat főszervezőjével. Egy héten át folytak az egyeztetések arról, hogy lesz-e tiltakozás vagy sem, és bár hivatalos közlemény akkor erről nem jelent meg, nekem azt mondták, és március végén a Facebookon is elkezdték kiposztolni, hogy milyen sokan jelentkeztek már a Múzeumok éjszakájára, és hogy másokat is erre biztatnak. Mi akkor döntöttünk, és kitartottunk emellett. Ha azt határoztuk volna el, hogy nem tartjuk meg a rendezvénysorozatot, akkor abban az esetben is elmaradt volna, ha a kormány időközben betartja a múzeumi és könyvtári alkalmazottak fizetésemelésére vonatkozó ígéretét – tette hozzá az intézményvezető, majd megjegyezte, hogy ettől függetlenül teljes mértékben egyetért a tiltakozókkal, a kulturális szférában dolgozók fizetése ugyanis bizonyos esetekben valóban nevetségesen alacsony az elvégzett munkához és az alkalmazottak tudásához viszonyítva, az érdekvédelmi tiltakozásról azonban nem az utolsó percben kell döntést hozni.


Utcai hangulat



 Nagyvárosi éjszakák hangulatában 

Éjfél előtt pár perccel még mindig a közigazgatási palota tornyától a Visit Maros székhelyéig kígyózott a magasba vágyók sora, a Kultúrpalotában teremről teremre jártak a látogatók, és még a puzzle-knek is volt gazdájuk, mi több, felnőttek is rakosgatták a festményreprodukciók darabkáit, az alternatív dallamoktól átjárt Enescu utcában pedig igazi lazulós fesztiválhangulat uralkodott. De nemcsak itt, az egész főtéren nagyvárosi energiákat érzékelhetett a nyitott szívvel sétáló.

Éjfélkor, két órával a múzeumi kapuk becsukódása előtt Farkas Noémi főszervezőtől érdeklődtünk a programok hozzávetőleges látogatottságáról.

– Este 10 óráig 8694 jegy kelt el, ehhez még hozzáadódnak az állatkertben vásárolt karkötők. Látogatottság szempontjából a Kultúrpalota van az első helyen, ez ugyanis sok résztvevő számára egy kiindulópont, ezért is vásárolták meg itt a legtöbb jegyet. Nagyon népszerűnek bizonyult a természetrajzi részleg is, talán ez volt a második leglátogatottabb helyszín, de a börtönben nyílt tárlat iránt is nagy volt az érdeklődés, meg is kellett hosszabbítani a nyitvatartási időt, hogy a türelmesen várakozók mind bejuthassanak – tette hozzá a főszervező. 


Játszva tanulhattak szüleikkel együtt a gyerekek  




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató