Művészetünk erdélyisége

Szép könyv, fontos könyv, nagy súlyú kiadvány. A súlyát érintő jelzés nyilván jelképesen értendő, de a kötetnek a maga fizikai valóságában is rendhagyó súlya van, megmértem, közel három kiló. Így hát kézikönyvnek, aminek Demeter Ervin szánta, nemigen tekinthető. Jellegében persze teljesen megfelel erre szánt rendeltetésének, de gyakori lapozgatására nehezen szánjuk rá magunkat. Pedig kellene, hiszen rengeteg hasznos adat és ismerethalmaz van benne, mondhatni minden nélkülözhetetlen tudnivaló, ami felmutatja az erdélyi magyarság Trianon utáni képzőművészetének rendkívül gazdag és sokszínű kiteljesedését. Az ember legszívesebben könyvtára díszhelyére helyezné az Exit Kiadó, az Erdélyi Művészeti Központ Kiadó és az Erdély Művészetéért Alapítvány e klasszikus szépségű és eleganciájú remekét, hogy mindig szem előtt legyen, annyira tetszetős. Ezzel azt is elárultam, felvállaltan szubjektív jellegű ez a méltatás, mindenekelőtt azért, mert jól tudom, mekkora munka áll mögötte, és azért is, mivel e közel félezer oldalas hiánypótló kiadványban szereplő 456 alkotó jelentős hányadát személyesen is ismerhettem, sokukkal baráti viszonyba kerülhettem, interjút készíthettem, engedtek betekinteni műhelytitkaikba, és tőlük emberségből, művészeti tudnivalókból sokat tanulhattam. Az album és létrejöttének objektív megközelítése már részben megtörtént a kiadvány erdélyi bemutatásának hat állomásos, nagy visszhangú körútján, az alaposabb szakmai értékelésekre majd még ezután számíthatunk, tény viszont, hogy igen nagy az érdeklődés iránta, nem csodálkoznék, ha a kolozsvári Idea Nyomdának rövidesen újabb példányokkal kellene kiegészítenie a fogyóban levő megjelenteket. Biztos számos szép emléket sikerül nekem is felelevenítenem, amikor a későbbiekben bele-belemélyedek a kötetbe, és megcsodálom a benne tündöklő reprók forgatagát. És talán szakmai észrevételeim is lesznek, hiszen eddig is nyomon követtem a kötet előkészületeinek a folyamatát. Már akkor, amikor a szerző az adatok és képek óriási halmazát próbálta összegyűjteni, talán még nem is tudva, vagy csak titokban remélve, hogy egyszer majd könyv lesz belőle. Bár sejthető volt, hogy az a kitartás és céltudatosság, amivel az éppen születésnapos művészekre vonatkozó tudnivalókat éveken át a Facebookon naponta közzétette, feltétlenül ilyesmibe torkollhat. És milyen jó, hogy valóra vált a sejtelem, a világháló egyszercsak eltűnhet a süllyesztőben, az Erdélyiség kötetben viszont itt van minden egybegyűjtve. A nevek közt persze olyanok is vannak, amelyek rég kihulltak a köztudatból, most jövünk rá, hogy művészeti ismerettárunkban milyen sok a fehér folt. De ez a könyv is figyelmeztet a pótolnivalókra. Vannak-e kimaradások? Aligha hihető, hogy ne lennének, hiszen Demeter Ervinnek művészettörténészi kutakodásai során nem állt rendelkezésére szakapparátus. Segítői viszont szerencsére voltak elegen, szakmabeli kutatók, művészek, műgyűjtők, helytörténészek, fotósok, lelkes művészetbarátok, akik dokumentálódását támogatták. A sajnálatosabb hiányok abból adódhatnak, hogy a közölt anyag az 1920 és 1970 közötti időszakot vette figyelembe, viszont a hetvenes évek után születettek között is számos olyan erdélyi alkotó van, akinek élete, munkássága már bizonyosság a maradandó értékteremtésre. Szóval magától értetődő a következtetés, előbb-utóbb szükség lesz a mostani kiadvány folytatására. A nyugdíjas Demeter Ervin négy esztendőn át dolgozott ezen a komoly erőfeszítést igénylő könyvteremtő feladaton, nem csodálkoznék, ha kiderülne, jelenleg a lazítás került számára előtérbe. De nehezen hihető, hogy értékmegőrző művészetszeretete, családi indíttatása, a több mint három évtizede létrehozott Erdély Művészetéért Alapítvány gyümölcsöző tevékenysége engedné, hogy eddigi foglalatosságait feladja. Biztató jel, hogy a világhálón a kötet megjelenését követően is tovább táplálják a közérdeklődést a művészegyéniségeket népszerűsítő tömör összefoglalói. Csak így tovább!