Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-03-13 15:00:00
* Az igazság gyertyái – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat (Fotó: Bereczky Sándor)
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata március 16-án, vasárnap és 17-én, hétfőn 19 órától Székely Csaba Az igazság gyertyái című történelmi drámáját játssza a színház Nagytermében Sebestyén Aba rendezésében. Március 21-én, pénteken szintén 19 órától Tolsztoj Anna Karenina című műve látható a Nagyteremben, rendező Keresztes Attila. A Biletmaster honlap szerint még mindhárom előadásra kaphatók jegyek.
William Shakespeare Hamlet című drámáját mutatják be március 14-én, pénteken 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri és harmadéves alapképzéses színész szakos hallgatói. A művet Nádasdy Ádám fordította, a színpadi verzió Vladimir Anton, Dálnoky Réka és Brok Bernadette munkája, rendező Vladimir Anton. Az előadást 15-én, szombaton 19 órakor megismétlik.
Március 18-án, kedden és 19-én, szerdán 19 órakor A két Korea újraegyesítése című darab látható újra Porogi Dorka rendezésében a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai épületében, a Stúdió 2-ben. Az előadást a II. éves magiszteri színész szakos hallgatók játsszák.
Az Emigránsok című nagy sikerű dráma tekinthető meg március 18-án, kedden 19 órakor a marosvásárhelyi Spectrum Színházban. Rendező: Török Viola. Előzetes helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon, a jegyek kiválthatók minden munkanap 10 és 13 óra között.
Március 14-én, pénteken délelőtt 9.30-tól és 11 órától a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz című mesejátékra várják a gyermekeket és felnőtt kísérőiket a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház nagytermébe. A 4 éves kortól ajánlott előadás rendezője Sramó Gábor. 15-én, szombaton 11 órától a Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményéből készült bábjáték látható a nagyteremben Demeter Zsuzsa rendezésében. 17-én, hétfőn, 18-án, kedden és 19-én, szerdán délelőtt 9.30-tól és 11 órától A varázstükör című mesejáték van műsoron a nagyteremben Sramó Gábor rendezésében. Március 21-én, pénteken 18 órától a Vándor Miskát játssza az Ariel színház társulata a nagyteremben, rendező Bonczidai Dezső.
Március 18-án, kedden 19 órakor az Art Contrast együttes kamarazeneestjére kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. Az együttest Eugenia Cibișescu-Duran vezényli. Műsoron: Liviu Dandara-, Enescu-, Kodály-, Eugenia-Tatiana Cibișescu-Duran-, Iulia Cibișescu-Duran- és Violeta Dinescu-művek.
Március 20-án, csütörtökön 19 órától szimfonikus hangversenyre várják a klasszikus zene kedvelőit a Kultúrpalota nagytermébe. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Walter Hilgers németországi karmester vezényli, szólót játszik Laurențiu Sima tubaművész. Műsoron: Mendelssohn-Bartholdy- és Jan Tegtmeyer-művek.
Március 14-én, pénteken 11.30-tól a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a Bolyai Farkas Elméleti Líceum római katolikus teológiai osztályainak mintegy ötszáz diákja verses-zenés megemlékező ünnepséggel idézi fel mindazt, ami 1848 idusán történt. A Petőfi-szobornál 15-én, szombaton 12 órától Talpra, magyar! címmel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium és a Művészeti Főgimnázium diákjainak ünnepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők a PRO XXI Kulturális és Sport Alapítvány szervezésében.
A Marosvásárhelyért Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány idén egész napos programsorozattal ünnepel. Március 15-én, szombaton délelőtt 10 órától 22 óráig ismét megnyílik a Petőfi kávéház a marosvásárhelyi várban, a várgaléria alatti régi étterem épületében. Az Erdélyi Hagyományok Háza mesterei kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, szalagból vagy gyöngyből lehet majd kokárdákat készíteni, ugyanakkor csákót és lovacskákat is. A legkisebbeket gyermektáncház és élőszavas mesemondás is várja, a kávéházba betérők pedig forradalmi kvízen mérhetik össze tudásukat másokkal az 1848-as eseményekről, illetve idén is megrendezik a bajusz- és szakállszépségversenyt. Este a Ditrói Férfi Dalkör és az Üver zenekar katonadalai csendülnek fel, ugyanakkor mindenkit közös nótázásra is várnak.
Március 15-én, szombaton 13, 13.30 és 14 órától a Színház téren, a vár udvarán, valamint a Somostetőn A forradalom legényei címmel zenés-táncos flashmobot mutat be a Maros Mű̋vé́szegyü̈ttes é́s a Maros megyei amatő̋r néptá́nccsoportok (Borsika, Boró́ka, Napsugá́r, Hajdina, Zsurló́, Csillagfé́ny, Bí́borka).
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének hagyományos ünnepi megemlékezése a Postaréten 16 órától lesz, ez alkalomra a Maros Művészegyüttes egy különleges, ünnepi produkcióval, a Katonának gyöngy a neve című előadással készül. A programsorozat 18 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Könyv és Gyertya-díj-átadóval és ünnepi koncerttel zárul, Molnár Levente operaénekes és a Fényerő zenekar Magyar erő, magyar szépség című koncertjét hallgathatja meg a nagyérdemű. Ez utóbbi rendezvényre ingyenes helyjegyeket szükséges kiváltani az RMDSZ Maros megyei székházában (Kossuth utca 18. szám) 8 és 16 óra között.
A Korzo Egyesület tematikus sétára hívja március 15-én, szombaton az érdeklődőket. A sétán nemcsak az emlékhelyek felkeresése a cél, hanem annak a megismerése is, hogy miként élték meg a Marosvásárhelyen tartózkodók a forradalom bő egyéves időszakát. Ehhez Wesselényi Jozefa és Toldalagi Rózsa visszaemlékezései a támpontok, akik lejegyezték 1848 és 1849 számos mozzanatát. Találkozás a Gemma Book Cafénál 10.30 órakor – Bolyai utca 10. sz. –, indulás 11 órakor. Sétavezető Újvári Dorottya. Főszervezők: Petőfi Műhely és Gemma Book Café. A sétán egy legtöbb 30 fős csoport vehet részt, ami regisztrációhoz kötött. Regisztráció: https://forms.gle/E7zWv48JXywAPaDy8
E hét végétől Jókai Mór forradalmat és szabadságharcot idéző novelláinak néhány eredeti kéziratát és az író által 1849-ben szerkesztett napilapot állítja ki a Teleki–Bolyai Könyvtár. A minikiállítás megtekinthető március 15-én, szombaton délelőtt 10 és 14 óra között, majd a továbbiakban a könyvtár nyitvatartási idejében (kedd–péntek: 10-18 óra között) március 31-ig.
A szászrégeni Humana Regun Egyesület, a ForMove Egyesület és az Eugen Nicoară Művelődési Ház az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére március 14-én, pénteken 18 órától az Eugen Nicoară Művelődési Házban tart előadást Magyar szívben magyar lélek… címmel. Fellép a Piccolino gitárkör, a Piccolino gyerekkórus, a népi zenekar, a Bíborka néptánccsoport, a Csim-Bumm gyermekszínjátszó csoport, a Közép- és a Nagy-Járom néptánccsoportok, a Népszínház Kemény János Társulata, valamint Géczi Eszter, Gorbai Eszter, Kolcsár Beáta, Silló Beatrix diákok. Az előadás karitatív jellegű, a nézők jelenlétükkel és adományaikkal hozzájárulhatnak a Máncz János Alapítvány és Szászrégen legjobb tanulmányi eredményeit elérő magyar diákjai támogatásához.
A vártemplomi református egyházközség szervezésében március 20-án, csütörtökön 18 órakor mutatják be a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok, emlékművek, emlékhelyek című, nemrég megjelent könyvét a marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében. Meghívottak: Galbács Pál, a kötet ötletgazdája, Bedő Zoltán felelős kiadó, Gáspár Sándor, Gazda Zoltán, Szekeres Attila és Vajda György társszerzők. Házigazda Henter György parókus lelkipásztor. A rendezvényen szó lesz többek között a marosvásárhelyi Rákóczi-szoborról, Bodor Péter kútjáról és az Igazságügyi Palotáról is.
Március 16-án, vasárnap 12 órától Marton Erzsébet préselt virágokból készült képeiből nyílik kiállítás a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében. A kiállítás március 29-ig naponta 9–13 óra között látogatható.
A marosvásárhelyi művészeti mozgalom markáns egyénisége, a grafikus és formatervező Puskai Sarolta Breaking című kiállítása látható a Bernády Házban. Az alkotó az eltelt évtizedekben főként csoportos kiállításokon tűnt ki az emberiség sorskérdéseit mélyen átérző, mindig időszerű munkáival. Kiállításán főleg az utóbbi öt évben készült méretes printjeiből, kollázsaiból, digitális és textilművészeti műveiből mutat be válogatást.
A Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének Női szemmel című kiállítása tekinthető meg az Egyesülés (Unirea) Galériában. A tárlat, amelyen az egyesület női tagjai állították ki munkáikat, március 21-ig, péntekig látogatható.