2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Anna Karenina – bemutató a Nemzeti Színházban

Lev Tolsztoj Anna Karenina című világhírű művét mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kozma András átdolgozásában és Keresztes Attila rendezésében december 20-án, pénteken 19 órakor a színház Nagytermében. Az előadást 21-én, szombaton 19 órakor megismétlik. Mind a premierre, mind az ezt követő előadásra még kaphatók jegyek a Biletmaster szerint.

Anna Karenina (próbafotó) – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat 

Fotó: Bereczky Sándor


A Stúdió Színház és a Stúdió 2.1 műsorkínálata

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatói december 13-án, pénteken 19 órakor Fehér Ferenc koreográfus Nosztalgia Rádió címmel rendezett táncelőadását játsszák a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban. Ugyanitt 15-én, vasárnap 19 órától az ex-terápia látható, koreográfus: Fehér Ferenc. December 17-én, kedden 19 órakor a Levél utcai Stúdió 2.1-ben Joël Pommerat kortárs francia szerző darabját, A két Korea újraegyesítését adják elő a Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos diákjai Porogi Dorka rendezésében. 


Kerek ég alatt – Marosvásárhelyen és Szovátán 

A Spectrum Színház december 17-én, kedden 10 órától különleges adventi előadással örvendezteti meg a vásárhelyi közönséget. A Kerek egy ég alatt… című, meséket, énekeket és homokrajzokat bemutató előadás mindenkihez szól, aki a népdalt, a népmesét és a szépet szereti. A homokba rajzolt formák illékonysága, a régi énekek hangzása és a mese fordulatos világa együtt idézi meg a régiek gondolkozásmódját és három nagy keresztény ünnepünket, hisz a születés öröme a feltámadás misztériumával és a Szentlélek eljövetelével kerekedik egésszé. Közreműködik: Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Sz. Nagy Mária bábszínész, homokrajzos, Demeter László Bartók-emlékdíjas népzenész (koboz, ének). Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon, jegykiváltás hétköznap 10–13 óra között a Spectrum Színház előterében. Az előadás egy nappal korábban, 16-án, hétfőn 18 órától Szovátán, a Kodály Zoltán Népfőiskolában látható az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében.


Három aranyalma – adventi előadás

A Három aranyalma című karácsonyváró műsort december 17-én, kedden 19 órától Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban lehet megtekinteni. Navratil Andrea és Demeter László koncertjén istenes népi énekek hangzanak el kobozkísérettel, a teljes évkört felölelően, azaz Jézus születésétől a Szentlélek eljöveteléig. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezte rendezvényen a részvétel adományalapú, a begyűlt összeggel a szervezők a magyarfülpösi szórványkollégiumot támogatják.


Atya, fiú… – ifjúsági előadás premierje az Arielben

Eck Attila Atya, fiú… című, 14 éven felüli nézőknek ajánlott színházpedagógiai darabját mutatják be december 13-án, pénteken 13 és 19 órakor az Ariel Stúdióban. Szereplők: Bonczidai Dezső és Szabó Dániel; rendező és látványtervező: Gyevi-Bíró Eszter, a budapesti Kolibri Színház színházi nevelési koordinátora; drámatanár: Fehér Csaba. Az előadással kapcsolatos információk és jegyfoglalás a 0747-942-181-es telefonszámon.


Mesejátékok az Ariel színházban

December 15-én, vasárnap délelőtt 11 órakor A varázstükör című, 5 év fölötti gyermekeknek ajánlott előadásra várják az Ariel színház közönségét a nagyterembe. A mesejátékot Sramó Gábor rendezte. 16-án, hétfőn 9.30-tól, majd 11 és 19 órától, 17-én, kedden pedig 9.30-tól és 11 órától A varázsfuvola című, 4 év fölötti gyermekeknek szóló meseopera látható a nagyteremben Király István rendezésében. December 20-án, pénteken 11 órakor Petőfi János vitéz című elbeszélő költeményének teljes szövegét adja elő Szabó Dániel az Ariel színház nagytermében. A 10 év fölötti nézőknek ajánlott előadás rendezője Barabás Olga, zenészek: Cseke Péter, Dull János, Gönczy Katalin; homokanimáció: Cakó Ferenc. 


Mesekuckó szombatonként

Az adventi időszak minden szombatján – legközelebb 14-én, majd 21-én – Mesekuckóba várja az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház társulata a 4 év fölötti gyermekeket. A Nyomda utcai székház második emeleti termében zajló, közel egyórás együttléteken mesehallgatás és adventi kézműves-foglalkozás is lesz, mindkét alkalomra beteltek a helyek.


Márványföldből gyöngyvirágok – a Maros Művészegyüttesnél

A Maros Művészegyüttes Márványföldből gyöngyvirágok című, Kalotaszeg örökségét színpadra vivő előadásával lép közönség elé december 17-én, kedden 19 órától a kövesdombi előadóteremben. Az ünnepi díszbe „öltöztetett”, karácsonyi dalokat is tartalmazó előadás rendező-koreográfusa: Sánta Gergő, alkotótárs: Sánta-Bíró Anna. Előzetes helyfoglalás a 0757-059-594-es telefonszámon.      


40 éves a Hahota

A marosvásárhelyi Hahota színtársulat december 28-án, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében mutatja be várva várt jubileumi kabaré-előadását, melynek címe: Csak komédia! Fellépnek: Puskás Győző, Gönczy Katalin, Kelemen Barna, Cseke Péter, Halmágyi Éva és Szőlősi P. Szilárd. Énekel Jakab Bodoni Ildikó. Rendező dr. Kovács Levente. Jegyek elővételben már kaphatók a Kultúrpalota (hétfőtől péntekig 10–13 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön 17–19 óra között) és a Maros Művészegyüttes jegyirodájában (hétköznap 17–19 óra között), valamint a World Travel Shop utazási irodában (Aurel Filimon utca 17. sz., hétköznap 9–16 óra között). Az évad teljes műsorrendje megtekinthető a www.hahota.ro weboldalon, fontos tudnivalók a társulat Facebook-oldalán.


Zongoraavató est

December 13-án, pénteken 19 órakor Daniel Goiții és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművészek zongoraavató estet tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A repertoárban A. Szkrjabin-, Liszt Ferenc-, J. Brahms- és G. Enescu-zongoraművek szerepelnek. Jegyek a Filharmónia jegypénztárában, online az Eventbook honlapján kaphatók.


Az Eufónia pedagóguskórus ünnepi hangversenye

December 15-én, vasárnap 19 órától a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban adja elő ünnepi hangversenyét az Eufónia pedagóguskórus. Karmester: Strausz Imre-István; szólisták: Bajkó Edina mezzoszoprán, Szász Szabolcs (harmonika), Fülöp Alajos (hegedű), Móriczi Melinda (zongora), továbbá Halmen Emese, Kiss Bora, Lunka Tekla, Nemes Katalin, Szabó Emília, Szentpétery Emese és Veres Mónika. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészeinek kamarazenekara és meghívott énekművészek. A pedagóguskórus ez alkalommal is a kortárs zeneirodalom remekműveit tűzi műsorára, lett, olasz és argentin zeneszerzők alkotásaival szeretné közelebb hozni a kortárs egyházi és világi zenét a zenekedvelő közönséghez.


Szimfonikus hangverseny zongoraverseny díjazottjaival

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Zongoraverseny díjazottjainak játékában gyönyörködhet a Kultúrpalota nagytermének közönsége a december 19-i, csütörtöki szimfonikus hangversenyen 19 órától. A koncerten a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Radu Postăvaru vezényli. 


Lohinszky 100

Lohinszky Loránd színművész (1924–2013) születésének századik évfordulója alkalmából eseménysorozatot szervez a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. December 15-én, vasárnap 17 órai kezdettel a Stúdió Színház előcsarnokában megnyílik a Lohinszky Loránd centenáriumi kiállítás, az eseményen Kovács Levente egykori közös rendezéseik emlékét idézi. A Köteles utcai intézményben látható kiállítás létrejöttét a Studium-Prospero Alapítvány támogatta, megtekinthető a megnyitó után, a  Stúdió teremben műsorra tűzött előadások előtt. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében 10 órakor kávéház nyílik, amelynek keretében 17 óráig azon filmek közül vetítenek le több alkotást, amelyekben Lohinszky Loránd játszott. Az érdeklődők a következő filmeket láthatják: Holnap lesz fácán (r.: Sára Sándor, 1974), Álmodó ifjúság (r.: Rózsa János, 1974), Vörös vurstli (r.: Molnár György, 1988), Ábel a rengetegben (r.: Mihályfy Sándor, 1994), Lohinszky Loránd-portréfilm (r.: Csáky Zoltán, 1979, Magyar adás – Aranyszalagtár).


Éltes Barna szoborkiállítása a Bernády Házban

Éltes Barna sepsiszentgyörgyi szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti díjával frissen kitüntetett, sokoldalú alkotó munkáiból nyílt egyéni kiállítás  a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti galériájában. A hagyományt és kortárs törekvéseket, szakralitást és népi tradíciókat ötvöző háromszéki szobrász munkásságát romániai, magyarországi, szlovákiai, németországi köztéri szobrok, változatos alkotótábori, fából, kőből és más anyagból készült vizuális alkotások tükrözik.


Adventi kiállítás a Kövesdombon

Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius templom Bözödi György termében megnyílt Marton Márta Ágota és Szia Ágnes festményekből és kézműves alkotásokból álló közös adventi kiállítása. A kiállítás hétköznapokon délelőtt 9–13 óra között, vasárnapokon pedig a 11 órai istentisztelet előtt és után tekinthető meg.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató