Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2024-12-09 08:00:00
Alaszka – bemutató a Nemzeti Színházban
December 10-én, kedden 19.30-kor Elise Wilk Alaszka című időutazó drámáját mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a színház Kistermében, Sebestyén Aba rendezésében. A Biletmaster honlap szerint a premierre elfogytak a jegyek.
A Tompa Miklós Társulat további előadásai
A Tompa Miklós Társulat december 6-án, pénteken és 7-én, szombaton 19 órától az Underground teremben a Vagy-vagy című interaktív improvizációs előadást játssza, Perényi Balázs rendezésében. 12-én, csütörtökön 19.30-kor a Kisteremben a Csónak, avagy előttünk az özönvíz című darabot lehet megtekinteni, rendező: Bocsárdi László.
Két új bemutató a Stúdió Színházban
Két új előadást mutatnak be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói decemberben. Joël Pommerat kortárs francia szerző darabja, a Porogi Dorka rendezte A két Korea újraegyesítése 6-án, pénteken 19 órakor látható először a Levél utcai Stúdió 2.1-ben a Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos diákjai előadásában. Az előadást 8-án, vasárnap 19 órakor megismétlik. December 10-én, kedden 19 órakor Fehér Ferenc koreográfus Nosztalgia Rádió címmel rendezett táncelőadását mutatják be az egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatói. Az előadást 11-én, szerdán és 13-án, pénteken 19 órakor megismétlik. Jegyek elővételben a Stúdió Színház honlapján feltüntetett online rendszerben vagy az előadás helyszínén kezdés előtt egy órával vásárolhatók. Jegyfoglalás a 0791-229-977 telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail-címen.
A Ványa és Ő a Stúdióban
December 12-én, csütörtökön 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Havi Dráma koprodukciójaként létrejött Ványa és Ő című előadás látható a Stúdió Színházban, Patkó Éva rendezésében.
Az Ady és Adél a Spectrum Színházban
December 8-án, vasárnap 17 órától a marosvásárhelyi Spectrum Színházban az Ady és Adél című monodráma tekinthető meg. Léda szerepében a marosvásárhelyi színházi élet nagyasszonya, Farkas Ibolya Poór Lily-díjas színművész látható, rendező Török Viola.
Adventi előadás a Spectrumban
A Spectrum Színház december 17-én, kedden 10 órától különleges adventi előadással örvendezteti meg a vásárhelyi közönséget. A Kerek egy ég alatt… című, meséket, énekeket és homokrajzokat bemutató előadás mindenkihez szól, aki a népdalt, a népmesét és a szépet szereti. A homokba rajzolt formák illékonysága, a régi énekek hangzása és a mese fordulatos világa együtt idézi meg a régiek gondolkozásmódját és három nagy keresztény ünnepünket, hisz a születés öröme a feltámadás misztériumával és a Szentlélek eljövetelével kerekedik egésszé. Közreműködik: Navratil Andrea Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Sz. Nagy Mária bábszínész, homokrajzos, Demeter László Bartók-emlékdíjas népzenész (koboz, ének). Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon, jegykiváltás hétköznap 10–13 óra között a Spectrum Színház előterében.
Mesekuckó szombatonként
December 7-én, szombaton délelőtt 11 órától, majd az ünnepvárás alatt a további szombatokon – 14-én és 21-én – is Mesekuckóba várja az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház társulata a 4 év fölötti gyermekeket. A Nyomda utcai székház második emeleti termében zajló, közel egyórás együttléteken mesehallgatás és adventi kézműves-foglalkozás is lesz. A helyek száma korlátozott, ezért előzetes helyfoglalás ajánlott a 0770-996-416-os telefonszámon naponta 9–13 óra között vagy az anghieniko@gmail.com e-mail-címen. A december 7-i foglalkozásra már beteltek a helyek.
A Színek és a Varázsfuvola az Arielben
A 4 év alatti gyermekeknek szóló Színek című interaktív előadás látható az Ariel Stúdióban december 9-én, hétfőn 9 órától és 10.30-tól, Barabás Olga rendezésében. Mivel a stúdióelőadásokra a helyek száma korlátozott, előzetes helyfoglalás szükséges a 0770-996-416-os telefonszámon. 10-én, kedden 9.30-tól és 11 órától a 4 éven felüli gyermekeknek ajánlott Varázsfuvola című meseoperát játssza az Ariel színház társulata a nagyteremben Király István rendezésében.
Atya, fiú… – ifjúsági előadás premierje
Eck Attila Atya, fiú… című, 14 éven felüli nézőknek ajánlott színházpedagógiai darabját mutatják be december 13-án, pénteken 13 és 19 órakor az Ariel Stúdióban. Szereplők: Bonczidai Dezső és Szabó Dániel; rendező és látványtervező: Gyevi-Bíró Eszter, a budapesti Kolibri Színház színházi nevelési koordinátora.; drámatanár: Fehér Csaba. Az előadással kapcsolatos információk és jegyfoglalás a 0747-942-181-es telefonszámon.
Ritka magyar – néptáncelőadás Kallós Zoltán emlékére
Az Udvarhely Néptáncműhely december 11-én, szerdán 19 órakor a Kallós Zoltán emlékére készült Ritka magyar című néptáncelőadást mutatja be a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében. Rendező-koreográfus: Tőkés Csaba Zsolt, zenei szerkesztő: Kelemen László, társkoreográfusok: Kádár Ignác, Lőrincz Hortenzia, Tőkés Edit. Az előadás megtekintéséhez előzetes jegyfoglalás szükséges a 0757-059-594-es telefonszámon.
40 éves a Hahota
A marosvásárhelyi Hahota színtársulat december 28-án, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében mutatja be várva várt jubileumi kabaré-előadását, melynek címe: Csak komédia! Fellépnek: Puskás Győző, Gönczy Katalin, Kelemen Barna, Cseke Péter, Halmágyi Éva és Szőlősi P. Szilárd. Énekel Jakab Bodoni Ildikó. Rendező dr. Kovács Levente. Jegyek elővételben már kaphatók a Kultúrpalota (hétfőtől péntekig 10–13 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön 17–19 óra között) és a Maros Művészegyüttes jegyirodájában (hétköznap 17–19 óra között), valamint a World Travel Shop utazási irodában (Aurel Filimon utca 17. sz., hétköznap 9–16 óra között). Az évad teljes műsorrendje megtekinthető a www.hahota.ro weboldalon, fontos tudnivalók a társulat Facebook-oldalán.
Leckehangverseny
December 6-án, pénteken 12 órától román, 13 órától magyar nyelven tartanak leckehangversenyt a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Téma: a romantikus orgona, magyar nyelven Fülöp Klára mutatja be, orgonán játszik és román nyelven moderál Nicolae Moldoveanu. Műsoron: Bach-, Brahms-, Reger- és Schumann-művek.
Kamarazeneest a Kultúrpalotában
A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia szaxofonegyüttesének kamarazeneestjére várják a klasszikus zene kedvelőit december 10-én, kedden 19 órára a Kultúrpalota kistermébe. Műsoron: Husa-, Vivaldi-, Bartók-, Debussy- és Philippe Geiss-művek.
Karácsonyi vokálszimfonikus hangverseny
Karácsonyi vokálszimfonikus hangversenyre kerül sor december 12-én, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát és szimfonikus zenekarát Anton Shaburov vezényli, szólisták: Lisa Kadelnik mezzoszoprán, Fülöp Csongor tenor, Molnár Zoltán basszus. Műsoron: Gretchaninov-, Rimszkij-Korszakov- és Csajkovszkij-művek.
Zongoraavató est
December 13-án, pénteken 19 órakor Daniel Goiții és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművészek zongoraavató estet tartanak a Kultúrpalota nagytermében. A repertoárban A. Szkrjabin-, Liszt Ferenc-, J. Brahms- és G. Enescu-zongoraművek szerepelnek. Jegyek a Filharmónia jegypénztárában, online az Eventbook honlapján kaphatók.
Várom az Urat
December 7-én, szombaton 17 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartják meg a 23. Várom az Urat keresztyén zenefesztivált. A fellépő zenekarok: Fundamentum, KRK Band, Mécses, Domahidi Kata és Bagoly Szabi.
XVIII. Gyöngykoszorúk gyöngye néptánctalálkozó
Tizennyolcadik alkalommal kerül sor december 7-én, szombaton 13 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében a Gyöngykoszorúk gyöngye néptánctalálkozóra, amelyen közel 400 táncos vesz részt. A találkozón átadják a Szabó György Pál-díjat. Fellépnek az Árvácska, Bíborka, Bokréta, Boróka, Borsika, Búzakalász, Csillagfény, Csipkebogyó, Csurgó, Frisskarézók, Gyöngyvirág, Hajdina, Kikerics, Kis Bekecs, Kökényes, Mezőfele Gyöngye, Napsugár, Szivárvány, Tipegők és Zsurló amatőr néptánccsoportok, valamint a Maros Művészegyüttes. Muzsikál a Maros Művészegyüttes zenekara. A rendezvény 17 órától táncházzal folytatódik.
Bocskay Vince szobrászművészt köszöntik
December 6-án, pénteken 18 órakor a szovátai református egyházközség, a Bernády Közművelődési Egylet és a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztősége szervezésében közönségtalálkozóra és könyvbemutatóra kerül sor az egyházközség gyülekezeti termében (Fő út 120. szám). Az Ablakomon benéz az ősz című interjúkötetet, amelyben jeles szovátai személyiségekkel készült interjúk is megjelentek, a szerző, Székely Ferenc publicista, néprajzi író mutatja be. A Székelyföld decemberi lapszámát Mirk Szidónia-Kata, a Székelyföld szerkesztője ismerteti. Meghívott Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Szováta város díszpolgára, akit 75. születésnapja alkalmából köszöntenek, beszélgetőtársa Székely Ferenc.
Füles – játék a deszkákon – könyvbemutató
December 11-én, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatják be a Füles – játék a deszkákon című, a csíkszeredai Alutus Könyvkiadó gondozásában megjelent interjúkötetet, amelyben Sarány István szerkesztő Fülöp Zoltán színművésszel beszélget életpályájáról. A könyvbemutatón Vajda György újságíró, a Népújság munkatársa beszélget Fülöp Zoltánnal és Sarány Istvánnal.
Impressziók az impresszionizmusról
Irodalomba és zenébe ágyazva alkothatnak képet maguknak az impresszionizmus stílusjegyeiről, képzőművészeiről Csutak Attila képzőművész-tanár előadásának résztvevői december 10-én, kedden a marosvásárhelyi Bolyai Házban (Papiu Ilarian utca 19/2 – a Kőrösi utca sarkán). A Phoebo Egyesület szervezte, 17 órakor kezdődő előadásra nemcsak a szakmabelieket várják, hanem mindenkit, aki szeret elmélyülni a művészetek világában. A belépés díjtalan.
Czirjék Lajos festészeti kiállítása
Egy hónapig látogatható Czirjék Lajos festészeti kiállítása a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János kiállítótermében. A kiállításon az utóbbi két évben készült alkotásokat láthatják az érdeklődők. A megnyitóra december 8-án, vasárnap 12 órakor kerül sor, a kiállítást Sebestyén Spielmann Mihály író, történész méltatja.