2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Műsorkalauz

Előadások a Nemzeti Színházban

A budapesti Karinthy Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata koprodukciójában készült Az anya című előadás látható október 4-én, pénteken 19.30-kor a Nemzeti Színház Kistermében. Rendező: Talgat Batalov üzbég származású alkotó. A magyar nyelvű fordítást mindkét társulat számára a Karinthy Színház igazgatója, Olt Tamás, valamint Váradi R. Szabolcs készítette. 6-án, vasárnap 19 órakor a János király című Dürrenmatt-színművet lehet megtekinteni a Nagyteremben Keresztes Attila rendezésében.

A Ványa és Ő a Stúdió Színházban

Október 8-án, kedden 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Havi Dráma koprodukciójaként létrejött Ványa és Ő című előadás látható a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban, rendező Patkó Éva. Jegyek a Stúdió Színház honlapján feltüntetett online rendszerben, valamint előadás előtt egy órával a helyszínen válthatók, jegyfoglalás a 0791-229-977-es telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail-címen.

A Bohóc kerestetik a Stúdióban

Október 14-én, hétfőn 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termében is bemutatják Matei Vişniec Bohóc kerestetik című színdarabját, amelyet először a közönség augusztus elsején a Gyulai Várszínház produkciójaként láthatott. Az előadás tulajdonképpen három marosvásárhelyi színész jutalomjátéka volt. Szereplők: Niccolo – Szélyes Ferenc, Filippo – Györffy András, Peppino – Kárp György. Az előadás rendezője Béres László, a szöveget fordította Réz Pál, dramaturg Elek Tibor, díszlet, jelmez: Szélyes Andrea. Az előadásra jegyet foglalni a 0740-566-454-es telefonszámon lehet Angi Enikőnél. A jegyeket az előadás előtt, a helyszínen, a Stúdió színház jegypénztárából lehet majd átvenni.

Emigránsok – premier a Spectrum Színházban

A marosvásárhelyi Spectrum Színház Mrozek Emigránsok című drámáját mutatja be a színház székhelyén október 7-én, hétfőn este 7 órától. Rendező: Török Viola. Szereplők: Bogdán Zsolt és Szarvas József; zene: Kelemen László; díszlet, jelmez: Takács Tímea; zene- és fénytechnika: Incze Róbert. Az előadást 8-án, kedden és 9-én, szerdán este 7 órától megismétlik. Helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon. A jegyek kiválthatók minden munkanapon 9–13 óra között a Spectrum Színház jegypénztárban.

Mesejátékok az Arielben

Október 4-én, pénteken 18 órakor a Kerekerdő közepében című zenés mesejáték tekinthető meg a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház stúdiótermében. A 3 év fölötti gyermekeknek ajánlott előadás Zelk Zoltán meséi alapján készült Barabás Olga rendezésében. Szereplők: Cseke Péter és Dull János; dalszerző: Cseke Péter. Október 10-én, csütörtökön 9.30-tól és 11 órától A varázstükör című mesejátékra várják az 5 év fölötti gyermekeket és felnőtt kísérőiket az Ariel színház nagytermébe. Rendező: Sramó Gábor. 11-én, pénteken 9 órakor és 10.30-kor a négy éven aluli gyermekeknek szóló Színek látható a stúdióteremben. A stúdióelőadásokra (Kerekerdő közepében és Színek) előzetes helyfoglalás szükséges a 0770-996-416-os telefonszámon (naponta 9–13 óra között hívható). 13-án, vasárnap 11 órakor újra A varázstükör van műsoron. Október 10-től az előadásokat a Székelyföld Napok keretében játsszák.  

Évadnyitó előadás a Maros Művészegyüttesnél

Évadnyitó előadással várja a nézőket október 10-én, csütörtökön 19 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében. A műsorral a magyar, román és cigány táncok színpadra állítása, a táncanyagok mély ismerete és hiteles előadása, valamint a kalotaszegi emberek történeteinek felidézése, meséik megelevenítése a cél. Az előadásra előzetes helyfoglalás szükséges a 0757-059-594-es telefonszámon.

XXXIV. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál 

Évfordulós nyitóhangverseny

Az Ortoprofil megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő rendkívüli hangverseny nyitja meg október 4-én, pénteken 18 órakor a XXXIV. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál koncertsorozatát a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. A Maros Művészegyüttessel és az Erdély Tv-vel közösen szervezett hangversenyen a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát és szimfonikus zenekarát David Crescenzi vezényli, szólisták: Roby Lakatos hegedűművész és zenekara, Borsos Edith szoprán, György Levente basszbariton, Sándor Ágnes Klára fuvola- és György Hunor Dávid hegedűművész. Műsoron: Verdi-, Rossini-, Puccini-, Gounod-, Erkel-, Brahms-, Lebedeff-, Grigoriu-, Bernstein-, Monti-, Capua-, Paganini- és Modugno-művek.

Kamarazeneest Paul Richter-művekkel

Október 8-án, kedden 19 órakor a Kultúrpalota kistermében a Concordia vonósnégyes kamarazeneestjére kerül sor a XXXIV. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál keretében. A nagyérdemű Paul Richter-műveket hallgathat meg.

Szimfonikus hangverseny

A XXXIV. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál október 10-én, csütörtökön 19 órakor szimfonikus hangversennyel folytatódik a Kultúrpalota nagytermében. A Zürichi Művészeti Egyetemmel közös hangversenyen a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarát Mark Kissoczy svájci karmester vezényli, szólisták a Zürichi Művészeti Egyetem végzős diákjai: Alexandra Gouveia (fuvola) és Cécile Vonderwahl (hegedű). Műsoron: Reinecke-, Mendelssohn Bartholdy- és Dvořák-művek.

Az aradi vértanúk emléknapja Marosvásárhelyen

Október 6-án, vasárnap 16 órától a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverését követő kivégzésekre emlékeznek, az áldozatok tiszteletére tartanak megemlékezést.

Szászrégenben is megemlékeznek a vértanúkról

Az Ősz, ősz ne siess! című előadással tisztelegnek október 4-én, pénteken délután 6 órától az aradi vértanúk emléke előtt a szászrégeni Eugen Nicoară művelődési ház nagytermében. Márk Endre polgármester beszéde után fellép a Piccolino furulyazenekar, a Csim-Bumm gyermek-színjátszócsoport, a marosfelfalusi Bíborka néptánccsoport, a közép- és a nagy Járom néptánccsoport, a Népszínház Kemény János Társulata. Énekel Géczi Eszter, Gorbai Eszter, Kolcsár Beáta, Silló Beatrix. Műsoron: alkalomhoz illő versek, énekek és táncjátékok. Az emlékest szervezője a Humana Regun Egyesület.

30 éves a Philothea Klub

Egész hetes rendezvénysorozattal ünnepli október 14–20. között fennállásának 30. évfordulóját a marosvásárhelyi Philothea Klub. Az ünnepi hét alatt a Philothea megnyitja kapuit, naponta be lehet térni 10-16 óra között a Bernády tér 3. szám alá egy csésze teára vagy kávéra, ismerkedni a klub történetével, programjaival. Azok, akik szeretnének kilépni a hétköznapok rohanásából, és elcsendesedni, egy imasétán tehetik ezt meg. 14-én, hétfőn 18 órától Kommunikáció a generációk között: lehetséges? címmel tartanak többgenerációs kerekasztal-beszélgetést, meghívott Dávid István FIKE egyetemi lelkész. 15-én, kedden, szintén 18 órától rendhagyó bibliaórára várják az érdeklődőket, ekkor visszapillantásra, a Philothea-közösség tagjaival való találkozásra adódik lehetőség. 16-án, szerdán 16 órától Köllő Melinda Mária gyógyszerész Gyógynövények a Bibliában címmel tart előadást. 18 órától filmklub lesz, A nő, aki előttünk jár című alkotást lehet megnézni, az ezt követő beszélgetést György Andrea tanár vezeti. 17-én, csütörtökön a Geocaching nevű programra várják az 5–8. osztályosokat, az együttlétet dicsőítő koncert zárja. 18 órakor kerekasztal-beszélgetés kezdődik az iskolai prevencióról. 18-án, pénteken 17 órától ifjúsági vetélkedőt tartanak középiskolásoknak, illetve tiniklub is lesz, amelyben az identitás kérdéséről lehet beszélgetni, meghívott Simon János lelkész. Az estét dicsőítő koncert zárja. 19-én, szombaton 17 órától hálaadó alkalomra, közösségi ünnepre kerül sor. 20-án, vasárnap 10 órától hálaadó istentiszteletet tartanak a Vártemplomban.

Elágazások – egykori művészetisek közös kiállítása

Újra a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum (mai Főgimnázium) egykori végzettjei hallatnak magukról. A Bernády Házban október 4-én, pénteken 17 órakor nyíló kiállításon az 1988-ban búcsúzott művészeti osztály 8 diákja – Albert Melinda (designer), Csók Sándor (szobrászművész), Erdőháti Melinda (grafikus-, festőművész), Gál Lehel (festőművész), Marius Dan Ghenescu (festőművész), Kolumbán-Kántor Zita (textilművész), Veress Enéh Erzsébet (szobrászművész) és Szabó László (műkedvelő grafikus, ref. lelkész) – mutat be válogatást az eltelt években készült munkáiból. A megnyitón a közös gyökerű, de eltérő életutak és különböző alkotófolyamatok nyomán született műveket és létrehozóikat Erdőháti Melinda ajánlja a közönség figyelmébe. Házigazda Nagy Attila kuratóriumi alelnök.

Gál Attila festészeti kiállítása

Október 6-án, vasárnap 12 órától a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében Gál Attila székelyudvarhelyi festőművész egyéni kiállítását nyitják meg. A tárlatot, amely október 19-ig 9 és 13 óra között tekinthető meg, Czirjék Lajos festőművész méltatja.

Miesnapok – Fülöp Lóránt kiállítása Szovátán

Október 8-án, kedden 18 órakor a szovátai Kusztos Endre Emlékház és Képzőművészeti Galéria kiállítótermében Miesnapok címmel megnyílik Fülöp Lóránt fotográfiai kiállítása. Megnyitóbeszédet mond P. Buzogány Árpád író. Az esemény szervezője a szovátai Kusztos Endre Emlékház és Képzőművészeti Galéria. A megnyitón Kászoniné Fejős Gabriella és Kászoni Szilárd vezetésével udvarhelyszéki népdalcsokorral közreműködik az agyagfalvi népi zenekar. 

Domján József-emlékkiállítás

A budapesti Domján Galéria, az Erdélyi Hagyományok Háza és a Maros Művészegyüttes közös szervezésében Domján József (Budapest, 1907 – New York, 1992) Kossuth-díjas festőművész és grafikus, a színes fametszet mestere alkotásaiból nyílik emlékkiállítás október 11-én, pénteken este 6 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. A kiállítást megnyitja Magyar Kálmán, a Passaici (New Jersey állam) Magyar Múzeum igazgatója. Közreműködik a Maros Művészegyüttes zenekara és táncosai.

Marosvásárhelyen a Homoród Fotóklub

A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a Marx József Fotóklub újabb fotós alakulat képeivel ismerteti meg a marosvásárhelyi közönséget. A Homoród Fotóklub egy évtizede alakult Homoródszentpálon. A fotográfia Homoród menti lelkes hívei közül tízen társultak, hogy a kisrégióban a fotóművészet is rendszeresen hallasson magáról. Felvételeikből a Bernády Házban mutatnak be válogatást.

Így látom én a világot – fotókiállítás 

Megnyílt Szegedi Ferenc egyéni Így látom én a világot című fotókiállítása a marosvásárhelyi Bolyai Házban (Papiu Ilarian utca 19/2. – a Kőrösi utca sarkán), a PhoeBo Egyesület szervezésében. A kiállítás október végéig látogatható hétfőn és pénteken 17–19, szerdán 11–13 óra között.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató