2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Folktronic Orchestra a Nemzeti Színházban 

Igazi nagy produkciós előadás lesz augusztus 6-án, kedden 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében: bemutatkozik a Cári Tibor által nemrég megalapított Folktronic Orchestra, amelynek tagjai színművészek, profi előadóművészek, zenészek, az utóbbiak közül többen a kolozsvári, illetve a marosvásárhelyi filharmónia tagjai. A Folktronic Orchestra zenekar első koncertje igazi világzenei utazás lesz elektronikus, klasszikus és hagyományos hangszerekkel. Az előadáson a magyar, román, szerb, bolgár és zsidó kultúrából merített, sajátos feldolgozásban előadott dalok hallhatók az említett nemzetiségek nyelvén. Olyan szerzemények is felcsendülnek, amelyeket először hallhat a közönség. Az együttes tagjai: Cári Tibor – zeneszerző, billentyűk, ének, Koszorus Krisztina – ének, Magyari Etelka – ének, Vajda Boróka – ének, Borbély B. Emilia – ének, Kiss Attila – basszusgitár, ének, Fülöp Alajos – hegedű, Leon Zsolt – brácsa, Szabó J. Attila – cselló, Kostyák Márton – nagybőgő, Láposi István – harsona, Makkai István – szaxofon, klarinét, Szász Csaba – elektromos gitár, Ercsei Frenkie – dobok. Jegyek elővételben az alábbi elérhetőségen foglalhatók: https://www.livetickets.ro/bilete/folktronica-orchestra.


Folktronic Orchestra



Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál 

Augusztus 6–11. között zajlik a marosvásárhelyi Kultúrpalotában és a várban a 19. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál. A koncertek minden nap 19 órakor kezdődnek, a belépés ingyenes. Fellépők: augusztus 6., kedd, Kultúrpalota: Florian Babţan-Varga (Románia), a Tritonus Guitar Trio (Magyarország), Cassie Martin (Franciaország), Marcin Dylla (Lengyelország); augusztus 7., szerda, Kultúrpalota: Tomasz Radziszewski (Lengyelország), Mateusz Kowalski (Lengyelország), Nino D’Amico (Olaszország), a Duo Bandini-Chiacchiaretta (Olaszország/Argentína); augusztus 8., csütörtök, Kultúrpalota: Beke István Ferenc (Románia), a fesztivál főszervezője, Csáki András & Bálint János (Magyarország), Pavlovits Dávid (Magyarország), Rovshan Mamedkuliev (Oroszország); augusztus 9., péntek, vár: a Roberto Fabbri Trio (Olaszország), a Pusztai Antal Jazz Band (Ausztria/Románia), a Cenk Erdogan Trio (Törökország); augusztus 10., szombat, vár: a Duo Celeste (Románia), Lydie Fuerte & Juan-Manuel Cortes (Franciaország), a Los Tres Magníficos: Jerónimo Maya, Rycardo Moreno & Pepe Fernández (Spanyolország/Franciaország); augusztus 11., vasárnap, vár: Alexandr Misko (Oroszország), valamint a szemle kiemelt vendége, Tommy Emmanuel (Ausztrália).  

Nyárádmente Fesztivál

Július 27-én, szombaton kezdődött, és augusztus 4-ig, vasárnapig tart Nyárádszeredában a Nyárádmente Fesztivál. 

Augusztus 2-án, pénteken 10 órakor népi kézműves gyermekfoglalkozások lesznek a művelődési házban; 10–12 óra között látogatható a torboszlói Csűrmúzeum, 12 órától retroautó-kiállítás a Deák Farkas Általános Iskola parkolójában. 16 órától Szalay Zsuzsa előadása hallgatható meg a tinik szexuális neveléséről a Cafe 31-ben, a nagyszínpadon a Botfai Citerazenekar muzsikál, majd 17 órakor megkezdődik a VII. Táncol a Nyárádmente néptánctalálkozó. 18 órától Pap Éva író-olvasó találkozójára kerül sor az Inkubházban. 21 órától Vass Ervin látható a kisszínpadon. 22 órakor Republic-koncert kezdődik a nagyszínpadon; 23 órától szabadtéri buli lesz a kisszínpadon.

3-án, szombaton 8 órakor a focipályán Faluvégi Erzsébet reggeli jógára, 9 órakor Barabási Eszter pilates tornára várja az érdeklődőket, a Bocskai líceum udvarán 10 és 14 óra között kézműves-foglalkozásokon lehet részt venni, 10 és 12 óra között harácsolhatnak is a gyerekek. 11 órakor a főtéren Szentgyörgyi Tibor-crossfit lesz. 11.30-kor az Inkubházban Nagy Sükösd Bea tart előadást az egészségtudatosságról, 12 órakor az Ifjúsági udvarban Hogyan építs karriert a Nyárádmentén? címmel kezdődik beszélgetés. 14 órától a líceum udvarán gyerekdiszkó és habparti lesz, 12 és 18 óra között a líceum tornatermében planetárium látogatható. 16.30-tól az Inkubházban drogprevenciós előadást tartanak szülőknek. 17 órakor sörpongbajnokság kezdődik az Ifjúsági udvarban, 18 órakor az Inkubházban Bibók Bea Ellopott gyermekkor című könyvét mutatják be. 20 órakor a nagyszínpadon Szakács Erika és zenekara lép fel, 21 órakor a kisszínpadon Dj Raymi szórakoztatja a jelenlevőket, 22 órakor a nagyszínpadon a Rock meets the Philharmonic című koncert kezdődik. A napot az Ifjúsági udvarban 23 órakor kezdődő retrobuli zárja.

4-én, vasárnap 7 órakor Nyárádgálfalván horgászverseny, 9 órakor a nyárádszeredai focipályán gyermekfutóverseny kezdődik. 11 órától a református templomban ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartanak, amelynek keretében szoboravató is lesz. 15 órakor a művelődési otthonban a helyi napközisek bemutatják A dzsungel könyve című előadásukat, 16.30-tól helyi tehetségek lépnek itt fel. 17 órától a nagyszínpadon díjazzák a helyi tehetségeket, 18.30-tól a Tekergők Kisegyüttes, 20.30-tól a Dinamik zenekar koncertezik. Az est fénypontja a 22.30-kor kezdődő Edda-koncert. A fesztivál tűzijátékkal zárul. 

Könyvbemutató és tárlatnyitó Marosszentgyörgyön

Augusztus 6-án, kedden este 7 órakor a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében Nagy Miklós Kund bemutatja Baricz Lajos A Szeretet éltet – 133 szonett és Járja át a fény – 128 szonett című köteteit, majd megnyitja Bálint Zsigmond fénykép- és Szász Albert rézdombormű-kiállítását. Közreműködnek: Pataki Ágnes, Szántó Árpád, a Jubilate Deo, a Szent György kórus, a Kolping Család kórusa, a Soli Deo Gloria vegyes kar, valamint a MaKiTa ének- és tánccsoport. Műsorvezető Moldovan Irén.

Szobrászati és grafikai kiállítás Szovátán

A Kusztos Endre Képzőművészeti Egyesület és Szováta önkormányzata szervezésében szobrászati és grafikai kiállítás nyílik augusztus 3-án, szombaton 18 órakor a Kusztos Endre Képzőművészeti Galériában Párban címmel. Meghívott alkotók: Harmath Ica képzőművész, Harmath István szobrászművész, alkotásaikat Ungváry Zrínyi Kata művészettörténész méltatja. A meghívásos kiállítás a Hazatérő művészet című, többéves programsorozat részét képezi. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló program erdélyi születésű, Magyarországon vagy a nyugati diaszpórában élő, alkotó képzőművészek itthoni, kiemelten szovátai bemutatkozását teszi lehetővé. A tárlat szeptember 4-ig látogatható hétköznapokon 10–13 és 14–16 óra között (az augusztus 8–15. közötti időszak kivételével).

 Viszonyrendszerek és kapcsolati hálók – Bernády-kiállítás a Kultúrpalotában

A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztálya szervezésében megnyílt a Bernády György. Viszonyrendszerek és kapcsolati hálók című kiállítás a marosvásárhelyi Kultúrpalota I. emeleti jobb szárnyában. A tárlat a városépítő polgármester pályáját és lenyűgöző eredményeit tárja a látogatók elé. Főkurátor: dr. Orbán János tudományos kutató. A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz programja és a Maros Megyei Tanács támogatása tette lehetővé, kiemelt partnerintézményei: a Román Nemzeti Levéltár Maros Megyei Hivatala, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége.  

Fejedelmek aranya 

A Maros Megyei Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, a Csíki Székely Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum közreműködésével megnyílt a Kultúrpalota II. emeleti kiállítótermében a Fejedelmek aranya. Uralkodói reprezentáció Erdélyben című időszaki kiállítás. A november 24-ig látogatható, nagyszabású tárlaton első alkalommal lehet megcsodálni az erdélyi fejedelmek hatalmát megjelenítő kincseket. A kiállítást keddtől péntekig 9–16, szombat–vasárnap 9-14.30 óra között lehet megtekinteni. Hétfői napokon zárva. A belépőjegy ára 25, a kedvezményes nyugdíjasbelépő 12, a kedvezményes diákjegy 6 lej. 

Augusztus 15-ig zárva a Bernády Ház

A nyári szabadság miatt augusztus 15-ig zárva tart a marosvásárhelyi Bernády Ház.

Szabadtéri filmvetítés

A KULT Feszt csapata a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a marosvásárhelyi állatkert partnerségében, Németh Előd filmbúvár kalauzolásával a korai némafilmektől elindulva hívja az érdeklődőket filmes időutazásra minden második pénteken, legközelebb augusztus 9-én, majd 23-án. A nyári szezont lefedő, rendhagyó moziprojektet az említett időpontokban ingyenes tevékenységként kínálja a három intézmény a Somostető amfiteátrumában 21 és 23 óra között. Az elsődleges cél az időutazás a filmek világában, a tematika minden alkalommal változik. A korai filmek mellett bemutatják a Művészeti Egyetem egy-egy filmes produkcióját, ezzel is népszerűsítve a helyi művészetet és kultúrát. Kedvezőtlen időjárás esetén a szervezők fenntartják a jogot a program törlésére.   

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató