2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csűrszínházi Napok

Június 28–30. között zajlik a 18. Csűrszínházi Napok rendezvénysorozata a mikházi Csűrszínházban. Az idei programot a főszervező Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Bekecs Táncszínház, a Maros Művészegyüttes, az Artecotur Egyesület és a budapesti Új Színház közreműködésével állította össze, a Maros Megyei Tanáccsal és Nyárádremete önkormányzatával partnerségben. 


A részletes program:

Június 28-án, pénteken 17 órától a Bekecs Táncszínház bemutatja Kit szerettél, Madách? című előadását, rendező Györfi Csaba. Szereplők: Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Györfi Csaba. 20 órától a Forrás című néptáncszínházi előadás kezdődik az Ifjú Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével, Orza Călin rendezésében. Mindkét produkcióra a 0755-289-832-es telefonszámon lehet jegyet foglalni hétköznapokon 8 és 16 óra között. 

Június 29-én, szombaton 17 órakor könyvbemutatókkal folytatódik a program, a jelenlevők László Gyopár Galibák és egyéb cifraságok, Vajda György Az utolsó vagon, Kovács Levente Vércsepp zöld falevélen, Birtók György Vármező monográfiája és Székely Szabó Zoltán Sírkabaré című kötetével ismerkedhetnek meg. Ezután Érdekes emberek, különleges történetek címmel kezdődik eszmecsere, Vajda György Mosoni Emőkével, a Román Televízió Magyar Adásának főszerkesztőjével beszélget a Janka villa teraszán. 19 órakor a Maros Művészegyüttes Márványföldből gyöngyvirágok című, kalotaszegi táncokat bemutató előadásával lép színpadra, rendező-koreográfus: Sánta Bíró Anna és Sánta Gergő. Az előadásra a 0757-059-594-es telefonszámon lehet jegyet foglalni.

Június 30-án, vasárnap 11 órakor a mikházi kultúrotthonban Bagossy László A Sötétben Látó Tündér című meséje, Szlúka Brigitta egyéni gyermekelőadása látható Béres László rendezésében. Jegyek a helyszínen válthatók. 17 órakor szintén a kultúrotthonban mutatják be a Víziboszorkány című előadást, amelyet Kemény János azonos című regénye nyomán Medgyessy Éva írt. A Kemény János születésének 120. évfordulója alkalmából színpadra vitt darabot rendezte és előadja Meister Éva. A Csűrszínházi Napok programja 19 órakor Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabjával, a budapesti Új Színház előadásával zárul, rendező Kiss József. E két utóbbi előadásra a 0744-394-186-os telefonszámon lehet helyet foglalni, jegyváltás a helyszínen.

A Sötétben Látó Tündér


Hetvenéves a magyarói néptánccsoport

A hét végén ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját a magyarói Csurgó néptánccsoport. A kétnapos jubileumi ünnepség június 28-án, pénteken 17 órakor kezdődik a helyi kultúrotthonban, ahol fotó- és népviseleti kiállítás nyílik, könyvbemutató is lesz. A résztvevők megtekinthetik a néptáncegyüttes Hatás–kölcsönhatás című előadását és az oktatók táncát, a nap táncházzal zárul. 29-én, szombaton 13 órakor a futballpályán néptánctalálkozó kezdődik, a szaporát közösen járják a tánccsoportok, majd a Bekecs Néptáncszínház mutatja be előadását. A szombat délutáni közös örömtáncra a szervezők a Csurgó régi táncosait is várják.


27. Marosvásárhelyi Napok

A június 27-én kezdődött és 30-án, vasárnap záruló városnapok részletes programja június 27-i, csütörtöki lapszámunkban olvasható. Az alábbiakban tematizálva ismertetjük a fontosabb rendezvényeket.

Orgonakoncert és nosztalgiaest

A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében június 28-án, pénteken és 30-án, vasárnap déli 12 órakor orgonakoncertet tartanak a Vártemplomban, illetve a várudvaron, a közönség Bereczki-Tollas László zenetanár, a Vártemplom orgonistája játékában gyönyörködhet. Pénteken 18 órától a nyári színpadon nosztalgiaest lesz, fellépnek: Buta Árpád, Márton Katalin, Kedves-Tamás Hanga és Portik Viktor. Zenél a Troznerband. Műsoron: Szécsi Pál-, Cserháti Zsuzsa-, Máté Péter-dalok és más slágerek.

Aranylakodalom és díszpolgári címek átadása

Pénteken 9 órakor a marosvásárhelyi várban lévő házasságkötő teremben köszöntik azokat a párokat, akik idén ünneplik az 50. házassági évfordulójukat. Vasárnap 17 órától a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepélyes keretek között átadják a díszpolgári kitüntetéseket.

Színházi előadások

Pénteken 18 órakor Spiró György Prah vagy 6 a 49-ből című vígjátékából készült felolvasószínházi előadás hallgatható meg a várbeli Szabók bástyájában Liviu Pancu rendezésében. Ugyanekkor a Mészárosok bástyájában Kocsis István A tér című monodrámájára várják a nagyérdeműt. Szombaton 19 órakor a Mészárosok bástyájában a Lélekfitnesz című, Lackfi János megzenésített verseiből készült produkció van műsoron, zeneszerző Cári Tibor. A Szabók bástyájában ugyanekkor Slawomir Mrozek Emigránsok című darabja látható Sorin Misiranțiu átdolgozásában. Vasárnap 20 órakor a várszínpadon a Kortársak című, román és magyar költők megzenésített verseiből készült előadás látható, zeneszerző Cári Tibor, közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia.         

Farkas lovagi tábor a várban

Vasárnapig címertan-foglalkozások, lovagi harcműhelyek és középkori táncok is lesznek a várban, továbbá őrségkiképzés, lovagi ima, fáklyás vonulás és őrjárat, ami ágyúlövésekkel zárul. 

Népzene és néptánc

Szombaton 16 és 20 óra között egyebek mellett a Laci Csárda zenekara, a Kéknefelejcs együttes és a Duna Népzene-Néptánc Tanoda muzsikál a vár színpadán.  

Enescu Chill Zone

Az Enescu utcában pénteken 15 és 20 óra között a Wingmann Jazz Trio, Gențiana Ganea és a FUNKorporation, szombaton a Melamour zenekar és a Tartar Monks együttes koncertezik. 

Koncertek a várban és a főtéren

Pénteken 17 órától marosvásárhelyi zenekarok – Bronx, Lady and the Tramps, IarmaRock DP – koncerteznek, 19 órától Jakab Csaba és zenekara, 20.30-tól pedig a Taxi zenekar lép fel a vár színpadán. Szintén pénteken 20 órától a Győzelem téren felállított színpadon Korda 50 címmel Korda György és Balázs Klári koncertezik, 21.30-tól pedig a 3 Sud Est lép színpadra. Szombaton 20 órától a Győzelem téri színpadon Horváth Tamás, 21 órától Ştefan Bănică Jr. szórakoztatja a közönséget. A várban 20 órától Alin Rițiu, a Koszika & Szász Csaba duó, a Barbarossa Samba Group, Cătălin Stepa és Aurelian Epuraș lép fel. Vasárnap 19 órától a főtéri színpadon a népszerű magyarországi csapat, a Kowalsky meg a Vega gondoskodik a jó hangulatról, 21 órától a Tűzfarkasok artistacsoport produkciója következik, majd 22 órától Gheorghe Zamfir rendkívüli koncertjére kerül sor. A városnapokat vasárnap 23.30-kor tűzijáték zárja.


Nagy Pál festményei

A Marosvásárhelyi Napok keretében Nagy Pál, Marosvásárhely egyik legkiemelkedőbb festője alkotásaiból nyílt kiállítás a Bernády Házban. A tárlat anyaga dr. Madaras Sándor gyűjteményéből származik.   


Szoborerdő – kiállítás Szovátán

Szoborerdő címmel nyílt kiállítás Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotásaiból Szovátán, a Kusztos Endre Képzőművészeti Galériában. A kiállítás július 30-ig látogatható hétköznapokon 10–13, illetve 14–16 óra között. További információkért és egyeztetésért a 0762-254-729-es telefonszám hívható. A kiállítás létrejöttében közreműködött a szovátai önkormányzat, a Kusztos Endre Képzőművészeti Egyesület és a Bernády Közművelődési Egylet. Főtámogató a Nemzeti Kulturális Alap.


Az utolsó dinoszauruszok Erdélyben

Időszakos kiállítás nyílt a Maros Megyei Múzeum Természettudományi Osztályának Horea utca 24. szám alatti épületében. A kiállításon négy hüllő életnagyságú rekonstrukcióját, ezenkívül csontvázmaradványokat és dinoszaurusztojásokat is láthatnak az érdeklődők. A tárlat szeptember 30-ig látogatható, keddtől péntekig 9–16, szombaton 9–14, vasárnap 9–13 óra között. Hétfőnként zárva.


Az erdélyi református kollégiumok 400 éve

A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztálya, a Haáz Rezső Múzeum és az Erdélyi Református Múzeum időszaki kiállítást mutat be a marosvásárhelyi várban található múzeumépületben Oratio, studio et collectio. Az erdélyi református kollégiumok 400 éve címmel. A kiállítás a gyulafehérvári, nagyenyedi, marosvásárhelyi, kolozsvári, székelyudvarhelyi és szászvárosi református kollégiumok szerkezetét, történetét és gyűjteményeit ismerteti; augusztus 31-ig látogatható keddtől péntekig 9–17, szombaton és vasárnap 10–14 óra között. Hétfőn zárva. Jegyárak: 15 lej felnőtteknek, 7 lej nyugdíjasoknak, 3 lej diákoknak. Kurátorok: Kovács Mária-Márta, Szász Hunor és Tamás Iringó. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató