Munkabér szeretetben

Az élet ritka pillanatai közé tartozik, amikor pontosan középen van a mérleg nyelve. Amikor jó érzés a Gondviselés ölében embernek lenni, s átélni a világgal és az önmagunkkal kötött békét.

Az élet ritka pillanatai közé tartozik, amikor pontosan középen van a mérleg nyelve. Amikor jó érzés a Gondviselés ölében embernek lenni, s átélni a világgal és az önmagunkkal kötött békét. Ezeket a pillanatokat, órákat, napokat szoktuk az egyensúly állapotának nevezni. De lehet-e egy egyensúlyát vesztett, imbolygó, bizonytalan világban meghosszabbítani, létformává tenni ezt az állapotot? S ha igen, milyen eszközökkel, módszerekkel érhetjük el a „súlyos súlytalanságot”?

Erre a kérdésre keresték a választ az unitárius nők Marosvásárhelyen, s mint ilyenkor lenni szokott, a figyelem középpontjában álló, ismert asszonyokat – dr. Lévai Anikó jogászt, Orbán Viktor miniszterelnök feleségét, Farkas Boglárka ismert tévébemondót és Bíró Rozáliát, a népszerű RMDSZ-politikust, az SZKT elnökét, volt nagyváradi alpolgármestert – kérték meg, hogy válaszoljanak. Sándor Krisztina műsorvezető arra is kíváncsi volt, hogy ki hogyan éli meg az egyensúlyvesztés állapotát, és milyen receptjei vannak arra, hogy helyrebillentse a láthatatlan mérleg nyelvét.

Ha össze akarnánk foglalni a beszélgetés tanulságát, akár arra a következtetésre is juthatnánk, hogy a figyelem középpontjában álló, néha talán kicsit irigyelt asszonyok is hasonló problémával küzdenek, mint bármely nőtársuk, ők is elkeserednek, s el is sírják magukat, vagy önmagukba zárkózva, konokul, lehajtott fejjel, esetleg kikiabálva magukból a bosszúságot próbálják átvészelni az egyensúlyvesztés állapotait. Ebben segíthetnek a gyermekek vagy egy olyan férj, akivel megoszthatók a gyermeknevelés feladatai, továbbá a barátok, munkatársak és a szűkebb vagy a nagyobb család.

Anyának lenni

„Öt gyermeket nevelek annak minden gondjával és bajával és természetesen minden örömével. Sok asszonytársamnak nem kell elmondani, hogy mit jelent foglalkozni velük, mosni, főzni, takarítani rájuk, meghallgatni ügyes-bajos dolgaikat, biztatni vagy megszidni és szeretgetni őket, mikor mire van szükségük. Az ember sokszor úgy érzi, hogy egyedül van, már édesanyám sem él, s az ő segítségére sem számíthatok. Igyekszem helytállni a számomra kedves közösségben, az ökumenikus segélyszervezetben is, amelynek az egyik alapítója maga az unitárius egyház. A férjem megtisztelő feladatköre, akár akarom, akár nem, nagyon sok feladatot ró rám… Bizony sokszor kétségbeesem, mérgelődöm, nő lévén bevallom, hogy még sírni is szoktam. De három dologhoz ragaszkodom és nagyon fontosnak tartom az életemben, amiért hálával tartozom a jó Istennek. Az első az, hogy anya lehetek, hogy gyermekeim vannak, a második, hogy igyekszem mindenben megtalálni azt, aminek örülni lehet. A harmadik, hogy megpróbálom nem összetéveszteni a fontos és a lényegtelen dolgokat. Ezek a legnehezebb helyzetekben, idősza-kokban is a segítségemre vannak” – hangzott el Lévai Anikó vallomásában, aki Thomas Edison példáját idézte.

Derűlátás

A nagy angol tudósnak 67 éves korában végig kellett néznie, amint leég a laboratóriuma, de azzal vigasztalta magát, hogy a katasztrófában a tévedések is odaégnek, s optimizmusát bizonyítja, hogy a tűzeset után három héttel elkészítette az első fonográfot. Lévai Anikó derűlátásának forrása földműves parasztember szüleinek bölcsessége, akik munkára, fegyelemre, derűlátásra és hitre tanították, amit saját gyermekeinek ő is szeretne továbbadni. Mert a derű a betegség ellen is védelmet nyújthat, ahogy az elégedettség, a higgadtság és jókedv is.

Szabó Magdától pedig azt tanulta, a harmonikus élet feltétele, hogy mind az örömöt, mind a bajt józanul, önfegyelemmel kell elviselni. És mindennap tudatosan eldönthetjük, hogy nem érdemes aggódni, ha a férj az ötödik futballmeccset nézi meg, mert az semmiség ahhoz képest, ha például lángokban állna a ház. A világ drámai eseményei tükrében egy udvariatlan pénztáros, egy arrogáns banktisztviselő, parkolóőr vagy rendőr nem szabadna elrontsa a mindennapjainkat. Különösen akkor nem, ha az ember lelki egyensúlya a hitre s a hit által meghatározott értékrendre épül – osztotta meg receptjeit Lévai Anikó.

Piros és zöld fények

Mint kiderült, a politikusfeleséghez hasonlóan gondolkodik az aktív politikus is. Bíró Rozália elmondta, hogy az erős hit mellett számára a tengelyt, a kapaszkodót a család jelenti, férje, aki bármikor helyettesíti a gyereknevelésben, s gyermekei, akik néha olyan bölcsen szólalnak meg, mintha a Gondviselő üzenne általuk. Egy gyermekkori karácsony emléke, a gyermeke születése után felébredés – sorolta a fölülemelkedés, a védettség pillanatait. Ritkán és rövid időre adatik meg az embernek az egyértelmű belső harmónia, az elégedettség, a szeretetteljes családi kapcsolat, az Istennel való békességes viszony – egészítette ki a mondottakat Farkas Boglárka. Majd tízéves kisfiát idézte, aki a budapesti forgalmi dugóban megkérdezte, hogy hány piros lámpával találkozik életében az ember, majd megjegyezte, hogy sokkal több a piros lámpa, mint a szabad utat jelző zöld fény. De vajon működik-e elég jól bennünk az egyensúlykeresés képessége, hogy ne csak a gondokra, problémákra összpontosítsunk, hanem tudjunk erőt meríteni a szabad utat jelző zöld hullámokból is? – tette fel a kérdést.

Letenni a terhekből

Vannak negatív dolgok az életben, s bár reggelenként egyensúly-közeli állapotban indulunk útnak, napközben érhetnek nem várt külső hatások, ránk szakadhatnak nehéz, fölösleges terhek. Ilyenkor édesanyja tanácsára gondol Bíró Rozália, akitől azt tanulta: ha már annyi csomagot cipelsz, hogy nem bírod, állj meg és hagyjál ott azokból. Az egyensúlyt pedig úgy lehet megtalálni, ha a nőknek több lesz az önbizalmuk, ha nem nyomják egyszerre a féket és a gázpedált is, ha a mindennapokat elborító teendők közepette meg tudnak állni, hogy a belső hangra figyeljenek, ha meg tudják ajándékozni magukat egy tárggyal, amire vágynak.

Mi magunk megyünk az úton

S ha tanulni tudnak a gyermekektől, akik számára minden olyan egyszerű – példázta a kisfia szavaival Farkas Boglárka, akit eredete a Nyikó mentéhez köt, ahol évente összegyűl a nagy család. Mindenki a maga útján halad és a saját kezében van a megoldás – tette hozzá, amit egy földműves szavai erősítettek meg benne. Amikor azt kérdezték tőle, hogy melyik út merre visz, a válasz az volt: Itt Nagy-medeséren az utak nem visznek sehová, itt mi magunk megyünk rajtuk.

Az egyensúly megteremtésének lehetősége, ha adni tudjuk a szeretetet, s akár egy mosolyt, amire a gyerekeket is meg lehet tanítani, s alkalomadtán a feléjük sugárzott szeretet hatványozottan megtérül.

„Az egyetlen dolog, amit irigyelni szoktak tőlem az egyetemi évfolyamtársaim, nem a karrierem, nem a családi házam, hanem az öt gyermekem. A négy lány- és egy fiúgyermek szeretete, akik értelmet adnak a mindennapoknak a legnehezebb helyzetekben is. Akik közül a nagyocskák már felnőttek, s őrájuk tanácsadóként, munkatársakként, együtt gondolkodó partnerként, barátként is számítok. A teljes munkaidős édesanyáknak van a legmagasabb fizetésük, mert ők bizony szeretetben kapják a munkabérüket” – mondta Lévai Anikó.